Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tovább fokozódik-e a megosztottság a félidős választások után?

A félidős választások mindig is meghatározó részei voltak az amerikai politikai életnek. A midtermek lehetőséget nyújtanak a választóknak hogy a közvéleménykutatásokra adott válaszoknál erősebb véleményt mondjanak az országuk állapotáról, kifejve egyetértésüket vagy elégedetlenségüket kormányuk politikájával kapcsolatban. Jelentőségük elsősorban nem is a hivatalban lévő elnököt érintik (a republikánusok Reagen első ciklusának második évében hatalmas vereséget szenvedtek a Képviselőházban, az elnökük mégis óriási többséggel nyerte meg a választást 1984-ben), hanem a legfontosabb pártokat, a Demokrata és a Republikánus Pártot.

Az idei félidős megmérettetés is elsősorban ezért kiemelten fontos ügy számukra: november hatodikán kiderül, lehetséges-e sikeresen eljuttatni egy üzenetet az ország minden választópolgárához, vagy az Egyesült Államok véglegesen vörös és kék (a két párt színei) államokra osztódik fel, ahol sosincs egyetértés a két politikai formáció között és a választási eredményeket szinte már előre lehet tudni.

A jelenlegi trendek azt mutatják, hogy a demokraták és a republikánusok letettek arról, hogy mind az ötven államban domináns erők legyenek, és inkább arra törekednek, hogy a bástyáikban tovább erősítsék a pozíciójukat.

Sok olyan állam van, ahol bár alapvetően az egyik nagy párt a domináns erő, mégis számos olyan pozíció létezik, amit a másik párt birtokol, ezeket pedig nyilván könnyebb megszerezni, mint egy teljesen eltérő pártprefenciájú térségben meggyőzni a választókat a véleményük vagy a világnézetük megváltoztatásáról. A következőkben igyekszünk egy átfogó képet adni arról, hogy ez a jelenség hogyan dominálja a 2018-as félidős kongresszusi választásokat a republikánusok és a demokraták szemszögéből.

A félidei választások előtti hetekben a Mérce megpróbál minél átfogóbb képet adni a félidős választások legfontosabb témáiról, versenyeiről és híreiről, kiemelt figyelmet fordítva azokra a megmérettetésekre ahol eldőlhet a választás végső kimenetele, illetve azokra a jelöltekre, akik politikájuk középpontjába a társadalmi igazságosság és a szolidaritás eszméit helyezik.

Demokraták: a partvidéki párt tovább partvidékiesedik

Ha az ember ránéz az USA 435 képviselőházi körzetét tartalmazó térképére, a következőt látja: egy nagy vörös massza az ország közepén, amit a két partvidékről körbeölel némi kék mező.

A keleti és a nyugati part nagyvárosi térségei a Demokrata Párt igazi fellegvárai: az itt található kis területű választókerületekből kerül ki a demokrata frakció nagy része – szinte nincs olyan nagyobb város Amerikában, ahol ne a liberális párt lenne óriási többségben. És hiába jelentenek biztos támogatást ezek a választókörzetek, a párt támogatóinak ilyen kis helyre koncentrálódása erősen rontja a győzelmi esélyeiket országosan, mivel a kevésbé városias körzetekben képtelenek labdába rúgni a republikánusokkal szemben, akiknek viszont a támogatói bázisa sokkal inkább szétterült az adott állam minden térségébe.

Ez a jelenség országosan is megfigyelhető: ahogy távolodunk a partvidéki metropoliszoktól, egyre kevesebb demokrata körzettel találkozunk.

A republikánusok teljes országrészeket uralnak már hosszú évek óta megszakítás nélkül, és nem úgy tűnik, hogy ez az idei választások után változni fog.

Az olyan államokat mint Alabama, Kentucky, Nyugat-Virginia, Oklahoma (ahol mind az öt körzet republikánus) vagy éppen a Sziklás-hegység régióját továbbra is a jobboldali egyeduralom fogja jellemezni.

Persze akad néhány kivétel, mint például Kansas 3. választókerülete, ahol a demokratáknak jó esélyük van a győzelemre. Az egész térségben talán ez az egyetlen körzet, ahol a párt erőforrásokat nem sajnálva küzd a republikánusokkal szemben, mert belátták, hogy jelenlegi politikájukkal képtelenek az ilyen ultrakonzervatív államokat balra billenteni. Ezért inkább azokra az államokra koncentrálnak, ahol bár alapvetően ők a domináns erő, de akad még néhány olyan körzet, amit a republikánusok birtokolnak.

Az egyik ilyen Kalifornia, amit szokás az ország legliberálisabb térségének tekinteni: az 53 választókerületből 39 a demokratáké, ráadásul az állam sajátos választási rendszere miatt a szenátusi megmérettetésen nem lesz jobboldali jelölt, két demokrata fog egymás ellen megküzdeni. Mégis számos olyan körzet van az állam nagyvárosi agglomerációs térségeiben, amelyeket hosszú évek óta a jobboldal birtokol – a demokraták pedig kifejezetten jó esélyekkel indulnak idén ezekben a választókerületekben.

Ezek közül a legfigyelemreméltóbb a 48-as számú körzet, ami Orange megyét foglalja magába – ez a térség a Narancsvidék (The O.C) nevű tinidráma mellett a töretlen konzervativizmusáról vált ismertté. Két éve Hillary Clinton viszont szoros küzdelemben legyőzte itt Donald Trumpot, ami rámutat arra az országos trendre, hogy a populista elnök elutasítottsága meglepően magas a hagyományosan republikánus szavazóknak számító vagyonosabb kertvárosiak körében. Az elnököt népszerűvé tevő bevándorlás ellenes szólamok nem nyerik el azon szavazók tetszését, akik alapvetően profitálnak a külföldiek jelentette olcsó munkaerőből – őket a Republikánus Párt legfeljebb a tavalyi drasztikus adócsökkentéssel nyerheti meg.

Az elmúlt két évben több olyan vagyonos külvárosi választókerületben tartottak időközi választást, ami hagyományosan a jobboldal terepe volt – a szoros republikánus győzelmek pedig óvatosságra inthetik a pártot, mivel a félidős választásokon általában sokkal magasabb a részvétel, mint ezeken az időköziken volt. De visszatérve a 48-as körzetre: a térséget három évtizede képviselő Dana Rohrabacher kemény küzdelemre számíthat, ha meg akarja tartani a mandátumát. Az ororszbarát, trumpista politikus nézetei egyre kevésbé illenek össze a választókerületével, de az még mindig kérdéses, hogy a demokraták jelöltje, Harley Rouda képes lesz-e elég embert mozgósítani ahhoz, hogy legyőzze konzervatív kihívóját.

Dani Rohrabacker (középen) kampányol; kép: D. R. Facebook-oldala

A másik izgalmas küzdelmeket ígérő állam a keleti-parti New Jersey: a Philadelphia és New York között egy összefüggő külvárosi zónát alkotó állam kezdi visszanyerni a demokrata-identitását, amitől az elmúlt évtizedben kissé eltávolodott. 2016-ban Hillary Clinton győzelme mellett a demokratáknak sikerült visszanyerniük egy választókerületet, ezzel ők kerültek többségbe az állam kongresszusi delegációjában (jelenleg 7 körzet az övék a 12-ből). Tavaly pedig a pártnak a kormányzói széket is sikerült visszahódítania, amit előtte nyolc évig az elnöki vágyakat is dédelgető, majd egy botrányba teljesen belebukó Chris Christie birtokolt. És bár – ahogy arról korábban beszámoltunk – a szenátusi választás meglehetősen szorosnak ígérkezik az államban, mégis itt van az egyik legjobb esélye a demokratáknak képviselőhelyeket elhódítani a jobboldaltól. A felmérések szerint három jobboldali körzetben valószínűleg ők fognak az élen végezni, de igazából semelyik republikánus sincs biztonságban az etnikailag egyre sokszínűbb és egyre inkább balra tolódó államban.

Emellett még van néhány hely, ahol a Demokrata Párt jó esélyekkel indul a győzelemért. Ilyen a kukoricatermesztésről és az előválasztásairól ismert Iowa (ami bár Obama után átpártolt Trumphoz, de a felmérésekben két választókerületben is toronymagasan vezet a párt), illetve Pennsylvania, ahol egy bírósági döntés miatt úgy rajzolták át a választókerületek határait, hogy az a jelenleginél sokkal kedvezőbb helyzetbe hozta a demokratákat. De alapvetően elmondható, hogy az elsősorban a partvidéki metropoliszok vonzáskörzetében sikeres párt ezekben a nagyvárosi régiókban fog tovább erősödni, és nem számíthatunk az erőviszonyok olyan szintű átrendezésére, mint mondjuk az 1994-es vagy a 2010-es félidős választások után, amikor a Republikánus Párt olyan térségekben vált domináns erővé, ahol korábban több mint egy évszázadig demokrata egyeduralom volt tapasztalható.

Republikánusok: Veszteségminimalizálás mesterfokon

A félidős választásokon hagyományosan a hatalomban lévő párt szokott mandátumokat veszíteni. Ezért a Republikánus Párt idén nem is törekszik a mandátumok növelésére: ellenkezőleg, azt próbálja megakadályozni, hogy a demokraták túl sok képviselőhelyet hódítsanak el tőlük. És bár a felmérések és a rekord számú visszavonuló  jobboldali képviselő (köztük a jelenlegi házelnök és meghatározó ideológus, Paul Ryan) az ellenzéknek kedvez, egyáltalán nem kell leírni Donald Trump pártját: az sem teljesen kizárt, hogy megőrizhetik a többségüket a törvényhozásban.

Erre elsősorban a Szenátusban van jobb esélyük, ahol a választási térkép nekik kedvez: sok ultrakonzervatív állam demokrata szenátora áll újraválasztás előtt, ezeken a helyeken az sem kizárt, hogy a jobboldal győzedelmeskedik. A republikánusok a legtöbb csatatérállamban kifejezetten erős jelölteket indítanak: Floridában a jelenleg is hivatalban lévő kormányzó Rick Scott mérkőzik meg a hosszú ideje politizáló demokrata szenátorral Bill Nelsonnal, Észak-Dakotában pedig a népszerű képviselőházi politikus, Kevin Cramer próbálja legyőzni Heidi Heitkampet, akinek kifejezetten kemény menet a kampány. Amennyiben ezen államok akár egyikében is sikerül győzniük, akkor a demokraták le is mondhatnak a Szenátus visszaszerzéséről, sőt az is előfordulhat, hogy a jobboldal növelni is tudja majd a jelenlegi szűk, 51 fős többségét.

Fotó: Heidi Heitkamp, Észak-Dakota demokrata szenátora a félidős választások kampányában. / Facebook

A képviselőházi választásokon pedig a Republikánus Pártot segíti, hogy a választásokon az esetek túlnyomó többségében a hivatalban lévő politikus kerül ki győztesen, az csak a legfelkavaróbb, legbotrányosabb közhangulatban megtartott voksolásokon fordul elő, hogy a hivatalban lévő politikusok nagy számban veszítsenek. A demokraták szerint a 2018-as választások Trump botrányai, elnöki tevékenysége miatt pont ilyenek lesznek, de az még mindig kétséges, hogy ezt a választók is így gondolják-e. Az elnök neve pedig idén nem lesz ott a szavazólapon, így nem rontja az olyan republikánus politikusok esélyeit, akik a Trumpot nem kedvelők szavazataira hajtanak.

Ennek következtében hiába próbálja az ellenzék az idei félidős választásokat egy Trumpról és az ország jelenlegi állapotáról szóló népszavazásnak beállítani, a voksolás sokkal inkább fog az olyan politikusok munkásságának megítéléséről szólni, akik nem ritkán évtizedek óta képviselik a választókerületüket.

És minél tovább van egy képviselő hatalmon, annál immunisabbá válik a közhangulatra és a választási tendenciák változásaira.

Emellett nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a pártstruktúrák földrajzi jellemzői is a republikánusoknak kedveznek: a demokrata szavazók nagyvárosokba tömörülése miatt a vidékiesebb régiókban képtelen labdába rúgni a párt a jobboldallal szemben – ezért inkább a saját bástyáik utolsó vörös foltjait próbálják meg eltüntetni. Erősen kétséges, hogy az így is hatalmas arányban balra szavazó partvidéki államokban akad-e még elég demokrata szavazó, akikkel megfordíthatók az évtizedek óta jobbra húzó vagyonos külvárosok és agglomerációs térségek. Elképzelhető, hogy a most tapasztalható demokrata lelkesedés hatására az olyan nagyvárosokban, mint Los Angeles, Atlanta, San Fransisco vagy Philadelphia a demokraták eredményei a most tapasztalt 60-70 százalékos tartományból felkúsznak 80-90 százalékra, miközben a külvárosokban szorosabb eredményekkel ugyan, de hivatalban maradnak a republikánusok. Ebben az esetben a pártnak sürgősen újra kell gondolnia a stratégiáját, amihez valószínűleg nem lesz elég a 2020-as választásokig rendelkezésre álló két esztendő.

(Címoldali kép: flickr)
Olvass tovább!