Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A magyar történelem legérdekesebb mellékutcái

Amióta Budapest belső kerületeiből jelentős számú fiatal értelmiségi szorult ki a még mindig relatív olcsó Józsefvárosba, és olyan közösségi helyek nyitották meg kapuikat, mint az Auróra, értelmiségiek szűk, de azért egyre táguló körét érdekli, hogy milyen múltja és jelene van ennek a városrésznek. Délutánonként fiatal középiskolásokat látni, akik láthatóan egzotikus kirándulásként tekintenek a közösségi hely meglátogatására, sokak számára nyilván lázadás már az is, ha itt elfogyasztanak egy vegán menüt és kíváncsian tekintenek a város többi részétől idegen természetes sokszínűségre. Néhány héttel ezelőtt érdekes cikk jelent meg a 444.hu-n ezzel kapcsolatban, a cikkíró alaposan bemutatta, hogy itt a legnagyobb békességben él együtt a szír mobilos, a kínai boltos és a sok-sok nigériai. Olyan pezsgést láthatunk, amely Lázár Jánost hangos „nogozona”-zásra ösztönözne, ha egyszer véletlenül erre tévedne.

A Blaha Lujza tér 1893-bAn, Klösz György felvétele; forrás: Fortepan

A terület, Józsefvárosnak ez a része azonban nem csak a jelenben érdekes és sokszínű városrész. Már a múltban is az volt, a Népszínház utca és mellékutcái a magyar történelem fontos terepe. Nem történtek itt meghatározó fordulatok, de olyan fontos politikai esemény sem nagyon történt az elmúlt 200 évben, amelynek nem volt köze a területhez. Az örök városhatár maradt, belváros és külváros, sőt igazából a főváros belső területeinek egyik határa.

A Blaha Lujza téren álló egykori Nemzeti Színházba térő polgárok elborzadva tekintettek a Népszínház utca sarkától elterülő ismeretlen területre, és ez talán ma sincs másként.

Internetes vásárlások, randevúk kedvelt helyszíne lett az egykori Simplon kávéház, ma McDonalds, ahol bizony ma is érdekes, néha már-már „rejtői” karakterekkel futhatunk össze, már ha valaki össze akar futni bárkivel, és nem fordít hátat inkább azonnal a helynek.

Ez a környék valahogy mindenkoron amolyan kulturális olvasztótégelyként funkcionált. A mai Bacsó Béla utca helyén német jobb módú polgárok éltek, néhány utcányira a Mátyás tér környékén a falvakból a nincstelenség elől menekülő, napszámot, cselédmunkát vállaló magyar szegények, a Teleki tér környékén pedig szlovákok nagy számban. A 18. században kezdett el szaporodni a népesség, szorultak ki a mezőgazdasági területek, majorságok a Rákóczi úton lévő Szent Rókus templom és a Fiumei úti temetők közötti területről. 1849. október 6-án ezen az útszakaszon vitték a kivégzett első miniszterelnök, Batthyány Lajos gróf holttestét nyughelyére.

Ha ezt a cikket érdekesnek találta, akkor tartson velünk a Szabad Október Fesztivál keretében rendezett történeti sétánkra. Október 21-én 15.00 órától a résztvevők a szerzővel együtt járhatják végig ezeket a helyeket, és ismerkedhetnek meg a kerület elsősorban munkásmozgalmi kötődésű helyeivel.

A 19. század gazdasági fellendülése csak lassan érte el a területet, így nagy placc maradhatott a Teleki téri piacnak és sok közintézmény is került ide, mert a befektetők a szegények által lakott területen sokáig nem szívesen építettek bérházakat. Lassú fordulat akkor következett be, amikor Galíciából felgyorsult a jiddis-zsidó népesség betelepülése, jelentős részük itt telepedett le, kezdett iparos és kereskedelmi tevékenységbe vagy vált bérmunkás proletárrá.

Történelmünk mellékutcájában ekkor a maihoz hasonló sokszínűség uralkodott, tágas bérházak épültek, a jiddis kultúra gazdagon virágzott, és amolyan reakcióként gyökeret vert az antiszemita mozgalom is, melynek pártja az egyik Teleki téri korcsmában alakult és a 20. század elején négy évig még parlamenti jelenlétet is fel tudott mutatni.

A monarchia pörgő liberális kapitalizmusa megerősítette ezen a területen az ipart, sok száz kisebb üzem, műhely létesült. A kizsákmányolás, az embertelen körülmények amolyan mellékhatásaként munkás szervezkedések indultak el, egyletek, szakszervezetek alakultak és erősödtek meg.

Alig néhány hónappal a kiegyezést követően elégedetlen dolgozók tízezres tömege gyűlt össze az egykori Tisza Kálmán (későbbi Köztársaság majd II. János Pál pápa) téren jogokat és jobb életkörülményeket követelve. Nem véletlen, hogy itt, a Népszínház utca egyik mellékutcájában építette fel önerőből a Garami Ernő vezette Szociáldemokrata Párt máig álló székházát és rendezte be az alagsorban a kor egyik legmodernebb nyomdáját.

A Népszínház utca és a József Körút sarka a századforduló környékén; forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum / hu.museum-digital.de

Ebben az időszakban, a mögöttünk lévő évszázad elején pezsgő munkásmozgalmi közélet jellemezte a környéket. A már említett Simplon kávézó kifejezetten baloldali helynek számított. Ide jártak a Népszava újságírói, a Világosság nyomda munkatársai. A világháború után sokáig úgy tűnt, hogy az új köztársaság építésében nagy szerep fog hárulni Garamiékra, azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy szó sem lehet méltányos békéről, így a társadalmi feszültségek is rohamosan nőttek.

A hatalom képviselőivé vált szociáldemokraták székházát hamarosan kommunista tüntetők rohamozták meg 1919-ben, felvetve a rémképét egy németországihoz hasonló, munkásmozgalmat megosztó polgárháborús helyzetnek.

A fehérterror egyik legismertebb áldozata, Somogyi Béla; forrás: Wikipedia

Szerencsére éppen az MSZDP vezetése mondta ki ebben az időszakban, hogy „Budapest nem lesz Berlin”, azaz nem verték le a bolsevik mozgalmat, sőt a sikeres honvédő háború reményében még ki is egyeztek Kun Béláékkal. A Tanácsköztársaság bukását követő megtorlás egyik szimbóluma is ide köthető, a Népszava szerkesztőit, Bacsó Bélát és Somogyi Bélát innen hazafelé tartva zárták teherautóba különítményesek és verték őket agyon bestiális kegyetlenséggel.

A huszas-harmincas évek látszolag nyugalmat hozott. Itt élt és halt Derkovits Gyula, működött a Simplon, ahol Zelk Zoltán, Kassák és József Attila ülhettek fél napot egy kávé mellett, de a fasiszta mozgalom térnyerése, a zsidók fokozatos hazai jogfosztása szükségszerűen vezetett oda, hogy ma szinte minden lépcsőház előtt „botlókövek” emlékeztetnek minket az áldozatokra, akik meghaltak a munkaszolgálatban, haláltáborban vagy akkor, amikor Horthy kiugrási proklamációja után letépték a sárga csillagot, fegyvert ragadtak, és vállalták az esélytelen harcot a nyilasokkal és a német megszállókkal szemben.

A „történelmi mellékutca”, amelynek második világháború utáni hangulatát kiválóan adja vissza az Eldorádó című film, nem került le ezt követően sem a történelmi térképről. Innen nem messze a Vasas székházban tartották meg a sztálinista leszámolások kezdetét jelentő Rajk-pert, 1956-ban a Blaha Lujza téren vágták darabokra a Sztálin szobrot, a Köztársaság téren ekkor ölték meg Mező Imrét és lincselték meg a pártház védőit és ezekben a napokban tettek kísérletet arra Kéthly Annáék a szociáldemokrata párt egykori székházában, hogy újjáalakítsák az MSZDP-t. A Népszínház utcában 1944. októbere után 12 évvel, 1956. októberében is harcok dúltak. A  28-as villamos végállomásán, az egykori Halászcsárda előtt kiégett szovjet katonai teherautót ábrázoló fotót láthatunk, ma a hely kínai étteremként működik.

Ha tetszett a cikk, akkor könnyen lehet, hogy a Szabad Október következő napi programjai is érdekelni fognak.

Olvass tovább!