Egyéni módosító indítvánnyal visszakerült a parlament elé az a 2017-ben megbukott törvénytervezet, amelynek lényege, hogy a munkavállalói jogok maradékának megsemmisítésével, a magyar kormány saját állampolgárait lényegében kiárusítja nagyvállalatoknak.
A „rabszolgatörvény” röviden összefoglalva annyit jelent, hogy a kollektív szerződéssel rendelkező nagy cégeknél, ha plusz munkára behívtak egy dolgozót, azt egy éven belül vissza kellett adnia pihenő napban, és maximum 300 ilyen órát kérhetett a munkáltató egy évben. Most ez a 300 óra 400-ra nőne, és nem egy év, hanem 3 év alatt kellene elszámolnia ezt a cégeknek. Ez pedig azt jelenti, hogy kis megkötésekkel (12 hónap átlagában a heti munkaidő nem lehet több mint 48 óra, azaz például 6 darab 8 órás munkanap), de úgy játszhatnának a nagy cégek a munkavállalók idejével, ahogy akarnak. Visszaértünk a 19. századba.
Ez a törvény elfogadhatatlan, ez a munkavállalók kiszipolyozása.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint ez azt jelentené, „hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék”.
Ez a törvény egyértelműen a nagy multiknak, legfőképp a német autócégeknek kedvez. Azoknak a cégeknek, amelyeknek az elmúlt 8 évben kétszer annyi támogatást adott a kormány, mint az azt megelőző 8 évben a szocialista-liberális kormányzatok. Azoknak a cégeknek, amelyeknek a társasági adóját tavalyelőtt 9 százalékra, a magyar kis- és középvállalkozásokéval egy szintre vitte le a kormány. Azoknak a cégeknek, amelyek tízmilliárdnyi adót trükköznek ki Magyarországról. Azoknak a cégeknek, amelyek e trükközés nélkül is csupán 3 és 4 százalék közötti adót fizetnek a társasági adókedvezményeknek és a kormány külön kedvezményeinek köszönhetően.
Mindeközben pedig a magyar fizetés az egyik legalacsonyabb a régióban. Miközben nőnek az átlagfizetések, a medián fizetések csak cammognak (tehát valójában leginkább a legjobban keresők fizetése nő nagyon), és a magyar dolgozók 10 százaléka szegénységben él.
Ez lenne a gazdasági szabadságharc? Vagy ez a spekuláns Soros György elleni kampány? Esetleg ez már a nemzeti szuverenitás?
Nem, egyik sem. Ideje észrevenni, hogy Orbán Viktor és kormánya már egy jó ideje az ország erőforrásait árusítja ki a nagyhatalmaknak, vagyis azok nagyvállalatainak, hogy ezzel tartsa fent a rendszerét. Így adjuk oda Paksot az oroszoknak, a Belgrád-Budapest vasútvonal sok milliárdjait a kínaiaknak, és így árusítja ki a magyar dolgozót a kormány.
Ez a magyar valóság ma. Sokszor írtunk már erről. De ideje lenne végre cselekedni.
Ideje, hogy ha ez a törvény a parlament elé kerül, akkor az ellenzéki képviselők odaláncolják magukat a fideszesek szavazógombjaihoz, ideje, hogy a szakszervezetek el se mozduljanak a Kossuth térről, hogy a dolgozók az utcára menjenek, és ameddig ezt a törvényt nem vonják vissza, haza se menjenek. Hogy a tüntető diákok ne csak a felsőoktatásért, hanem a dolgozókért is kiálljanak, hogy az értelmiség szövetségre lépjen a dolgozókkal, és végre visszaszerezzék maguknak ezt az országot.
Bárcsak a szombati CEU melletti tüntetésen felállhatna egy ipari dolgozó a színpadra, és elmondhatná, hogyan nyomorítja meg őt és családját ez a törvény, és bárcsak utána a CEU bejelentené, hogy marad, és külön ösztöndíj-programot indít a dolgozók gyerekeinek. Ez lenne a szolidaritás!
