Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A menekültek nem elveszik a munkát, hanem az üresedő tanári állásokat töltik be Németországban

Ez a cikk több mint 6 éves.

Nagy mértékű pedagógushiánnyal küzd Németország, miközben a menekülteknek indult képzések nyomán már többen segítő tanárként dolgozhatnak.

Ahogy a Bertelsmann alapítvány új tanulmányából is kiderül, az elkövetkezendő hét évben csak 70 ezer diplomás képzésére lesz kapacitás. Ezzel együtt várhatóan nagyjából 60 ezren mennek majd nyugdíjba. Már ma is kétezer betöltetlen tanári hely van az országban, ahol a tanárok 40%-a részmunkaidőben dolgozik. A tanulmány írói azt javasolják, hogy az iskolák ajánlhatnának juttatásokat az ott tanítóknak több óra érdekében, valamint a friss nyugdíjasok maradhatnának még egy-két évet.

Kisebb léptékben, de a tanárhiány enyhítésére szolgálhat a potsdami egyetem úttörő programja, amely menekült tanároknak nyújt továbbképzési lehetőséget, hogy el tudjanak helyezkedni a német oktatási rendszerben. 2016 áprilisától 2019 márciusáig tart a képzés próbafolyamata, amelyről most számolt be újra az UNHCR, az ENSZ menekültügyi ügynöksége.

Az ötlet egy egyetemi tanárnak jutott eszébe, az egyetem rögvest felkarolta, és első körben a tervezett 10 helyre csaknem hétszázan jelentkeztek…

A tartományi oktatási minisztérium támogatásával 3 csoportot tudtak elindítani, és eddig nyolcvanan kezdhették meg a képzést. Az egyetem igazgatóhelyettese, Andreas Musil azzal is indokolta a program létrejöttét, hogy ráeszméltek: több tanárvégzettségű menekült van, akik némi segítséggel elhelyezkedhetnének. Ezzel a növekvő tanárhiányt is részben kiküszöbölhetik.

A képzés három szemeszterig tart, mindegyik tartalmaz intenzív német nyelvórát, de van köztük pedagógia szeminárium és sok gyakorlati óra is. Sokat tanulnak a német iskolarendszerről és a helyi oktatási módszerekről.

A potsdami program egyelőre kísérleti fázisban van mérsékelt forrással, de már ötvenen végeztek itt, köztük számos szír, akik folytathatták a tanári pályafutásukat.

Leendő munkahelyeiken azért is örülnek nekik, mert a menekült gyerekeknek is hatékonyabban tudnak segíteni, hiszen gyakran ugyanazokon a tapasztalatokon mentek át, mind hazájukban, mind Németországba érkezvén. A másik oldalon pedig a „menekült tanárok” a német diákokhoz is közelebb hozzák a hírekből ismert országokat, kultúrákat, nyelveket.

Itthon egyébként  a CEU is tart hétvégi órákat és mentorálást menekültek számára.