Miközben ezekben az években dől el, legfőképpen az internet és a globális cégek szabályozása és működése kapcsán, hogyan fog kinézni a következő világrendszer, ebből Magyarországon szinte semmit sem érzékelünk. Brutálisan el vagyunk zárva, még a lehetőségtől is, hogy megértsük, mi várhat ránk a következő évtizedekben. Pedig számos olyan döntés zajlik most, ami meghatározza majd a társadalmaink képét, az információhoz való hozzáférés lehetőségét, a demokráciáink és a kapitalizmusaink struktúráját. A most megszületett egyéni és közösségi döntések után pedig megkövesedett rendszerek jönnek majd létre, és utólag már nagyon nehéz lesz változtatni.

Egy egyszerű Facebook-teszt

Pár hete  a Facebook indított egy úgynevezett tesztet. Hat országban egyszerűen létrehoztak egy második idővonalat a közösségi szájton, és a Facebook-oldalakat átpakolták oda. Csupán annyi történt, hogy ha egy újság, egy aktivista közösség, egy civil szervezet, vagy csak egy népszerű közösségi szereplő híreit, és nem a személyes ismerőseid posztjait akartad látni, át kellett kattintanod egy másik hírfolyamába. Csak plusz egy kattintás.

Az eredmény brutális lett. Szlovákiában és Szerbiában is, ahol elvégezték ezt a tesztet, 60 százalékkal csökkent a Facebook-oldalak elérése.

Volt egy olyan lehetősége is az oldalaknak, hogy hirdetéseik bekerülhettek az elsődleges idővonalra. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a tőkeerős, például oligarchák által birtokolt híroldalak, amelyeknek volt pénzük a hirdetésére, el tudták érni a lakosságot, a kisebb blogok, híroldalak, politikai szervezetek, akik viszont nem rendelkeztek tőkével, egyszerűen kikerültek az emberek látóköréből.

Pedig nem történt nagy dolog, csak a Facebook egy teszt kedvéért csavart egyet az algoritmusán. Bár a cég jelezte, hogy globálisan nem fogja bevezetni ezt a fajta rendszert, amit tesztelt, az amit ebben a 6 országban láttunk, brutálisan jelzi, hogy egy globális cég mennyire durva hatással lehet egy ország vagy szinte a teljes bolygók nyilvánosságára. És a helyzet arra is rámutatott, semmilyen kontrollunk nincs ezek fölött a globális cégek és döntéseik felett.

Megbukóban lévő netsemlegesség

Pár évvel ezelőtt a szabad internet hívei óriási győzelemként értékelték, hogy az USA-ban a demokrata kormányzat alatt elfogadták a net semlegességről szóló szabályozást. A netsemlegesség azt jelenti, hogy az internetszolgáltatóknak tiltják, hogy bizonyos cégek termékeit előnyben részesítsék, azaz például ne számolják bele a fogyasztó által vásárolt adatforgalmi keretbe azok használatát.

Ez azt jelenti, hogy nem jöhet létre olyan helyzet, amelyben mondjuk a Telekom pénzért ad egy olyan lehetőséget mondjuk az Origónak az Indexszel szemben, vagy a Freemailnek a Gmaillel szemben, hogy az előfizetői számára ezek használata ingyenes.

A nagy probléma az lenne ezzel, a szimpla piaci előnyön felül, hogy sokkal nehezebb lenne egy adott piacon bejövő új internetes szolgáltatásnak megjelennie, ha nincs pénze ilyen piaci előnyt vásárolni, így ez durván szűkítene az innovációt, az új ötletek és termékek megjelenését.

A helyzet viszont az, hogy most a Trump-kormányzat által a netsemlegességet is felügyelő  bizottsági vezető, és a bizottság republikánus többsége eltörölné ezt a netsemmlegességről szóló törvényt, és ezzel egy vadkapitalista, az erősebb és a már létező cégeknek még inkább kedvező piaccá alakítaná át az internetet. És bár az EU-ban él a netsemlegesség elve, az amerikai piac hatásainak, óriási szerepe van a teljes globális piacra, így a mi internetes fogyasztási szokásainkra is.

Legális adathalászat

Miközben óriási viták zajlanak arról, hogy milyen információkat és hogyan tárolhatnak az internetes cégek rólunk, kevéssé vagyunk tudatosak azzal kapcsolatban, hogy nap mint nap információkat adunk magunkról, hogy aztán ezt hirdetésként értékesítsék. A Google, a Facebook nem szimplán a hirdetésekből él, hanem abból, hogy szinte minden cselekedetünket rögzíti, adatokat tárol el rólunk, és megfejti személyiségünket. Korábban írtunk arról a TED-előadásról, amelynek szerzője évek óta követi a techcégek adatgyűjtésének módját.

Mesélt olyan történetet is, amelyből kiderül, az adatgyűjtési algoritmusok olyan fejlettek, hogy kinyomozhatják, ha valaki mondjuk mániás depressziós, tudják azt is, milyen cselekvési minták fordulnak elő a betegség rosszabb szakaszaiban, és akár ennek alapján is képesek hirdetéseket megjeleníteni a betegségben szenvedő fogyasztóknak, amikor problémái tetőznek.

Konkrét példaként a kutató azt említette, hogy van olyan rendszer, ami képes rögzíteni, ha valaki pl. az eufórikus állapotában repülőjegyeket vesz, képes azt felismerni, mikor van ebben a szakaszban, és akkor elhalmozza repülőjegy ajánlatokkal.

Mindemellett ezek a rendszerek sokszor akkor is gyűjtenek adatokat, amikor te nem használod az adott programot. Meg is nézheted, például a Googlenél, miket. Megmutatja az összes helyet az elmúlt évből, ahol voltál, sőt néha még hangfájlokat is rögzít akkor, ha a telefonod környékén beszélgetsz. De nyilván a keresési, oldallátogatási szokásaidat is elemzi.

A Google és a Facebook is abból tartja fenn magát, hogy utána a cégek, az általad adott adatok alapján jelenítenek meg neked hirdetéseket. Ahogy a legtöbb ingyenes szájt abból él, hogy a tőled beszívott adatokból próbál minél személyre szabottan reklámokat értékesíteni

Ezek a nagy cégek sokszor nem is tudják kontrollálni, hogy az általuk gyártott algoritmusok milyen adatokat szívnak be, és azt bárki hogyan használhatja fel.

A Brexit és az amerikai elnökválasztási kampány kapcsán tudjuk, milyen durván kis csoportoknak küldtek személyes hirdetéseket nem csak a Trump- és Brexit-kampánycsapat tagjai, hanem az orosz titkosszolgálatok emberei is. Hogyan próbálták befolyásolni külföldről is, ezeknek a nagy cégeknek adatgyűjtéseit felhasználva, a választásokat. Persze nem csak a jobboldal él ezzel, Magyarországon például a Gyurcsány-kormány volt tanácsadója alapított céget ilyen adatelemezésre.

Lényegében egy olyan rendszer jött létre, ahol az ingyenesség mögé bújtatva adjuk át az adatainkat, hogy utána monopolhelyzetben lévő, nemzetközi és nehezen szabályozható cégek, kiárusítsák azokat, hogy ezek alapján ösztökéljenek minket fogyasztásra vagy befolyásolják a politikai véleményünket.

Buborék szekták

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy miképp változtatja meg a társadalom dinamikáit a közösségi média, az online tér. Hogyan hoz létre mini szektákat a buborékeffektus, hogyan polarizálja a véleményeket, a társadalmakat, hogyan ad előnyt a hangos és erős véleményeknek, hogyan alakítja át a társadalmi kérdésekről folytatott gondolkodásunkat. Valójában nem is tudhatjuk ezekre a kérdésekre a válaszokat, mert még nem zárultak le ezek a folyamatok, nem tudjuk, mi lesz ezekből tartós, és mi lesz az, amit megtanulunk kezelni.

Már csak azért sem tudhatjuk, hosszabb távon milyen hatása lesz ezeknek az internetes közösségeket, információ dömpingeket létrehozó platformoknak, mivel nem is tudjuk, hogy működnek. Titkos algoritmusok és fejlesztési tervek határozzák meg azokat a folyamatokat, amik jelenleg alakítják a társadalmaink dinamikáit.

De az eddigi látott eredmények nem azt sugallják, hogy a ma internetje a jövőben egy jobb, demokratikusabb korszakot hoz el. Többek között azért sem, mert nagyon nehezen tudják a nemzetállamok szabályozni ezeket a cégeket.

Lehetetlen szabályozás

A Facebook például, miközben 2014-ben 105 millió font reklámbevétele volt Nagy-Britanniában, mindössze 4327 font adót fizetett az országban. Azóta a britek már sokat haladtak előre a nagy techcégektől való adóbehajtásban, de például a magyar kormány, mivel Magyarország kis ország, semmit se tudott elérni ebben a kérdésben.

Ahogy nagyon nehéz adatvédelmi szabályozásokat, piacvédelmi intézkedéseket is végrehajtani velük szemben.

Erre pedig nagy szükség lenne, ahogy a fenti példák is mutatják, még akkor is, ha a problémáknak csak egy részét érintettük.

Természetessé vált az egész

Pedig most kellene lépni ezekben a kérdésekben. Hiszen ha az adatgyűjtésre gondolunk, ez úgy lett elfogadott és természetes része az életünknek, úgy áraztuk be, hogy igen, ezt mi el tudjuk fogadni az ingyenes szolgáltatásokért cserébe, hogy valójában nem is vagyunk tisztában, és nem is lehetünk tisztában azzal, mi ennek a következménye a saját életünkre nézve.

A jóváhagyásunkat kérték, és mi megadtuk. Ma pedig egy üzleti vállalkozás számára, de az átlagemberek számára is megoldható, de hátránnyal jár, ha nincs jelen a Facebookon, ha megpróbál kikerülni a Google karmai közül, ha nincs Instagramja, Linkedln profilja, nem a YouTube-ra tölti fel a videóit, vagy nincs Snapchat fiókja.

A most felnövő generációk pedig kétely nélkül, természetességgel szocializálódnak bele ebbe a világba, fogadják el ezt a helyzetet magától értetődőnek.

És így a változtatás, a számonkérés, a hibák kijavítása nagyon nehéz. De szembe kell néznünk ezzel a helyzettel, akár még ebben a kicsi országban is, és el kell érnünk, hogy ezek a technológiák ne kiszámíthatatlanságot, a hatalom, az információs- és pénztőke durva koncentrációját segítsék elő, hanem megpróbáljuk őket korlátozni és a társadalom szolgálatába állítani.

Ehhez pedig első körben az kell, hogy megpróbáljuk megérteni, és minél több emberrel megértetni, hogy működik ez a világ, és milyen kételyeket kell megfogalmazni vele szemben.

A 21. század nagy kérdése az lesz, szembe tudunk-e szállni ezekkel a folyamatokkal, képesek vagyunk-e kontroll alatt tartani ezeket és az őket generáló cégeket. Mi határozzuk meg, hogy ők milyenek legyenek, vagy ők határozzák meg, hogy mi milyenek leszünk.