Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Élesedik az osztályharc Kínában, és mi észre sem vesszük

Hónapok óta sztrájkolnak a kamionosok Kína több, központi tartományában is, járműveiken a bérleszorítás és a kizsákmányolás ellen szóló feliratokat helyeztek el. Június elejétől az ország számos szállítmányozó cégének kamionosai azért lázadtak föl, mert a megélhetésüket főleg biztosító Jün Man Man szállítmányozás-szervező weboldal egy új programmal elszeparálta a fuvarosokat az ügyfelektől, és egy központi elosztót iktatott be. Ez azt is jelenti, hogy az ügyfelek így már össze tudják vetni a különböző fuvarosok által kínált árakat, amelyek a kaotikusra liberalizált, párttól függő vállalkozókra épülő kínai piac miatt nagyon eltérőek lehetnek.

Ezzel azokat a fuvarozócégeket hozták előnybe, akik nem fizetik meg rendesen a munkát, több profitot pedig irreálisan olcsó áraikkal biztosítanak, miközben öldöklő versenybe kényszerítik a kamionsofőröket is.

Erre azonban nem voltak hajlandóak a sofőrök, visszavágásként ők is egy applikációt használnak: a Ka-ju olyasmi, mint a Facebook, csak kizárólag kínai kamionosoknak, akik a több ezer kilométeres fuvarok alatt így megtalálják egymást, beszélgethetnek, segíthetnek a bajbajutott kollégáknak. Most azonban a mindannyiukat fenyegető helyzetben éppen arra használták, hogy több tartományon és egy tucat nagyvároson is átívelő, monstre sztrájkakciót szervezzenek, amelyhez még az autoriter, a gyülekezést keményen korlátozó rezsimben is több tízezren csatlakoztak városi blokádokkal, figyelemfelhívó akciókkal.


Az akciót a kínai közösségi média, internet és hagyományos média is teljes hallgatással, cenzúrával kezelte. Ennek ellenére olyan sikeres lett, hogy a szerveződő kamionosok még a Kínai Kommunista Párt és rendszer ellen nyíltan szóló szlogeneket is bátran belemondtak a kamerába, magukat pedig a 6. és 7. század között uralmon lévő Szui-dinasztia utolsó, zsarnokoskodó császára ellen lázadó parasztok után Vakangcsaj-szövetségnek kezdték hívni (ez a szövetség megdöntötte a dinasztiát), és tüntetéseiken – egy videofelvétel tanúsága szerint – az is elhangzott: „Győzd le a KKP-t!” (ez pedig maga a Párt lenne.)

A fejlemények nem kis aggodalmat és félelmet okoztak a kínai pártközpontban, amely első körben nem is komolyabb rendőri erőszakkal válaszolt, hanem elkezdte központilag toborozni a kamionosokat saját szakszervezetébe, egyelőre mérsékelt sikerrel.

A nyári kamionos sztrájkot már májusban megelőzték először az ételfutárok, majd a kikötői darukezelők hasonló szervezett, országos, kollektív akciói, előbbi annyira nagyszabású volt, hogy még a Kínai Kommunista Párt központi, angol nyelvű lapja, a Global Times is kénytelen volt elismerni a mozgalom létezését.

A mozgalmak, némileg hasonlóan a brit és amerikai mozgolódásokhoz, leginkább arra a helyzetre reagálnak, hogy az utóbbi 15 évben – Teng Hsziao-Ping egykori főtitkár piacpárti államkapitalista reformjai nyomán – kibontakozó speciális, központilag vezérelt kapitalizmus beindította a távol-keleti országban is azokat a folyamatokat, amelyeknek során – sokszor nyugati multicégekkel partnerségben – egyre kevesebb bérért, egyre bizonytalanabb jogi körülmények között foglalkoztatták az újonnan felvett munkásokat, akik kénytelenek voltak a néhány évtizede még biztos jövedelmet és biztonságot nyújtó speciális ipari és szolgáltató munkákat is minimálbérért és bizonytalan életminőségben tovább végezni.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a 2008-2009-es válság után kialakult sharing economy rendszere Kínába is elhozta a rendszertelen foglalkoztatásra épülő úgynevezett haknigazdaság minden jellemzőjét, éppen annyi különbséggel Európához, vagy Észak-Amerikához képest, hogy a sokkal kevesebb szabályozás miatt ezt teljes egészében kibontakoztathatják.

Marxista és neosztálinista dialektika

A korábban fellépő, elszigetelt, gyári, áruházi raktárosi és egyéb spontán sztrájkakciók ellen a pekingi pártközpont, a mindent ellenőrizni törekvő állambiztonság és a nagy nyugati multicégek (Wal-Mart, Volkswagen) kooperációja még izolálni tudta.

A mostani, május óta tartó országos sztrájkokból viszont úgy tűnik, a kínai munkások módot találtak önmaguk megszervezésére, méghozzá úgy, hogy az egyre szigorodó internetes cenzúrát és állami ellenőrzést mindeközben képesek voltak kicselezni.

Nem tudunk pontos részleteket arról, hogyan sikerült mindez, mindenesetre tény az, hogy az EU-ba importált javak 13%-át előállító, kezelő és szállító (Eurostat, 2016-os számok) kínai munkásosztály egyre egységesebben és szervezettebben lép fel belföldi urai, és külföldi nagyiparos tőkései ellen.

Mindez pedig kemény lépésekre bírta rá eddig is a pekingi vezetést. Nagyon nagy részben ennek köszönhető az az új, disztópikus internetes ellenőrzési, sőt, társadalmi hasznosság szerint pontozó új társadalmi rendszer, amelyet Hszi főtitkár apparátusa jelentett be, és amelybe a jelek szerint a Google is komoly tőkét, és szakértelmet fektet be a jövőben.

A folyamatok általában illeszkednek a társadalmi folyamatok marxista értelmezésébe: a tengista szabadpiaci reformokkal Kína vezetése a nyolcvanas évek végére végképp gazdasági revizionista (a kapitalista termelési mód felé gazdaságilag, társadalmilag és kulturálisan is visszaforduló)  pályára állította az országot.

Az ilyen fordulatok azonban, ahogyan több, a maoista Kínát és a Szovjetuniót is tanulmányozó nyugati  marxista gondolkodó (Jacques Ranciére, Raya Dunayevskaya) már az 1960-as, 1970-es években jelezte, hosszabb távon kiélezik az osztályellentéteket, a munkásöntudatból a közösségi média és a digitális technológia „vadhajtásnak” minősíthető fejlesztései új proletáröntudatot faragnak.

A Hszi Csinping-féle vezetés pedig minderre tipikusan neosztálinista, dogmatikus, de posztmodern „hibrid” válaszokkal reagál. Egyrészt nem kezdik el rendőrökkel veretni sztrájkoló munkásaikat, hiszen a rendszer legitimációja továbbra is a Mao-i, Csu En-laj-i értelemben vett „forradalmi munkás-paraszt hatalom”, ezért – miközben arról a rendszerről beszélünk, amely határvidékén átnevelő táborokba tereli a muszlim, ujgur férfiakat, amely elviselhetetlen szociális- és politikai repressziót gyakorol Tibetben – aközben a központi Kínában és Hong Kongban is kesztyűs kézzel igyekszik bánni az időnként elharapódzó elégedetlenséggel.

Minthogy végtére mégiscsak a kulturális forradalom hazájáról beszélünk, az elsődleges szintű válasz akkor született meg, amikor 2016-tól fogva Hszi főtitkár minden pártkongresszusi beszédében külön hangsúlyozta, vissza kell térni a „marxizmus eredendő értékeihez és gyakorlatához”, másrészről teljes zöld fordulatot hirdetett a környezetvédelem és a klímapolitika terén is, főleg a több tízezer békésen demonstráló – jellemzően városi és fiatal – kínai követeléseire reagálva. Másrészt már kissé hamarabb, 2014-től elindult az országban a korrupcióval vádolt pártvezetők, különböző pártmaffiák látványos elhurcolása, és eltüntetése – ez is főleg a kiéleződő osztályellentétet – Hszi főtitkár „népbarát” imidzsét próbálta előtérbe tolni.

Az ideológiai reakció betetőzését mostanra a pártvezető személyi kultuszának (Mao után először történő) hivatalossá tétele, uralma élethosszig való meghosszabbítása, és a központosítás digitális bebetonozása jelentette 2017-2018 folyamán.

Mindez azonban nem akadályozta meg, hanem ha lehet, még erősebbé tette a továbbra is fokozódó államkapitalista elnyomás ellen éledező munkásmozgalmat, amihez most már egyetemisták is csatlakoznak.

Éppen szeptember végén került nyilvánosságra az is,hogy a Pekingi Egyetem a KKP Ifjú Kommunista Ligája (gyakorlatilag a KISZ vagy a Komszomol kínai párhuzama) által szponzorált marxista társasága szolidaritást vállalt a munkásokkal. A dolog következményeire egyértelműen akkor derült fény, amikor az egyetem IKL-alapszerve nyilvános levélben feddte meg, illetve büntető megrovásban részesítette a marxista társaságot, amiért nem regisztrálta magát hivatalos diákszervként a 2017-18-as tanévre.

Azért nem tudták regisztrálni magukat, mert 2018 második felétől hirtelen a marxista társaság nem talált olyan tanárt az egyetemen, aki hivatalosan a nevelőtanárává vált volna, így elesett az addig a pártszervektől és az egyetem karaitól kapott támogatástól, pénz nélkül maradt. Mindez pedig azért történt, mert a marxista társaság diákjai szervezőként, agitátorként és szónokként is részt vettek a Jasic munkásszolidaritási akciókban Sencsen város gyáraiban. A Jasic Technologies hegesztőgépgyár dolgozói ugyanis legális, de nem központilag szabályozott szakszervezetet kívántak alakítani, ebben jól is haladtak, de a menedzsment hamarosan közbelépett, és az aktivista dolgozókat felbérelt zsoldosok kezdték véletlenszerű helyeken és időkben ütlegelni, fenyegetni, hogy álljanak el a szándékuktól. Augusztus végén pedig a jelentős pártvezető által irányított Jasic-ügy miatt végül a rendőrség hurcolt el több diákot és dolgozót is egy tömeges letartóztatás során. Ezután kezdődött a többi marxista diák vegzálása is.

Sikertelensége ellenére – a küzdelem ma is folyik – a Jasic gyári akció már a munkásszerveződés újabb szintjét mutatja, amelyben diákok, radikális baloldali értelmiségiek és a dolgozók közösen, koordinált akciókban próbálnak élhető körülményeket és a termelés fölötti nagyobb ellenőrzést kiharcolni.

A kormány eddig sikeresen tartotta kordában mindezt, de úgy tűnik, hogy a szellem már a Kínai Népköztársaságban is kiszabadult a palackból, visszagyömöszölni pedig trükkök százaival sem sikerülhet mindezt.

Olvass tovább!