Egyre jobban megy a sportfelszerelés-gyártó multiknak és részvényeseiknek, csak a termékeiket gyártó dolgozók maradnak éhkoppon, meg az államkincstárak, az elmaradt adók miatt.

A futball nagy világshowjának kezdetén egy újabb tanulmány húzza alá, hogy a jelenkor legnagyobb világvallására mennyire etikátlan és antiszociális iparágak épülnek. Persze csak addig, amíg hagyjuk…

A francia Éthique sur l’étiquette nevű kollektíva egy európai hálózat, a Clean Clothes Campaign tagja. 1995 óta működik, számos civil szervezet, köztük szakszervezetek összefogásával, és az a célja, hogy az egész világon tiszteletben tartsák a dolgozók emberi jogait, illetve hogy fogyasztóként jogunk legyen megismerni, milyen társadalmi következményei vannak a vásárlásainknak.

A kollektíva most második ízben készítette el a versenysportok, elsősorban a futball területén aktív sportfelszerelés-gyártók működésének átvilágítását, és arra jutott, hogy miközben egyre több pénz áramlik a szektorba, és egyre nagyobb profitra tesznek szert a legnagyobb cégek és részvényeseik, a termékeiket előállító dolgozók jövedelme és a befizetett adóik mennyisége is zsugorodik.

Az Oroszországban megrendezésre kerülő vébé a történelem eddig legdrágábbikának ígérkezik. Becsült költségvetése több mint 20 milliárd euró, miközben Brazíliában jó 8 milliárdot, Dél-Afrikában pedig 3 milliárdot kóstáltak a világbajnokságok.

A versenysporthoz kapcsolódó gazdasági tevékenységek területén is érzékelhető ez a boom: évi 17 milliárdos árbevételével a foci felszerelés (pólók, cipők stb.) piaca a 10 évvel ezelőtti duplájára nőtt.

2017-ben a sportfelszerelések világpiaci árbevétele 260 milliárd euró volt, ami 15 százalékkal több, mint az egész ruházati szektoré. Míg az utóbbi évi 1,5 százalékkal növekszik, az előbbi évi 5 százalékkal.

A szektor két nagyágyúja a Nike és az Adidas, amelyek az eladások jelentős részét biztosítják Európában (58%) és Kínában (41%) éppúgy, mint Észak-Amerikában (47%), és valóságos háborút folytatnak a szponzori tevékenységek terepén, ami újabb és újabb elképesztő rekordokhoz vezet.

Így pl. a címvédő Németország szponzoroktól származó bevétele megháromszorozódott, miután 2016-ban újratárgyalta az Adidasszal kötött szerződését, és az 65 millió euróra emelkedett. A 10 legnagyobb európai klub 2015 és 2017 között 143 millió euróval tudta növelni évente a szponzoroktól eredő jövedelmét.

De a játékosoknál is csillagászati összegek gyűlnek: Cristiano Ronaldo 2016-ban aláírta a szektor első, egész életre szóló szerződését, évi 25 millió dollár értékben a Nike-val. Hat hónappal később pedig Lionel Messi kötött szintén egész életre szóló szerződést az Adidasszal, évi 12 millióért.

Ez praktikusan azt jelenti, hogy Ronaldo egy hét alatt annyit keres, mint egy átlagos európai dolgozó egész életében.

Bár az utóbbi időben, a kilencvenes évek nagy botrányai nyomán az Adidas és a Nike is elvileg nagy hangsúlyt helyeznek termékeik „etikus” előállítására, ez a vaskos pénzeső nemhogy nem szivárgott le a vágyott pólókat és cipőket gyártó üzemekig, de a két cég agresszív költségcsökkentést folytat.

Ennek részeként keményen fogják beszállítóikat, és fokozatosan kivonulnak Kínából, mert túl magasnak ítélik az ottani béreket, bár azok csak most kezdik megközelíteni azt a szintet, ami méltó megélhetést biztosít. A termelés áthelyezése Indonéziába, Kambodzsába vagy Vietnamba nemcsak a munkajogi feltételek romlásával jár, hanem itt a bérek is jóval alacsonyabbak, átlagosan 45-65 százalékkal alulmúlják a létminimum szintjét – írja a jelentés.

Az Adidas egyébként korábban azzal védekezett, hogy a képzett munkaerő hiánya miatt hagyja ott Kínát. Közben azonban a részvényeseknek készült prezentációk egyikében kifejti, milyen „kihívás”, hogy vége a „cheap labor”-nek, azaz az olcsó munkaerőnek az országban.

Mindennek eredményeként az egy pár Nike- vagy Adidas-cipő eladási árából a dolgozókhoz kerülő rész 30 százalékkal csökkent 1995 és 2017 között.

A címben említett, a mostani vb-n 90 euróért eladott Adidas-póló árának pedig alig 1 százaléka, 80 cent jut a varrónőnek.

Ráadásul a jövő üzemeiben tervezett automatizálás még ezektől a rosszul fizetett, kizsákmányoló jellegű munkahelyektől is megfoszthatja a dolgozókat: a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becslése szerint a 3 említett országban 2050-ig a kapcsolódó munkahelyek 64-88 százaléka kerülhet veszélybe. Jelenleg Dél-Kelet-Ázsiában több mint 9 millió embert alkalmaz a szektor, elsősorban nőket.

A Nike és az Adidas 10 év alatt megduplázódott árbevétele elsősorban a részvényeseknek kedvezett: minden évben jelentős osztalékfizetés jellemző e cégeknél (A tőzsdei modellé vált Nike-nál ez az árbevétel 10 százalékát is elérheti, és összege 2006 óta megtriplázódott.)

A tanulmány számításai szerint, ha a Nike és az Adidas épp annyit fizetett volna részvényeseinek tavaly, mint öt évvel korábban, akkor az így fennmaradt 2,1 milliárd, illetve 229 millió euró fedezhette volna a Kínában, Indonéziában, Vietnamban vagy Kambodzsában dolgozó, kb. egymillió dolgozó decens, a megélhetéshez elegendő bérét.

Hasonlóképp, ha nem nőttek volna olyan eszeveszett ütemben a két vállalat szponzori költségei, ezt az összeget is arra fordíthatták volna, hogy a Ronaldo vagy Messi által reklámozott termékek előállítóinak kizsákmányolása némileg csökkenjen.

Konkrétabban: Lionel Messinek 11 millió euróval többet fizetett az Adidas tavaly, mint Zinedine Zidane-nak 15 évvel ezelőtt kb. ugyanazért. Ez a 11 millió euró 44.170 indonéziai vagy 52.600 vietnámi dolgozó tisztességes bérét fedezné.

Ráadásul, ezek a szponzori szerződések elsősorban a legnépszerűbb csapatoknál és sportolóknál összpontosulnak, és egyre növekszik az egyenlőtlenség a sportág többi résztvevőjével összehasonlítva…

Vajon, ha a focirajongók választhatnának, hogyan osztanák el ezt a 11 millió eurót?

A termelési költségek lefaragása mellett a költségcsökkentés másik eszköze a társadalmi szempontból szintén „optimális” adóelkerülés, amelyben különösen a Nike jár az élen.

Az utóbbi évtizedben harmadjára csökkentette a világban fizetett adóinak arányát: míg 2006-ban nyereségének 35%-t, 2017-ben már csak 13,2%-át fizette be az államkasszákba, ez még a Google 19,2 százalékos befizetését is alulmúlja.

E számok alapján a cég évi 600 millió euró pluszhoz jutott az utóbbi évtizedben.

És ha mindez nem lenne elég ahhoz, hogy komolyan kételkedjünk e sokaknak kedves márkák társadalmi hasznosságában, a tanulmány szerint az évente 750, illetve 400 millió pár cipőt értékesítő Nike és Adidas kb. 3,2 milliárd, illetve 1,7 milliárd rejtett költséget termel nekünk, a lábbelik létrehozása során okozott környezeti károkkal.