Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mennyit ér, ha a világ leghíresebb női együtt állnak ki a szexuális erőszak és zaklatás ellen?

Idén év elején indult a Time’s Up (Az idő lejárt) akcióterv, amely több száz hollywoodi színésznő, rendező, producer és ügynök összefogásának köszönhetően jött létre. Az akciótervet bejelentő kiáltványban az aláírók biztosították a szexuális zaklatás és erőszak összes áldozatát szolidaritásukról, és felszólították az egész munkaerőpiacot a nemi alapú egyenlőtlenségek felszámolására. Az akcióterv legfontosabb eleme egy pénzügyi alap megteremtése volt, amely az alacsonyabb jövedelmű áldozatok rendőrségi és bírósági eljárása során felhalmozott költségeit hivatott fedezni.

A Time’s Up kezdeményezésről kérdeztünk magyar női aktivistákat, civil szereplőket és szakembereket: a kezdeményezés pozitívumairól és negatívumairól, és egy hasonló magyar kezdeményezés lehetségességéről.

Nógrádi Noá, a PATENT Egyesület és a NANE munkatársa és aktivistája üdvözölte az amerikai akciótervet:

„Véleményem szerint üdvözlendő a Time’s Up kezdeményezés. A nők elnyomása osztályokon és bármilyen alapú társadalmi csoportokon átível, és ez a kezdeményezés felismeri ezt. Ennek, a nők és férfiak közti hatalmi viszonynak a megtestesülése, és egyben fenntartásának eszköze a szexuális zaklatás.

Elengedhetetlennek tartom a jelenlegi helyzet felszámolásához a különböző helyzetben lévő és különböző befolyással rendelkező nők közötti összekapcsolódást és szolidaritást.

A kiáltvány elismeri azt, hogy más-más fokú kiszolgáltatottsággal küzdenek a különböző anyagi és társadalmi helyzetben lévő nők, miközben a szexuális zaklatás dinamikája hasonló: a férfiak minden közegben hasonló módon tudnak visszaélni a hatalmukkal azokkal a nőkkel szemben, akikhez hozzáférésük van. A kiáltvány írói, helyesen, felhasználják a láthatóságukat arra, hogy kevésbé látható-hallható és a jogaik és méltóságuk érvényesítésében még nagyobb hátrányt szenvedő nőtársaikra is ráirányítsák a figyelmet, és hogy nyomást gyakoroljanak kézzel fogható megoldásokért.

Szintén helyesen, pénzt is raknak emellé a figyelem és célzott nyomásgyakorlás mellé, azokból az aránytalanul nagy forrásokból, amik rendelkezésükre állnak. Szerencsére anélkül teszik ezt, hogy hálálkodást érdemlő jótékonykodásként vagy alamizsnaként kereteznék a hozzájárulásukat.”

A kiáltvány szövegéből:

„Elismerjük privilegizált helyzetünket és azt a tényt, hogy olyan közegbe tartozunk, amelynek köszönhetően hallhatóbb a hangunk. Ennek köszönhetően akkora figyelem irányult a probléma létezésére a mi iparunkban, amelyet a mezőgazdaságban vagy más iparágban dolgozó nőtársaink nem kaptak.

Minden nőnek, aki a mezőgazdaságban dolgozik, és vissza kellett utasítania főnökének kéretlen szexuális közeledését, minden takarítónőnek, aki megpróbált egy erőszakoskodó vendég elől elmenekülni, minden házvezetőnek, aki éjjelente egy zaklató felettessel van egy épületbe összezárva, minden pincérnőnek, akit egy vendég megfogdosott, és azt várták tőle, hogy ezt tűrje mosolyogva, minden varrónőnek és gyári dolgozónak, aki kénytelen volt szexuális szívességeket tenni több műszakért cserébe, minden háztartásbeli dolgozónak és ápolónak, akit beleegyezése nélkül érintett meg az ügyfele, minden bevándorló nőnek, akit illegális státuszával fenyegettek azért, hogy csöndben maradjon, és minden nőnek minden iparágban, akit megaláztatásnak és sértő viselkedésnek tettek ki, és a megélhetéséért cserébe azt várták tőle, hogy ezt tolerálja, üzenjük: Veletek vagyunk. Támogatunk titeket.”

Ámon Kata, a Mérce állandó szerzője és A Város Mindenkié aktivistája szerint „már az is nagy előrelépés volt a #metoo kampány kapcsán, hogy sikerült eltérni az áldozatra fókuszáló és a zaklató vagy bántalmazó művészi kvalitásait ajnározó sablonszövegektől, és az egyéni történetek mentén szolidaritás alakult ki nem csak az áldozatokkal, de az áldozatok között is.

Ez azért fontos, mert hatékonyan fellépni a szexuális erőszak ellen szolidaritás nélkül nem lehet, és anélkül sem, hogy belátnánk, ez egy hatalmi kérdés.

Hatalmi kérdés, mert benne van a patriarchális, tehát gazdasági és kulturális hatalommal rendelkező férfiak által elkövetett erőszak, ideértve a testi-lelki-anyagi kizsákmányolás minden formáját.

A Time’s Up Now azonban még a felületes, közösségi oldalakon megjelenő szolidaritáson is túlmutat. Nagyon fontos az erőszakot megtapasztaló nőknek az utóbbi is, mert ahhoz, hogy valaki felismerje az őt ért erőszakot, és tenni tudjon ellene, az is szükséges, hogy a társadalom ne bagatellizálja a tapasztalatait, és ne őt hibáztassa.

Ez azonban nem elég a kollektív cselekvéshez, mert ahhoz kézzel fogható célok kellenek, és annak felismerése, hogy a nők társadalmi pozíciója is változó, és bár az, hogy nőként erőszak éri őket, ugyanazon hatalmi folyamatok terméke, mégis különböző erőforrásokkal rendelkeznek ennek leküzdéséhez.

Nem véletlen, hogy a #metoo kampány a szórakoztató iparból indult el, hiszen az ebben dolgozóknak van ehhez megfelelő médiaelérése és anyagi háttere – bár azt hozzá kell tenni, a szexuális erőszak elfogadását elég jól jelzi, hogy még itt is csak most váltak publikussá évtizedek óta zajló történetek.”

A Time’s Up kezdeményezés egyik ihletője az Alianza Nacional de Campesinas (Női Földművelők Nemzeti Szövetsége) volt, amely a Weinstein-botrány kirobbanásakor szolidaritási nyilatkozatot küldött az érintett színésznőknek. A kiáltvány egy nekik címzett üzenettel kezdődik:

„Az egyik legnehezebb és legkiszolgáltatottabb pillanatunkban az Alianza Nacional de Campesinas erőteljes és együttérző levélben biztosított minket szolidaritásukról, amelyért rendkívül hálásak vagyunk. Az Alianza tagjainak és minden női mezőgazdasági munkásnak az országban üzenjük, hogy látunk benneteket, köszönjük, és elismerjük közös élményeink súlyos terhét: a zaklatást, a kizsákmányolást azok által, akik visszaélnek hatalmukkal, és fizikai és gazdasági biztonságunkat veszélyeztetik.”

A kezdeményezés pozitívumai mellett érdemes szót ejteni a benne rejlő ellentmondásokról is. „A színésznő, énekesnő, táncosnő, modell vagy akár sima „celeb”, ha sikeres akar lenni, a karrierje folyamán legtöbbször úgy kell megjelenjen, hogy magát mint nőt szexuálisan tárgyiasítja. És erősíti a nőkről alkotott sztereotípiákat, vagy az olyan káros mítoszokat, mint pl. a „romantikus szerelemé”, amely népszerűsíti és normalizálja a nőket kitartóan ostromló, és a visszautasítását el nem fogadó  férfi képét” – írja Nógrádi Noá.

„Rengeteg kulturális terméket és eseményt lehetne felsorolni, amelyben a kiáltvány írói és aláírói részt vettek, annak ellenére, hogy ezek olyan, egyébként széleskörűen elfogadott normákat népszerűsítenek, amelyek meg is alapozzák a szexuális zaklatás jelenségét.

Akkor lenne tehát számomra igazán hiteles a kezdeményezés, ha ez együtt járna azzal, hogy az előadóművészetekben és szórakoztató iparban aktív nők  egymással összefogva tartalmilag is nyomást próbálnának gyakorolni, és beszélnének a fenti ellentmondásról – amire egyébként a #metoo / énis kampány kapcsán voltak is példák.”

Gregor Anikó, az ELTE Társadalomtudományi Karának adjunktusa a magyarországi helyzetre reflektált:

„A #metoo októberi-novemberi hazai és nemzetközi menetelése után az volt az egyik nagy kérdés, hogy egyszeri fellángolást, egy gyorsan lecsengő bulvárbotrányt jelent-e mindez, vagy képes-e hosszabb távon mozgalommá szerveződni az egyéni hashtag mögött meghúzódó sokféle negatív női tapasztalat, az azokból fakadó düh és a helyzet igazságtalanságának (újra) felismeréséből fakadó tenni akarás.

A #metoo körüli hazai viták egyik szála volt, hogy mit kezdenek akár a hazai feministák is a feldobott labdával, megszerveződik-e ennek alapján végre valami igazi felforgató erővel bíró aktivizmus. Ahogyan azt Ámon Kata egy válaszpublicisztikájában kifejtette, ez az elvárás egy forráshiánnyal küszködő és politikai cselekvési terében is szűkös mozgalomra, konstans támadott és nők elleni erőszakkal foglalkozó civil szervezetekre helyezi a felelősség irreálisan nagy súlyát,

miközben vajmi kevés szó esik a politikai, gazdasági és kulturális (pl. média) hatalom birtokosainak felelősségéről​, amiben nők és férfiak egyenlőségét tekintve Magyarország nemzetközi összehasonlításban is különösen rosszul áll.

Mindeközben a #metoo hazai lecsapódásának különösen tanulságos színezetét adta, (amit sokan talán nem is tudnak), hogy Marton László ügyével párhuzamosan egy másik  ügy is napvilágot látott:  egy észak-kelet-magyarországi község, Tyukod polgármestere ellen tett szexuális zaklatás miatt feljelentést az anyakönyvvezető, Németh-Kiss Pálma, de az ügy tanúvallomások ellenére nyár óta (!) nem lépett nyomozati szakaszba.

Idehaza kutatás is igazolta azt, amit addig csak sejteni lehetett, hogy társadalmi státusztól (egészen pontosan az annak indikátoraként használt iskolai végzettségtől) függ önmagában már az, hogy hallott-e valaki egyáltalán a már megnevezésének nyelvében is idegen #metoo kampányról. A diplomások körében hiába háromszor akkora ez az arány, mint a legfeljebb 8 osztályt végzetteknél, ha a legmagasabb iskolai végzettségűek közül is 10-ből csak 3 fő  találkozott vele. Vajon Németh-Kiss Pálma ügyéről hányan értesültek, és hány olyan nő lehet, aki hozzá hasonló cipőben jár?

A hollywoodi jelenség, miszerint a gazdasági és kulturális hatalommal jobban rendelkező nők, felismervén saját nagyobb cselekvési terüket, ezt a hatalmat megosztani kívánják olyan nőkkel, akik ebben hiányt szenvednek, egy nagyon fontos, osztályok közötti egyenlőtlen viszonyokat felismerő szolidaritási lépés.

Ezek az új típusú fellépések nem fognak minden okra gyógyírként szolgálni, ami a szexuális zaklatások, erőszak és az erről való beszédmód okai mögött húzódnak, viszont az osztályokon átívelő szolidaritásra tudnának példát hozni. Ez sem új keletű egyébként, pár éve Kukorelly Endre író, egykori LMP-s parlamenti képviselő bontott zászlót és kezdett gyűjtésbe a lakhatási válság által érintettek segítése céljából.”

Gregor Anikó és Nógrádi Noá is kiemelte, hogy a magyar helyzet annyiban mindenképp különbözik a hollywooditól, hogy itt a szórakoztató iparban dolgozók messze nem keresnek annyit, mint Amerikában, így egy ebből a közegből induló hasonló kezdeményezés nem tűnik túl valószínűnek.

Nógrádi szerint „a dolog magyarországi vetülete némileg különbözik a hálivuditól. A különbségek közül talán a leglényegesebb, hogy itt tipikusan sokkal kevesebb anyagi elismeréssel jár az előadóművészi tevékenység. Mindemellett a #metoo/énis kampány magyarországi folyamatában is kirajzolódott, hogy a művészetekben aktív nők képesek eredményesen láthatóságot kölcsönözni a szexuális zaklatás minden osztályban és csoportban lévő nőt érintő problémájának. (Természetesen Sárosdi Lilla bátor kiállására gondolok elsősorban).

Az ismert művésznők és a tradicionálisabb értelemben vett munkásosztály nőtagjai között húzódó kisebb anyagi szakadék miatt talán könnyebben is születik szolidaritás.

Ami biztos, hogy Magyarországon is lenne (és már van is) haszna annak, amikor ismert nők felhívják a figyelmet azokra az elnyomás-formákra, amikben a teljes nőtársadalom osztozik, és itthon is fontos lenne, hogy az ezzel szembeni kritika a mélyebb tartalmi szinten, a szexuális zaklatásban is megtestesülő hatalmi viszonyokat megnevezve és figyelembe véve is megnyilvánuljon.”

Gregor szerint pedig „van viszont olyan gazdasági elit, amelynek (női) tagjai kellő erőforrással és befolyással rendelkezhetnek hasonló kezdeményezések beindítására. A kulturális elit, köztük a médiaipar szereplői társadalmi felelősségvállalásukat legfeljebb a téma szinten tartásában látják, amit néha jószándékú, de nehéz helyzetben lévők méltatlan versenyeztetésével fejeznek ki, lásd például a különféle „év embere”, „év bátor nője” szavazások.”

Vida Katalin tanácsadó szakpszichológus szerint a Time’s Up kezdeményezés a lehetséges buktatók ellenére rendkívül pozitív fejlemény a nők elleni erőszakkal szembeni küzdelemben:

„Kende Annáék #MeToo kampánnyal kapcsolatos, fantasztikusan izgalmas kutatásának pesszimista volt a konklúziója: az ELTE kutatói szerint azért nem lehet igazán sikeres egy ilyen mozgalom, mert míg a nők nagyon hatékonynak találták, a férfiak nem. Márpedig a sikerhez szükséges lenne, hogy a kezdeményezés olyanokat is megmozgasson, akiknek hatalmi pozíciójuk megőrzése miatt nem közvetlenül érdekük a változás.

Én azonban nagyon lelkesítőnek és előremutatónak tartom a Time’s Up kezdeményezést, ami képes túllépni a közösségi média kampány keretein és konkrét cselekvési tervet tud kínálni. Szubjektív kérdés, hogy mit tekinthetünk a feminizmus sikerének, és talán nem is érdemes elvárni a teljes társadalmi hozzáállás megváltozását egyik napról a másikra.

Szerintem azonban egyértelmű sikert jelent egy ilyen mozgalom létrejötte, inspiráló látni az osztályok között átívelő női szolidaritást. Számomra erről szól a feminizmus.”

Vasárnap este a Golden Globes díjátadón a női és férfi résztvevők többsége feketébe öltözve jelent meg, hogy felhívják a figyelmet a Time’s Up kampányra, és hogy jelezzék az üggyel kapcsolatos szolidaritásukat. A művészek, rendezők és producerek mellett feminista aktivisták is felvonultak a vörös szőnyegen színésznők meghívására. Mintha az este egésze a Harvey Weinstein körül kirobbant botrányról és annak következményeiről szólt volna: a gála műsorvezetője, Seth Meyers nyitómonológja tele volt az ipart behálózó zaklatásra és erőszakra tett utalásokkal, és többek közt Nicole Kidman, Natalie Portman és Elizabeth Moss is hosszabban vagy rövidebben beszéltek az ügyről. Oprah Winfrey pedig gyújtóhangú beszédében kijelentette, hogy egy új nap van a láthatáron.

„És amikor végre erre az új napra virradunk, ez azoknak a csodálatos nőknek és néhány kifejezetten fenomenális férfinak lesz köszönhető, akik közül sokan ebben a teremben ülnek, akik keményen küzdenek azért, hogy olyan vezérekké váljanak, akik majd elvezetnek minket abba az időbe, amikor soha többé nem kell senkinek sem azt mondania, hogy „én is”!”

Meglehet, hogy a Time’s Up kezdeményezés nem lesz egy új korszak kezdete. De annyit már mindenképpen elért, hogy egy milliók által nézett esemény szinte csak ettől a témától volt hangos, napirenden tartva a szexuális zaklatás és erőszak problémáját. Emellett pedig néhány nap leforgása alatt a pénzügyi alap is elérte kitűzött célját, 15 millió dollárt. És az adományok azóta se álltak le.

Olvass tovább!