Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az MSZP, a Párbeszéd és a DK után már Puzsér is beleállna a főpolgármesteri előválasztásba

Ez a cikk több mint 5 éves.

Puzsér Róbert csütörtök reggel egy Facebook bejegyzésben jelentette be, hogy hajlandó lenne résztvenni egy ellenzéki előválasztáson a budapesti főpolgármesteri posztért, ha „ez kell ahhoz, hogy az MSZP meg a DK ne indítson rám jelöltet” – írja. Ezzel Puzsér csatlakozott az MSZP, a Párbeszéd és a DK álláspontjához, akik mind jelezték már, hogy szintén részt vennének egy előválasztáson.

Az ellenzéki pártok közül eddig egyedül a Párbeszéd és a Magyar Liberális Párt jelentette be, hogy kit indítanak a főpolgármesteri választáson, előbbi Karácsony Gergely volt miniszterelnök-jelöltet, utóbbi Sermer Ádámot. Az MSZP ezt hivatalosan még nem jelezte, de a Magyar Idők tudni véli, hogy náluk Horváth Csaba lesz a befutó.

Az előválasztásról először október elején nyilatkozott határozottan Karácsony Gergely és Horváth Csaba, akik sajtótájékoztatón jelentették be, pártjaik részt vennének rajta – ha lenne. Horváth Csaba szerint „az ellenzék akkor jár el helyesen, ha a Fidesszel szemben egy ellenzéki jelölt fog felállni”, Karácsony pedig kijelentette, azért fontos az előválasztás, mert ott a választópolgárok dönthetnek arról, ki legyen az ellenzéki jelölt, és milyen programmal.

Ugyanakkor viszont az LMP-s Gál József bejelentette, pártja nem kíván az előválasztáson részt venni, „mivel előválasztásokat értékközösségen alapuló pártcsaládokban szoktak tartani – az LMP pedig jelenleg nem lát olyan pártot, mellyel ezt vállalni tudná.” Mindeközben pedig Puzsér Róbert és az LMP lehetséges szövetségéről röppentek fel egyre-másra a hírek, az LMP október 23-i tüntetésén a párt ifjúsági szervezetének, a Lehet Más a Jövőnek a képviselője, Pitz Dániel arról beszélt, hogy az LMP támogatja Puzsér programját, mivel szerintük „a független jelölt valódi változást érhet el.” Hivatalosan azonban a párt nem nyilatkozott Puzsér támogatásáról.

Puzsér Róbert csütörtöki bejelentésében állított néhány feltételt, csupán ezek teljesülése esetén venne részt az ellenzéki előválasztáson. A független jelölt azt szeretné, ha a jelöltállítás folyamata nyilvános és átlátható lenne, ha a jelöltek az előválasztás előtt nyílt vitákon mérköznének meg, ha a szavazás internet-alapú lenne, mert „csakis ez biztosít elegendő választót és legitimitást” és ha a „szervezést, a szavazás tisztaságának ellenőrzését, a személyes adatok kezelését és a szavazatok számlálását egy köztiszteletben álló civil szakemberekből alakuló testület” végezné, és nem  az MSZP vagy a DK.

Az internet-alapú szavazás hozzáférhetőségének kérdéséhez érdemes hozzátenni, hogy az Európai Bizottság 2018-as digitális gazdaság és társadalom jelentése szerint „Magyarország rendszeres internethasználat és digitális képességek terén elmarad az EU átlagától”: bár a magyar lakosság 76 százaléka használja rendszeresen az internetet, 27 százaléka alacsony digitális kompetenciával rendelkezik. Arról nem beszélve, hogy a kompetenciák hiánya mellett vannak, akiknek egyáltalán nincs hozzáférésük az internethez – egy pusztán internetes alapú szavazás tehát nem feltétlenül  tudná mindenki számára biztosítani a szavazás lehetőségét.

Arról, hogy mely párt vagy pártok, mikor és milyen feltételekkel rendezné meg az előválasztást, még senki sem nyilatkozott.

Címlapkép: Puzsér Róbert az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.