Ahhoz, hogy hatékonyan felléphessünk a kirekesztés és az elnyomás ellen, jól kell ismernünk azokat a társadalmi-politikai rendszereket, amelyek előidézik és fenntartják ezeket, és meg kell ismernünk azokat az eszközöket is, amik segítségével felléphetünk a változás érdekében. Mindeközben nagyon fontos az is, hogy megőrizzük a motivációnkat és a lelkesedésünket, hogy képesek legyünk hosszú távon, tégláról téglára felépíteni azt a társadalmat, amelyben élni szeretnénk.
A Közélet Iskolája ennek a küldetésnek a részeként indította el könyvsorozatát, amelynek kötetei személyes történeteken keresztül mutatják be a közéleti, aktivista vagy érdekvédő szerepvállalás valóságát a 21. századi Magyarországon – ennek szépségeit, nehézségeit, buktatóit, minden esetben valamilyen társadalmi, rendszerszintű hátrány perspektívájából.
A sorozat 2015-ben megjelent első kötete, a Velünk beszélj, ne rólunk! olyan aktivistákat, érdekvédőket és közösségi vezetőket mutat be, akik a saját bőrükön tapasztalnak meg valamilyen társadalmi hátrányt – például szegénységet, roma származást, autizmust, testi fogyatékosságot – és ennek ellenére, vagy éppen ezért, vállaltak közéleti szerepet. A most megjelenő kötet olyan nők életútját és tapasztalatait mutatja be, akiknek az anyaság mellett a politikai, közéleti szerepvállalás is fontos, vagy kifejezetten az anyaság politikai vetületeivel kapcsolatban végeznek aktivista, érdekvédő munkát.
Ami személyes, az egyben politikai is. Ez nemcsak egy fontos feminista jelmondat, hanem a Közélet Iskolája egyik alapelve is. Hiszünk abban, hogy a személyes élethelyzeteket alapvetően meghatározza az aktuális társadalmi-politikai környezet, ezért a társadalmi változás elválaszthatatlan a személyes élethelyzet alakulásától. Úgy kell élnünk, ahogyan gondolkodunk a tágabb politikai közösségünkről, de közben nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a személyes döntéseinket is meghatározzák az ebben a közösségben uralkodó hatalmi viszonyok. Ez a hozzáállás segít felismernünk, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, hogy mások is – gyakran nagyon sokan – vannak hozzánk hasonló helyzetben.
Ha nem az egyént – ha nem saját magunkat – hibáztatjuk a sorsunk alakulásáért, hanem átlátjuk a rendszerszintű problémákat, akkor sokkal könnyebben megbirkózhatunk az előttünk álló kihívásokkal.
Ezek a felismerések megteremtik az alapot a kollektív fellépés, a politikai cselekvés számára, ami az egyetlen út ahhoz, hogy változtassunk azokon a kereteken, amelyek a társadalmi hátrányokat és a kiváltságokat létrehozzák.
Az Anya kiáll és beszél című kötet bemutatja, hogy az anyaság milyen akadályokat gördít a nők politikai szerepvállalása elé, ezeket az akadályokat hogyan lehet leküzdeni és ez a szerepvállalás mit jelet az érintett nők számára. Könyvünk különböző modelleket mutat arra, hogyan lehet a személyeset a politikaival összeegyeztetni vagy kifejezetten politizálni azt, ami személyes. Azt reméljük, hogy a kötet inspiráció lehet azoknak a nőknek és partnereiknek, akik egyszerre nevelnek gyerekeket és végeznek közéleti munkát, illetve hasznos fogódzó lehet azoknak a nőknek, akiket foglalkoztat a gyerekvállalás gondolata, de tartanak az anyaság elszigetelő hatásától.
A könyv reményeink szerint azok számára is példákat mutat, akik maguk kiváltságos helyzetben vannak és szeretnék jobban megérteni a közéleti szerepvállalásban akadályozott társaik helyzetét, hogy ezáltal empatikusabban, szolidaritással, partneri alapon tudjanak viszonyulni hozzájuk és velük együtt küzdhessenek egy igazságos társadalomért.
Az viszont semmiképp nem célunk ezzel a kötettel, hogy beálljunk azok sorába, akik kizárólag a magánélet perspektívájából képesek értelmezni a nők közéleti szerepvállalását. Ez a hozzáállás hátrányos megkülönböztetés, hiszen férfi politikusok, aktivisták, érdekvédők családi életét a legritkább esetben firtatják a róluk szóló portrékötetek. Azonban
nem lehet és nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a gyerekek ellátásával kapcsolatos feladatok továbbra is nagyrészt az anyákra hárulnak, és még egy egyenlő párkapcsolatban is sok feladatot jelentenek, ami plusz kihívást jelent a közéleti munkával kapcsolatban. És ez nem magánügy, hanem politikai kérdés
– az elérhető gyerekek utáni ellátások kérdése, a társadalom gyerekekhez való viszonyának kérdése, a nemek közti igazságosság kérdése; ezért muszáj róla beszélni. Beszéljenek hát róla a közvetlenül érintettek.
Az interjúk elkészítése és a kötet szerkesztése során több fontos motívum is kirajzolódott előttünk. Egyrészt, és talán legerősebben a nővériség motívuma. Az, hogy a nők egy közösségben egymás legádázabb ellenségei, egy mítosz. Egy nagyon káros mítosz, aminek egyetlen célja, hogy saját magát beteljesítse – gyengítse a nők egymás iránti bizalmát és ezáltal a kollektív fellépésük lehetőségét. A kötetben szereplő portrék újra és újra bebizonyítják, hogy a nők egymás legfontosabb támaszai és szövetségesei – akkor is, ha egy közös sorsban osztoznak és akkor is, a helyzetük nagyon különbözik egymásétól. Vigyáznak egymás gyerekeire, tanácsokat adnak egymásnak, pozitív visszajelzésekkel erősítik egymást.
Az előző kötethez képest (amelyben hét nő és nyolc férfi mutatkozott be) ennek a könyvnek a szerkesztése során feltűnő volt, hogy milyen gyakran említettek a szereplők más nőket, akikre felnéznek, és akiktől támogatást kapnak. Nem egyszer fordult elő, hogy egy kiválasztott szereplő felvetette, hogy inkább egy másik anyának kellene helyet kapnia a kötetben és ő nagyon szívesen visszalép a javára.
Ebben pedig benne rejlik egy másik fontos motívum, ami végigkísérte a szerkesztési folyamatot: az alázat. A könyv szereplői nemcsak nagy megtiszteltetésnek vették a jelölést és a kiválasztást, hanem többségük végig nagy szerénységgel beszélt a munkájáról, és nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy rámutassanak azokra, akikkel közösen végzik ezt a munkát. Persze tudjuk, hogy a nőket az életük minden szakaszában szerénységre, visszafogottságra, alázatosságra tanítják – a családjukban, az iskolában, a munkahelyükön. Ezért fontos törekvés, hogy a nők váljanak jobb önérvényesítővé, hallassák jobban a hangjukat, képviseljék sokkal erősebben a saját érdekeiket. De ezzel együtt mi nagyon fontos erénynek és a közéleti munka elengedhetetlen összetevőjének tartjuk az alázatot – e nélkül nem működnek a demokratikus folyamatok és nem lehetséges a tevőleges szolidaritás (hiszen az erősebbek el fogják nyomni a többieket). Mi abban hiszünk, hogy a nőknek meg kell tanulniuk felszólalni, a férfiaknak pedig (meg)hallgatni.
A harmadik fontos motívum a veszélyek mérlegelése volt. Az egész szerkesztési folyamat során nagyon hangsúlyos volt, hogy a kiválasztott szereplők, bár nagyon örültek a felkérésnek, tartottak a könyvben való megjelenéstől, magánéletük egyes részleteinek feltárásától vagy éppen a közéleti munkájuk bemutatásától, és valóságos kockázatelemzést kellett végezniük. Volt olyan, aki végül ezek miatt a megfontolások miatt nem tudta vállalni, hogy szerepeljen a kötetben. Ezzel a problémával szintén nem találkoztunk az előző kötet szerkesztésekor.
Egyértelmű, hogy nőként politikai szerepet vállalni továbbra sem veszélytelen vállalkozás Magyarországon – ezért is fontos elismerni azok munkáját, akik ezt felvállalják és utakat mutatni azok számára, akiket esetleg hátráltatnak ezek a veszélyek.
Végül, a kötetből az is egyértelműen kirajzolódik, hogy anyaként közéleti szerepet játszani mindig egy hosszabb vagy rövidebb tudatosodási folyamat eredménye. Senki nem születik aktivista anyának. Van, aki az ötödik gyereke mellett érzi úgy, hogy már magabiztosan csinálja. De a kötetben szereplő nők tanúbizonyságot adnak arról, hogy ezt is meg lehet tanulni – leginkább más nők tapasztalatain és tanácsain keresztül. Akár a könyvben megjelenő anyák példáján keresztül.
A kötetben tizenhat portré olvasható olyan aktivistákról és érdekvédőkről, akik saját, anyaként megélt tapasztalataikból és hátrányaikból kovácsoltak erőt. Ők mind egy igazságosabb társadalomért dolgoznak és azért, hogy a hozzájuk hasonló emberek helyzete javuljon.
A beszélgetés témái között szerepelt az interjúalanyok gyermekkora és családi háttere, a felnőtté válás fontos pillanatai, az anyaság szépségei és nehézségei, közéleti szerepvállalásuk motivációja és formája, illetve ennek viszonya az anyaságukhoz, valamint a magyar társadalomról alkotott kritikájuk és jövőképük. A szöveges portrékat Csoszó Gabriella aktivista-fotóművész képei illusztrálják, amelyeket kifejezetten a kötet számára készített.
Mindannyiuk élete tele van inspirációval, a nehézségek és akadályok ellenére. A könyvbem szereplő interjúkat készítve alkalmanként mi magunk is megdöbbentünk azon, hogy milyen nehéz körülményeket voltak képesek legyőzni.
Az itt szereplő aktivisták életében és munkájában egytől egyig az elhivatottság, a teherbírás, az önkritika, az együttérzés, a szolidaritás és egy jobb világba vetett hit játszik központi szerepet.
Mindannyian tudatos érdekvédők: tudják, hogy miért küzdenek, és azt is, hogy ezt hogyan szeretnék elérni. A legtöbben másokkal együtt, közösségben dolgoznak, mert anyaként nagyon jól ismerik az odafigyelés, az együttműködés és a türelem szükségességét és erejét.
A szöveg az Anya kiáll és beszél című kötet előszavának szerkesztett változata. A kötet a Napvilág Kiadó gondozásában jelent meg, szerkesztők: Dósa Mariann és Udvarhelyi Tessza.
