Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szél Bernadettet, Ungár Pétert és Schmuck Erzsébetet is eltiltotta az LMP etikai bizottsága a tisztségviseléstől

Szél Bernadett társelnököt három évre eltiltotta az LMP etikai bizottsága minden párttisztségtől– tudta meg a 24.hu. A lap szerint így járt Ungár Péter országgyűlési képviselő is, Schmuck Erzsébet szintén országgyűlési képviselő két évig nem viselhet tisztséget.

A politikusokat azért ítélte el a testület, mert az LMP kongresszusi döntésével szembemenve a kampányban koordinációs lépésekről egyeztettek ellenzéki pártokkal, holott a párt kongresszusa és politikai tanácsa ezzel ellenkező döntést hozott. Ungárt ezen túl a Ron Werber szerződtetése majd a politikai tanácsadótól való megválás menedzselése miatt feddte meg a testület. Ungár többek közt azt állította egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy azért írta alá a párt nevében a Werberrel kötött szerződést, mert tudta, hogy valójában nincs joga a párt nevében aláírni, így a szerződés nem lesz érvényes.

Az etikai bizottság döntése értelmében a képviselők még kongresszusi küldöttek sem lehetnének, ennek ellenére Szél Bernadettnek a 24.hu információi szerint nem kell lemondania társelnöki pozíciójáról.

Van olyan is, akinek enyhítette büntetését a testület. Az ellenzéki koordinációt mindvégig élesen ellenző Sallai Róbert Benedeket, aki a választások után arról beszélt, hogy „páran fillérekért árulták az LMP-t olyanoknak, akik ellen létrejöttek”, és nekiment Hadházy Ákosnak a társelnök ellen indított etikai eljárás meghallgatásán, korábban kizárták ezért a pártból. Most SRB-t visszavették, de öt évig ő sem viselhet tisztséget. Hadházy Ákos pedig maga lépett ki a pártból, mielőtt az etikai bizottság kirótta volna a koordinációban való szerepvállalásért járó büntetését.

Korábban Kassai Dánielt is kizárták a pártból. Ő volt az a képviselő, aki Kunhhalmi Ágnes szocialista jelölt javára visszalépett.

Olvass tovább!