Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bernie Sanders beszólt az Amazonnak, a cég most visszavágna

Ez a cikk több mint 5 éves.

Keményen beleszállt Bernie Sanders vermonti demokratikus szocialista szenátor Jeff Bezosba, a világ leggazdagabb emberébe. Bezos cége, az Amazon tőzsdei részvényeinek jegyzett összértéke most lépte át a bűvös egytrillió dollárt. Sanders ez alkalomból is figyelmeztet, a világ leggazdagabb emberének raktári alkalmazottai között az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is sokan vannak azok, akik csak a legalacsonyabb béreket keresik meg.

Sanders egyben bejelentette, olyan kongresszusi törvénytervezeten dolgozik, amely különadót vezetne be minden olyan cégre, akiknek a dolgozói a munka mellett segélyre (pl. a szövetségi krízisélelmezési programra – foodstamps) szorulnak, hiszen ilyen mértékű kizsákmányolást a vermonti szenátor már kriminálisnak tart.

Az Amazon ma részletes sajtóközleményben próbált reagálni Bernie Sanders kritikájára, amelyben ezt írják:

„Sanders szenátor továbbra is pontatlan és félrevezető vádakat fogalmaz meg cégünk ellen.”

Ami a munkaszegénységben élő dolgozóikat illeti, Bezos sajtósai róluk kijelentették, ők olyan munkatársaik, akik:

„csak nagyon rövid ideig dolgoztak az Amazonnak, és/vagy maguk választottak részmunkaidős megoldást, nem pedig nagyon komoly, versenyképes fizetést megkereső, teljesidős beosztottaink.”

Arra is felhívták dolgozóikat, írjanak leveleket Sandersnek és a Kongresszusnak, melyben arról kellene szerintük beszámolniuk, mennyire „nagyszerű, és életüket jobbá tevő élmény” az Amazonnál dolgozni.

A cég globális folyamatainak igazgatója, Dave Clark azzal biztatta munkatársait, „képviseljék igazukat” a volt elnökjelölttel szemben.

Bernie Twitteren viszonylag gyorsan vágott vissza Clark és mások állításaira.

„Az Amazon medián dolgozói bérezése éves szinte 28,446 dollár. – ez 9 %-kal kevesebb, mint az iparági átlag és jóval alatta marad annak, ami az Egyesült Államokban a létminimumot jelenti. […] Ha az Amazon annyira büszke a bérrendszerére, azt javaslom, tegyék azt mindenki számára átlátható módon nyilvánossá.„

– írta a szenátor sajtóközleményében, hozzátéve, kitart törvénytervezete mellett.

Bernie honlapján a reakciójával egy időben egy online kérdőív is megjelent Amazon dolgozók számára, ahol el tudják küldeni történeteiket Sanders irodájának, akik leinformálás után azokból gyűjteményt terveznek nyilvánosságra hozni, ezzel cáfolva az Amazon vezetőségének állításait.

Az eddigi történetek az Amazon raktáraiból inkább voltak rém- mint tündérmesék: a helyi menedzserek iszonyatos munkatempót diktálnak, az emberek végkimerülésig dolgoznak, sokszor elalszanak, egészségügyi ellátást pedig alapvetően nem biztosítanak nekik. Legutóbb az amerikai Indiana államban kapott a cég súlyos büntetést, miután egy nagyon fáradt targoncás véletlenül megölt egy másik munkást.

A nemrég elharapódzó Amazon-sztrájkok után Bezos teljes PR-hadsereget hozott létre a cég jó hírnevének ápolására. Úgynevezett ”elégedettségi központokba„ toboroznak ”jóhírnév-nagyköveteket„, akiknek tulajdonképpeni munkája az, hogy beszámoljanak arról, mennyire nagyszerű munkahelyük is van.

(The Verge // Címoldali kép: Flickr, AFGE)