Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Sorosozással próbálja menteni a helyzetét a Kuciak-gyilkosság után a szlovák miniszterelnök

Ma délután tartott sajtótájékoztatót Robert Fico szlovák miniszterelnök. A téma, ahogy az elmúlt napokban, most is Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonyának brutális meggyilkolása volt. De a sajtótájékoztató furcsa fordulatot vett, amikor Fico a kormánnyal szembehelyezkedő köztársasági elnöknek szegezte a kérdést: miért találkozott Soros Györggyel?

A beszámolók szerint egyébként Fico alig tudta kiejteni Soros György nevét, és a helyszínen lévő újságírók méltatlankodása meg is szakította. „De hisz ez nevetséges” – hangzott fel a tudósítók sorából a Paraméter szerint.

Fico tájékoztatójának idevágó része itt olvasható:

Andrej Kiska köztársasági elnök tegnapi nyilatkozata sokkolt engem. Akkor, amikor egy súlyos bűntettet, egy brutális gyilkosságot kéne kivizsgálni, és ehhez kéne megteremteni a nyugodt körülményeket, ő politikai vihart kavar, és mindent kihasznál ahhoz, hogy a saját politikai céljait elérje. Két héttel ezelőtt találkoztunk, Kiska akkor a találkozót sikeresnek nevezte. Ezután megtörtént ez a szörnyű eset, és az elnök most arról beszél, hogy a jelenlegi kormány fennállása mellett nem lehet független vizsgálatot lefolytatni.

Több száz szlovák és külföldi rendőr éjjel-nappal az ügyön dolgozik. Kiska azt is mondta nekem, hogy teljesen mindegy, hogy mi volt ennek a bűncselekménynek az indítéka, ha egy ilyen dolog történik, az a mostani társadalom állapotát jellemzi, amiért a kormány felelős.

Pedig nem történik minden nap ilyen gyilkosság. Felháborítónak tartom, hogy a köztársasági elnöknek mindegy, hogy mi volt az indíték, elfogadhatatlan, hogy ennyire könnyelműen kezeli ezt a dolgot. Tegnap már utalást tettem arra, hogy a köztársasági elnök beszédének kézirata valaki másnál van.

És ez nem véletlenül van így. Itt és most nekiszegezem a kérdést az elnöknek: Miért találkozott New Yorkban Soros Györggyel a közelmúltban? Miért találkozott vele úgy, hogy azon a találkozón nem volt jelen senki a külügyminisztériumból vagy a külképviselettől? Miért? Erre kérek azonnali választ a köztársasági elnöktől!

Múlt héten gyilkolták meg az Aktuality.sk újságíróját és menyasszonyát. Az indíték a sajtó szerint Kuciak utolsó, már csak halála után, befejezetlenül megjelenő cikke lehetett. Ebben társaival a Kelet-Szlovákiában uniós forrásokat mezőgazdasági vállalkozásokkal megcsapoló olasz maffia és a kormány kapcsolatait tárta fel.

A gyilkosság és Kuciak utolsó cikke óriási felháborodást váltott ki Szlovákiában. Pénteken szerte az országban tízezrek mentek az utcára. A Ficóval koalícióban kormányzó Híd-Most rendkívüli pártanácskozásán azt kérte, váltsák le Fico pártjának erős emberét, a szlovák belügyminisztert, és külső szerveket is vonjanak be a fiatalok meggyilkolása miatt indult nyomozásba.

Az ellenzéki liberális SAS és a populista Egyszerű Emberek (Olano) is a kormány lemondását követelte, vasárnap este pedig először szólalt meg az ügyben a köztársasági elnök, Andrej Kiska, aki tévés beszédében új kormány alakítását vagy előrehozott választást tartott szükségesnek. Vasárnap este, nem sokkal ezután ugyancsak a TV-ben beszélt Fico is, aki visszautasította Kiska és az ellenzék állításait, és azzal vádolta őket, hogy politikai hasznot akarnak húzni a gyilkosságból.

A helyzet kényes, hiszen ahogy a 444-nek nyilatkozó szlovák újságírók is elmondták, egy előrehozott választás megakasztaná a nyomozást. Viszont több kormányzati szereplő is érintett lehet az ügyben, így az sem garantálja a nyomozás sikerét, ha a Fico-kabinet marad hatalmon.

Mindenesetre Fico bedobta a nehéztüzérséget azzal, hogy hétfő délután sorosozásba kezdett. Bár a menekültválság kapcsán a demagóg politika már része lett a szlovák belpolitikának, de a sorozosás eddig teljesen idegen volt tőle. Nem úgy régebben, hiszen a filantróp spekuláns szervezetei a 90-es években fontos szerepet játszottak abban, hogy megdöntsék az egyébként magyarellenes és antidemokratikus Mečiar-kormányzat hatalmát.

De  most úgy tűnik, hogy a sorosozás Ficóék utolsó menekülési útvonala a kormányválságból, hogy átpozicionálják az egész ügyet. A kormány népszerűsége így se áll jól. Míg a jelenlegi kormánypártok tavaly márciusban 81 mandátumot szereztek, az ellenzék 61 mandátumával szemben, most a mandátumbecslések szerint (ezeket még a gyilkosság előtt mérték) az ellenzéki pártok szereznének 80 körüli mandátumot.

Mindenesetre, ha Fico belebukik a kormányválságba, ő lehet az első V4-es kormányfő  aki elbukik a sorosozásban.

(Frissítés: itt korábban kelet-európai politikust írtunk, de Macedóniában Nikola Grujevszki már tavaly belebukott, ahogy erről akkor írtunk is).

(Címlapkép: tasr)
Olvass tovább!