Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Oknyomozó munkája miatt ölhették meg a szlovák újságírót és menyasszonyát

Ez a cikk több mint 6 éves.

Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya holttestét tegnap éjjel találták meg a rendőrök a család bejelentése nyomán. A két fiatalt egy-egy lövéssel ölték meg. A kettős gyilkosság ügyében ma délelőtt tartott sajtótájékoztatót az országos rendőr főkapitány, Tibor Gašpar.

Ján Kuciak és élettársa, Kép: DenníkN

A Körkép portál beszámolója alapján, Gašpar többször elmondta, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az újságírót oknyomozó tevékenysége miatt gyilkolták meg, de egyelőre még semmit sem zárnak ki. Az előbbi eshetőségre utal az is, hogy a Galántai járásban található nagymácsédi házukban Kuciakot mellkasán érte találat, míg élettársával fejlövés végzett.

A jelek szerint előre megfontolt szándékkal gyilkolták meg a két fiatalt. A rendőrfőnök szerint nem feltétlenül bérgyilkos volt az elkövető, de feltehetően tudatosan felkészült tettére. Eltervezte, hogyan jut be a lakásba, és mikor követheti el tettét a lebukás veszélye nélkül.

A 27 éves Ján Kuciak az aktuality.sk oknyomozó riportere volt, és leginkább a rövid ellenzékiség után, 2012 óta ismét kormányzó Robert Fico pártjához, a Smerhez közeli emberek adócsalás-gyanús ügyeivel foglalkozott. Utolsó cikke Marián Kočnerról, egy kétes hírű, maffiaügyletekkel gyanúsított vállalkozóról szólt, írja a Paraméter portál.

Kuciak tavaly szeptemberben büntetőfeljelentést tett, miután Marian Kočner megfenyegette őt azzal, hogy vele és családjával kapcsolatban is felkutatja „a mocskot” és közzéteszi: „Külön foglalkozni fogok önnel, anyjával, apjával és rokonaival” – mondta Kuciaknak.

Az újságíró később azt írta Facebook–oldalán, hogy 44 nappal feljelentése után, „Az ügy valószínűleg még a konkrét rendőr nyomozóhoz sem jutott el”.

A politikusok és a közvélemény is döbbenten reagált a kettős gyilkosság hírére. Szlovákiában nem jellemző, hogy újságírókat ölnének meg, bár az utóbbi másfél évtizedben két oknyomozó riporter is eltűnt: 10 éve Pavol Rýpal, aki hosszú időn át írt maffia-ügyekről. 2015 óta pedig eltűntként tartják nyilván a Hospodárske Noviny riporterét, Miroslav Pejkot is.

Robert Fico kormányfő ma bejelentette, hogy egymillió eurós jutalmat adnak annak, aki nyomravezető információkkal szolgál a bűnténnyel kapcsolatban.

A miniszterelnök azt is megígérte, hogy kialakítanak „egy olyan speciális csapatot is, amelyben a Legfőbb Ügyészség és a Speciális Ügyészség, valamint a belügyminisztérium, a NAKA és a Szlovák Információs Szolgálat képviselői fognak részt venni. Szükség esetén további képviselőket is meghívnak a gyilkosság kivizsgálására kialakított csapatba”.

A mai sajtótájékoztatón Gašpar számos kritikát kapott. Többen azt rótták fel neki, hogy az újságírók végzik a rendőrség feladatát, amikor bűntényeket tárnak fel, amelyekkel a rendőrség nem foglalkozik, vagy épp eltussolja azokat.

A főkapitány láthatóan kerülte a konfliktust – írja a Körkép –, és azt is kijelentette, hogy precedens nélküli esetről lévén szó, a rendőrség „igyekszik a legátláthatóbban” kivizsgálni az ügyet, és minden lehetséges eszközzel igyekeznek eredményt felmutatni.

Egyúttal azt is elmondta, hogy az eset körülményeire való tekintettel egyes újságírókat és szerkesztőket saját biztonságuk érdekében védőőrizetbe helyeztek, ami jelenleg annyit jelent, hogy minimum az esti órákban lakásuknál rendőrök fognak őrködni.

(Körkép)