Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jobb országot akarunk? Akkor a nőkön a sor!

Hosszú évek óta Izland a világ egyik legboldogabb országa. Az izlandi nők és férfiak átlagos élettartama alig tér el: 84, illetve 82 év. Ebben az országban a népességfogyás szinte ismeretlen fogalom. A nők számára a gyerekvállalás egyáltalán nem jelent anyagi kockázatot, sőt: sokan már húsz éves koruk környékén gyereket szülnek, mert tudják, hogy akkor is boldogulnak, ha esetleg nincs mellettük férfi, és egyedül kell felnevelniük a kicsiket.

Mindez nálunk utópiaként hangzik: Magyarországon, ahol a létbizonytalanság miatt az emberek többsége rosszkedvű, a gyes és a családi pótlék összege tíz éve nem emelkedett, ahol korán meghalunk, és kevés gyerek születik, miközben a hatalom csúcsán ülő férfikormány állandóan azt rikácsolja, hogy a magyar nők szüljenek több gyereket – nos, egy ilyen országból nézve Izland példája elérhetetlenül távolinak tűnik.

Pedig ők sem ajándékba kapták ezt az állapotot. Az izlandi nők harcolták ezt ki, ők küzdöttek meg érte.

Pontosan 43 esztendővel ezelőtt, 1975. október 24-én kezdődött mindez, amikor az izlandi lányok és asszonyok egyszerűen sztrájkolni kezdtek. Elegük lett abból, hogy kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak, miközben sokkal több teher hárul rájuk.

Október 24-én, azon a bizonyos pénteki napon az izlandi nők totális sztrájkot tartottak: nem csak dolgozni nem mentek, de otthon sem végeztek házimunkát és a gyerekneveléssel sem foglalkoztak. Mindent a férfiakra hagytak. A kezdeményezéshez a nők 90 százaléka csatlakozott.

Az eredmény minden képzeletet felülmúlt. A sztrájk miatt nem nyitottak ki az iskolák és az óvodák, zárva maradtak a bankok, a gyárak és az üzletek. És nem csak a nők hiányoztak a munkahelyükről, hanem azok a férfiak is, akik arra kényszerültek, hogy ők gondoskodjanak a gyerekeikről.

A bankároktól a segédmunkásokig férfiak tízezrei maradtak otthon, hogy főzzenek, mossanak, takarítsanak, egyszóval olyasmivel foglalkozzanak, aminek az elvégzését addig a nőktől várták.

Másnapra helyreállt az élet megszokott rendje – de csak látszólag. A férfiak ugyanis rádöbbentek, hogy a nők ugyanolyan jogú tagjai a társadalomnak, mint ők. Egy évvel később az izlandi parlament törvényt hozott a nők munkahelyi és iskolai hátrányos megkülönböztetésének tilalmáról, 1980-ban pedig egy egyedülálló anyát, Vigdís Finnbogadóttirt választották meg Izland elnökének, és ő 16 évig töltötte be ezt a posztot. Ma a nemek közötti egyenlőség tekintetében Izland a világ egyik vezető állama.

Mindezt azért írtam le ilyen részletesen, mert az jutott eszembe, hogy az izlandi példa talán megismételhető. Hogy nekünk, magyar nőknek sem kellene elfogadni, hogy kevesebbet keresünk, miközben sokkal többet dolgozunk. Mindez nincs kőbe vésve! Igaz, sokan sulykolják, hogy nyugodjunk bele, hogy a mi helyünk a tűzhely mellett van, és csak annyi a dolgunk, hogy engedelmes feleségként szüljünk minél több gyereket.

Ám a fenti példa pont azt bizonyítja, hogy a boldogság és gyarapodás egyik záloga épp a nemek közti egyenlőség!

Több gyereket szeretnénk? Létbiztonságot? Hosszabb és tartalmasabb életet? Szüntessük hát meg a nők hátrányos megkülönböztetését! Az izlandi példa követhető!

Persze mindehhez tudatosság, sőt, öntudatosság kell. Hogy a magyar nők társadalmi közösségként gondoljanak magukra. Olyan emberekként, akik kiállnak közös érdekeikért, hogy aztán egyénenként is könnyebb életük legyen.

Mi azért dolgozunk, hogy megteremtsük ezt a közös gondolkodást. Mert Magyarország csak úgy léphet előre, ha a nőkkel kapcsolatos igazságtalanságokat felszámoljuk.

Ha pedig a magyar férfiak mégis két kézzel kapaszkodnának indokolatlan előjogaikba, eljön az idő, amikor mi is kiválaszthatunk egy napot, hogy megmutassuk: hová is jutna ez az ország nők nélkül.

 

Címlapkép: Női sztrájk, Reykjavík 2005; kép: Johannes Jansson/norden.org, Wikipedia

Olvass tovább!