Néhány gondolat az államadósságról

Az ősz egyik fontos (makro)gazdasági híre volt, hogy hiába volt a több éves ködösítés és maszatolás, az Eurostat nem gondolja úgy – ellentétben a magyar kormánnyal –, hogy az Eximbank az államháztartáson kívüli (független) szereplő lenne. Hogy miért fontos, hogy az Eximbank (és még néhány vitatott tétel, például az MNB-alapítványok) melyik sorban szerepelnek a statisztikai elszámolás során? Nos, leginkább azért, mert amennyiben az államháztartáson belül, akkor adósságuk hozzáadódik az államadóssághoz, míg ha kívül, akkor az magánadósságnak számít.

A hazai oligarchákat előszeretettel hitelező Eximbankot a kormány-féle elszámolás technikailag szerette volna az államháztartási körön kívül tartani – miközben gyakorlatilag államháztartási szervezetként működteti –, ám az Európai Unió statisztikai hivatala most nyilvánvalóvá tette, hogy ez nem fog menni. Az Eximbank tényleges, vagyis a publikált adatokban már megjelenő, átsorolására a választások utánig várnunk kell ugyan, de azt előre tudjuk, hogy ez az „apró” változás nem kis mértékben emeli meg az államadósság mutatót. Az alábbi ábrán jól láthatóak a változások, illetve az, hogy az amúgy sem túl eredményes „államadósság elleni harc” sikerei hogy olvadnak sikerecskékké az átsorolást követően.

forrás: portfolio.hu

Az államadósság csökkentése kiemelt célként jelent meg a második Orbán-kormány (2010-2014) megalakulása idején (lásd még IMF-hitelek visszafizetése, államadósság-csökkentő alap), de az évek múlásával a cél elhalványulni látszott (államadósság-csökkentő alap megszüntetése) és lankadt a harc heve. Tagadhatatlan tény, hogy a bruttó államadósság a 2010-es GDP arányos 82,8 százalékos csúcshoz képest csökkent az elmúlt években (lásd az alábbi grafikon), de az adatok változása azóta nem tükrözi a korábban látott (mutatott) vehemenciát. A legutóbbi, 2017. III. negyedéves 72,7% adósságráta (Eximbank és egyéb vitatott tételek nélkül) mintegy tíz százalékponttal alacsonyabb a csúcsértéknél, ám jóval felette van a válság beköszönte előtti 64-65%-os aránynak.

forrás: MNB

Nemzetközi összehasonlításban nem kirívóan magas a magyar adósságráta. Akár szűkebb, akár tágabb uniós környezetünkkel vetjük össze, nem kevés országot találunk, ahol a GDP arányos államadósság messze meghaladja a magyar szintet. Így van ez nem csupán kifejezetten rossz helyzetben lévő Görögország (2016: 179%), de Belgium (2016: 105,9%), vagy Franciaország (2016: 96%), sőt Ausztria (2016: 84,6%) esetében is. Azért azt jegyezzük meg, hogy a nem kirívóan magas és a lehetne alacsonyabb is nem egymást kizáró állítások. Olyannyira nem egymást kizáró állítások, hogy esetünkben is igaz mindkettő.

A kérdés Magyarország esetében az, hogy miért nem csökkent jobban a GDP-arányos adósság?

forrás: Eurostat

A 2008-09-es válság kapcsán az államadósság-ráta növekedése és az ehhez kapcsolódó finanszírozási probléma, nem egyszerűen a klasszikus „sok új hitelt vettünk fel” okot idézte elő, hanem jórészt a meglévő hitelállomány duzzadt hirtelen nagyobbra (az adósságszolgálati teherrel együtt). A kétezres évek derekán a magyar államadósság jelentős hányada devizaadósság volt: a magyar állam a nemzetközi tőkepiacokon kért és kapott kölcsönt. A dollárban, euróban, jenben, stb. fennálló adósság pedig a magyar államot is kiszolgáltatottá tette a forint árfolyam-változásainak (akárcsak a deviza alapon eladósodott háztartásokat).

A válság beköszöntével és a forintárfolyam „beszakadásával” a forintban kifejezett adósság és adósságráta jelentősen emelkedett, akárcsak az adósságszolgálati terhek.

Az Orbán-kormány egyik fő célkitűzése éppen ezért nem is annyira a GDP-arányos ráta mindenáron való csökkentése, hanem a hitelállomány struktúrájának megváltoztatása volt:

a deviza alapú adósság, azaz a külső államadósság belsővé tétele, vagyis forint alapú adóssággal történő kiváltása. E cél elérése érdekében egyszerre kellett a külső (deviza) adósságállományt csökkenteni és az „adósságcseréhez” hazai (belső) forrásokat megteremteni. Az egykulcsos adórendszerre való áttérés és a magasabb jövedelmű családok egyéb eszközökkel való támogatása (családi adókedvezmény) a hazai megtakarítási ráta növelését célul kitűző gazdaságpolitika céljait (is) szolgálta. Ezt a célt tartotta szem előtt a Matolcsy György vezette MNB, amely a magyarországi kereskedelmi bankokat (és közvetve a lakosságot) terelte az államkötvények felé részint a gyakorlatilag lenullázott jegybanki alapkamattal, részben pedig a jegybanki betét mennyiségi korlátozása révén.

forrás: portfolio.hu

A jegybank által megtámogatott kormányzati politika sikeréhez nem fér kétség. A magyar államadósság szerkezetileg már nagyon nem az, ami 2010-ben volt: a külső adósság aránya jelentősen csökkent az adósságállományon belül, míg a belső ezzel párhuzamosan erőteljesen növekedett. Barcza György szavaival: „2011-ben még az államadósság csaknem 70 százaléka külföldi kézben volt, 2016-ban viszont ez az arány már csak 42 százalékot ért el, köszönhetően a lakossági állampapír nagyobb hangsúlyának”.

forrás: Fizetési mérleg jelentés, MNB 2017. január

A külső kitettség csökkentése – ami valóban fontos és az Orbán-kabinet számára elsőrendű kérdés volt – tehát megvalósult, a bruttó adósságráta csökkentésének üteme ehhez képest másodrendű, de legalábbis nem sürgető kérdés lett. Az már csak hab a tortán, hogy a belső államadósság egyúttal a Fidesz-KDNP által preferált jövedelem újraelosztást is megvalósítja implicit módon: a magas jövedelműek (tőkések) hitelezői pozícióban plusz jövedelemhez jutnak, amelyet az alacsonyabb jövedelműek által (is) befizetett adókból fizetünk.

A gazdagok tovább gazdagodhatnak, hála a belső államadósságnak.

A második ok, ami miatt nem sürgős az adósságállomány/ráta gyors csökkentése, az pedig az adóssághoz kapcsolódó adósságterhek (kamatkiadások) igen jelentős mértékű csökkenése. Az államadósság nem egy állandó mértékű teher. Egyes részei folyamatosan lejárnak, ezeket pedig alapvetően nem visszafizeti az állam, hanem megújítja, új hitellel váltja ki. A lejáró adósság megújítása kedvező környezet esetében csökkenő, míg kedvezőtlen környezet esetében emelkedő adósságterheket, adósságszolgálatot jelent. Nos, az elmúlt években mind a hazai, mind a nemzetközi környezet igen kedvező volt, így a magyar állam kamatkiadásai is jelentősen csökkentek – változatlan adósságráta mellett. A kedvező hazai környezetről az MNB gondoskodott, amely a jegybanki alapkamat csökkentési ciklussal, valamint a kereskedelmi banki források államkötvények felé való terelésével lehetővé tette az állampapírok kamatcsökkenését, a kedvező nemzetközi környezetről pedig előbb a FED, majd az Európai Központi Bank alacsony kamatai és mennyiségi lazításai gondoskodtak.

A magyar államkötvény hozamrátájának alakulása

forrás: tradingeconomics.com

Az államadósság tehát, bár arányában nem csökkent nagyot, de mégis sokkal kisebb tehertételt jelent az állam számára. Ha pedig egyre kevesebbe kerül, akkor talán már nem is olyan fontos csökkenteni. Az alábbi ábra szerint 2012-ben még majdnem a GDP 4 százalékának megfelelő összeget költött az állam a nettó kamatkiadások finanszírozására, addig ez 2017-ben már csak 2,7% körül lesz.

forrás: Baksay Gergely: Az MNB költségvetési előrejelzésének bemutatása, MKT konferencia 2016

Forintosítva ez azt jelenti, hogy a magyar költségvetés az elmúlt évek során több száz milliárd forint „bevételre” tett szert a kamatkiadások csökkenése miatt. A konkrét számok ismeretében talán nem kell tovább gondolkodnunk azon, hogy mégis miből jutott a családi adókedvezmény bővítésére, a propagandaminisztérium felállítására, vagy akár a vizes vébé megrendezésére.

forrás: Kicsák Gergely: Magyarországon csökkennek leginkább az állami kamatkiadások az EU-ban, MNB 2016

Tényleg nehéz elengedni a gondolatot, hogy ilyen mértékű éves megtakarításokat, kvázi ölbe hullott pénzt miért szórt el két kézzel kormányunk erre-arra, de végül is minden demokratikusan megválasztott kormány szabadon dönt a „talált pénz” elköltéséről, hogy mire költött, azt legfeljebb a választók kérhetik számon rajta. Ami közgazdasági/gazdaságpolitikai értelemben fontos, az az, hogy a kedvező külső és a részben ennek okán lehetséges[1] kedvező belső körülmények nem tartanak a végtelenségig. Kicsák Gergely szavaival:

„Az alacsony hozamok tartós fennmaradása esetén az adósság fokozatos átárazódása miatt az éves kamatmegtakarítás mértéke tovább nőhet.”

(forrás: lásd feljebb), amely mondatból a tartós fennmaradása esetén részt emelném ki. Amennyiben a nemzetközi gazdasági környezet, hangulat rosszra fordul, és emelkedő hozamokkal kell szembenéznünk – ami a Brexitet és Trump árnyékában egyáltalán nem elképzelhetetlen – akkor a kamatmegtakarítás nemcsak, hogy eltűnhet, de az emelkedő államkötvény hozamok okán egyenesen növekvő kamatkiadásokkal találhatjuk szemben magunkat.

A kedvező nemzetközi hozamkörnyezet biztosította előnyt jobban is ki lehetett volna / ki lehetne használni.

Például az államadósság ráta nagyobb mértékű csökkentésére, hogy ha a dolgok körülöttünk esetleg rosszabbra fordulnának (vagy nagyon rosszra, mint 2008-09-ben, akkor nagyobb mozgásterünk legyen.

[1] – Az MNB mozgásterét (kamatpolitikáját) nagymértékben meghatározza a nemzetközi feltételrendszer, kamatkörnyezet.

Olvass tovább!