Ha a legegyszerűbb választ akarnám adni, csak ennyit mutatnék:

Persze, ennél lehet ezt összetettebben is mondani: ma Magyarországon meglehetősen sok olyan, állami fenntartásban lévő iskola van, amelyre ráférne némi tatarozás. Beáznak, penészesek, nem hőszigeteltek, korhadnak, rohadnak, hullik a vakolat, gyalázatos állapotban vannak a mosdók, szülők festik a tantermeket, tanárok kalapálják a padokat, és így tovább.

És ez ugyebár még csak a külcsín, az iskolaépületek látható problémája. Az, hogy mindezek mellett milyen más erőforráshiányokkal kell küzdeniük az intézményvezetőknek (a legendás krétahiánytól a most éppen titkolt pedagógushiányig), szintén olyan dolog, amivel az állami fenntartású intézményekben bizony a tankerületnek kéne foglalkoznia.

És olyan tényezők ezek, amelyek nagyban befolyásolják azt, hogy a diákok milyen minőségű oktatásban részesülnek. A központosításnak köszönhetően állami fenntartásban lévő iskolákban – tudjuk, látjuk, tapasztaljuk – nem éppen üdvös a helyzet. Tán nem véletlen, hogy aki teheti (mert mondjuk államtitkár, és van rá pénze), az kimenekíti a gyerekét az állami fennhatóság alól. A többiek viszont maradnak, és ez lényegében meg is pecsételi a jövőjüket.

Szóval amikor az ember arra kel fel (persze nem csak úgy, kellett hozzá az is, hogy a 24.hu utánajárjon), hogy Debrecenben olyan elit magániskola épül, amelyet a Kósa Lajos (volt debreceni polgármester) által egyengetett Modern Városok Program részeként a költségvetés finanszíroz, méghozzá csaknem 3,3 milliárd forinttal, akkor azért felszalad a szemöldöke.

Mert persze mondhatjuk azt, hogy amíg van igény ilyen típusú intézményekre (óvodától az érettségiig több mint 45 millió forintba kerül majd egy gyerek oktatása), addig ugyan már miért ne lehetne ilyen iskolát építeni.

Ám az, hogy közpénzből, mindannyiunk pénzéből finanszírozzunk egy olyan intézményt, amelynek tandíja a magyar lakosság töredékének lesz csupán megfizethető, már több mint problematikus.

Főleg akkor, amikor tudjuk, hogy ma Magyarországon – és erről papírunk is van – az oktatási rendszer képtelen kiegyensúlyozni a társadalmi-gazdasági körülményeket, és képtelen a hátrányos helyzetű diákok tanulási nehézségein segíteni, vagyis lényegében magukra hagyja őket; amikor a tankötelezettségi korhatár lecsökkentése miatt a hátrányos helyzetű gyerekek közül egyre többen esnek ki az oktatásból úgy, hogy semmilyen végzettségük nincsen; és amikor hazánk a sor végén kullog, amikor az oktatásra fordított éves költéseket összegzik.

És főleg nem akkor, amikor iskolákat kell bezárni (igen, még Debrecenben is!), mert nincs elég diák.

Mert mindaddig, amíg az oktatás színvonala (az iskolák épületétől a tankönyvek minőségén át a pedagógusok béréig, és még tovább) rengeteg tényező miatt kritikán aluli, addig a magyar államnak nem arra kell költenie a pénzt, hogy még tovább növelje az oktatásban az egyenlőtlenségeket.

Nem olyan magániskola építését kell finanszíroznia a mi zsebünkből, ahol csak kevesek kiemelkedő szintű oktatása valósulhat meg, hanem arra kell törekednie, hogy minél szélesebb körben biztosítsa a diákoknak a képességeik és igényeik szerinti legjobb lehetőséget a tanulásra.

Egy felelős kormány legalábbis nem az egyenlőtlenségek növelésében segédkezne, hanem mindent megtenne azért, hogy egyenlő esélyeket biztosítson az oktatásban (is), minden gyereknek.