Néhány évvel ezelőtt nem értettem ezt az egész Geréb Ágnes-mozgalmat. Nem értettem, mi a szimpatikus abban, ha valaki otthon szül, miért nem jó a kórház, miért nem fogadja el valaki, hogy a szülés márpedig egy szükséges rossz, egy orvosilag veszélyes helyzet, amin át kell esni ahhoz, hogy a gyerek megszülessen. Az természetesen már akkor is látszott, hogy a Geréb Ágnes-per példastatuálás, és arról szól, hogy elrettentse azokat, akik az egészségügyi rendszeren kívül vagy annak a határán próbálnak mozogni, és akik megkérdőjelezik azt, hogy minden esetben szükség van-e kórházi ellátásra, orvosi beavatkozásra a születéskor. Geréb Ágnest most két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Ez a példastatuálás eddig is elég jól működött, hiszen az otthonszülés lehetőségét és a természetes szülés fogalmát nem olyan szakemberektől ismerte meg a magyar társadalom jelentős része, akik tudományos bizonyítékok alapján támogatják azokat, hanem egy büntetőper kapcsán.

Egy olyan per kapcsán, ami egyértelműen nem arról szól, hogy annak a két családnak, akiknek a gyermekei nem élték túl a szülést, igazságot szolgáltassanak, hanem arról, hogy Geréb börtönbe küldésével riasszanak el nőket az otthonszüléstől. Ez önmagában nincs rendben, a bíróságnak ugyanis lehetne feladata az, hogy bűnelkövetőket riasszon el a további bűncselekményektől, de az nem, hogy nők lehetőségeit próbálja korlátozni.

A büntetőper és a büntetés köré felépülő médiadiskurzus az otthonszülésről nálam is meghozta a hatását, idegenkedtem az egész természetes szülés koncepciótól, és bár nem értettem egyet a példastatuálással, továbbra se értettem, miért vállal valaki ekkora kockázatot a szülésénél.

Aztán jöttek a szüléstörténetek, akkor még nem a Másállapotot a szülészetben oldalán, hanem innen-onnan. Videók, amikben a férfi orvos minősíthetetlen stílusban ordítja le az éppen a gyermekét kitolni próbáló, kimerült nőt, hogy szedje össze magát. Mert ő aztán biztos tudja, mennyire fájhat neki. Elképesztő mértékű visszaélésekről lehetett olvasni, nem csak anyagi természetűekről, hanem a hatalommal való visszaélés összes formájáról.

Jó, gondoltam, de a biztonság az biztonság. Csakhogy a történetekből lassacskán az is kiderült, hogy a hatalommal való visszaélés nem csak igazságtalan, de nem is biztonságos.

Nem csak azért, mert a szülés alapvetően egy hormonális folyamat, ami nem független attól, hogy a nő hogyan érzi magát, tehát ha valakit épp gyermeke születése közben becsmérelnek, az nem csak azért probléma, mert a nő majd rosszul érzi magát, hanem mert maga a szülés folyamata állhat le a stressztől.

A hatalommal  való visszaélés emellett olyan orvosi beavatkozásokhoz vezet, amelyekre nem lett volna szükség, és amelyek kockázatosak lehetnek akár az anyára, akár a babára nézve. A legismertebb ilyen történetet Péterfy-Novák Éva írta meg Egyasszony című blogján, majd könyvében. Az ő szülését az orvos egy teniszmeccs miatt sürgette, a szülés során a lányát emiatt súlyos károsodás érte, és csak hét évet élt.

Legyinthetne erre bárki, hogy ezek csak egyéni történetek, de az önmagában sokat elárul a rendszerről, ha a nők egyéni történetekből tudnak csak tájékozódni, és nem bizonyítékok alapján. Csakhogy a medikalizált, orvosközpontú rendszer mellett sem bizonyítékok szólnak. Ezt jól mutatja, hogy Geréb Ágnes perében a bíróság nem volt hajlandó meghallgatni olyan külföldi orvosszakértőket, akik Geréb mellett álltak ki, ahogy 700 magyar egészségügyi dolgozó is. Ahol a hatalom a fő tényező, ott nem számítanak a bizonyítékok.

Márpedig itt nem csak olyan értelemben van hatalmi különbség, hogy van egy természetes szülést pártoló orvosnő, aki kiállt a nőtársai mellett, és ezzel szemben áll az a medikalizált rendszer, amit biztonságosabbnak tartunk.

Itt arról is szó van, hogy a nőgyógyászat körüli hálapénz-rendszer elképesztő mértékű bevételt jelent az orvosoknak, akik egy-egy szülésért 100-200 ezer forintot is zsebre tehetnek (szó szerint), miközben az egész hálapénz-rendszer illegalitása miatt a szülő nők semmilyen elvárást nem támaszthatnak ezért a pénzért cserébe.

Egy nőközpontú ellátás, amelynek során a szülést természetes folyamatnak tekintik, amire a nő képes fölösleges beavatkozások nélkül, és amelyet nem az orvos, hanem a nő igényei köré alakítanak, szembe megy a jelenlegi hálapénz-központú ellátással. Márpedig Geréb pere során csak olyan szakembereket hallgattak meg, akik a jelenlegi rendszerben dolgoznak, így nem érdekük annak átalakítása.

Geréb pere során kétféle hatalmi eszközzel próbálják ennek a nőközpontú ellátásnak a kialakulását, elvi hátterét bírálni. Az egyik a bírói hatalom. Néhány napja a Mércén jelent meg cikk arról, mennyire nem alkalmas egy büntetőper szakmai vétségek vizsgálatára. Geréb mellett ugyanis más orvosok is hibáznak (bár a bíróságokon meg nem hallgatott szakértők nem értettek egyet azzal, hogy Geréb hibázott), kórházakban is halnak meg újszülöttek, még sincs médiaper ezekből az ügyekből.

A másik a medikalizált szemlélet hatalma. Itt nem arra gondolok, hogy az orvostudomány tiszteletben tartásának ne lenne létjogosultsága, hanem arra, hogy itt a bizonyítékok nélküli medikalizált szemléletről van szó, arról, hogy ha az orvosok azt mondják, hogy valamit úgy kell csinálni, akkor az úgy van jól.

Ez utóbbi visszaköszön a születéstörténetekből, a Geréb-perből, és pont ez a hatalomra, és nem tudományos bizonyítékokra épülő rendszer az, ami miatt nem garantált a szülés biztonsága.

Az otthonszülésről például Magyarországon az a kép alakult ki, amely sokáig bennem is élt, de a brit állami egészségügyi szolgáltató például nemrég kifejezetten azt nyilatkozta, hogy alacsony kockázatú terhességeknél az otthonszülés biztonságosabb a kórházinál, mert így elkerülhetők a kórházi fertőzések és a fölösleges beavatkozások.

A külföldi szülészeti jó gyakorlatokat elemző EMMA Egyesület pedig folyamatosan bírálja a magyar rendszert azért, mert nincs egységes szülészeti protokoll Magyarországon, és a kórházi protokollok nem ismerhetőek meg a szülő nők számára.

A Geréb-per lehetőséget biztosított arra, hogy a hazai rendszer problémáiról szó essen. Sajnos azonban ez egy egyenlőtlen térben történt meg, hatalmi, és nem bizonyítékalapú érvek mentén. Geréb Ágnesnek, ha csak nem kap kegyelmet a köztársasági elnöktől, börtönbe kell mennie. A példastatuálás miatt ezt nehéz nem üzenetként, hatalmi gesztusként olvasni nem csak a természetes szülést pártoló szakemberek, de a szülő nők felé is. És nehéz ezek után bízni a szemléletváltásban is.