Mit ígérnek a pártok a nyugdíjasoknak? – II. rész

Az alábbi írás egy hosszabb elemzés második része (az első részt itt olvasható), amely az ellenzéki pártok nyugdíjasokat érintő főbb ígéreteit, elképzeléseit elemzi, majd megpróbálja megfogalmazni, hogy az eddigiekhez képest egy baloldali időspolitika milyen alternatívát mutathat. A második részben folytatjuk az ígértek kritikai bemutatását.

Kép forrása: pixabay.com

Öregségi nyugdíjminimum

Az öregségi nyugdíjminimum összege (vagyis a legkisebb kapható teljes nyugdíj összege) ma 28.500 forint. Az összeg lassan jubilál, hiszen 2009. január elsejétől egy forinttal sem nőtt. Az öregségi nyugdíjminimumot növelni kell, ebben gyakorlatilag mindenki egyetért. Az, hogy van, aki 35 ezer forintra emelné, míg más 50 ezerrel vagy 60 ezerre, tulajdonképpen részletkérdés. Egy sor juttatás összege határozódik meg az öregségi nyugdíjminimum által (pl. GYES), de ez pusztán azért van, mert a jelenlegi jogszabályok így rendelkeznek, ezek öregségi nyugdíjminimumhoz kötésének megszüntetése pusztán törvényhozási aktus kérdése.

Az öregségi nyugdíjban részesülők számának megoszlása ellátásuk összege szerint, 2016. január

Forrás: KSH

Mivel az öregségi nyugdíjban részesülők száma 2016 januárjában 2.014.666 fő volt, így könnyen kiszámolható, hogy 50.000 forint alatti ellátást 55 ezren kaptak, míg 100.000 forint alatti nyugdíjat 753.485 fő vehetett kézhez. Az öregségi nyugellátásban részesülők közül minden harmadik fő 100 ezer forintnál kevesebb összegű nyugdíjat kapott 2016 elején havonta (KSH, Nyugdíjak és egyéb ellátások, 2016).

Az öregségi nyugdíjminimum emelése, amely nyilván a jogosultságot újonnan megszerzőkre vonatkozna, azonban felvet pár kérdést (a példában az 50 ezer forintos új minimumot használjuk):

  1. Hogyan változna a kalkulált nyugdíj összege a jelenlegi minimum és az új minimum közti sávban? (aki ma 40 ezer forintos járulékot kapna, az nem kaphat ugyanúgy 50 ezret [új minimum], mint az, aki ma 28.500 forintra szerezne jogosultságot)
  2. Hogyan változnának a megállapított összegek az új minimum közvetlen felső környezetében? (aki ma 52 ezer forintra szerezne jogosultságot 28.500 forintos minimum mellett, az valószínűleg nem tartaná igazságosnak, ha továbbra is ennyi lenne a nyugdíja az emelt összegű, 50 ezer forintos minimum mellett is.
  3. Mi lesz a jelenleg folyósított régi minimum és új minimum közé eső nyugdíjakkal?
  4. Mi lesz az új minimum közvetlen felső környezetében lévő nyugdíjakkal?

Az első két kérdés az új jogosultságok megállapításához kapcsolódik, míg az utolsó kettő a jelenleg folyósított alacsony nyugdíjakra vonatkozik. Ez a kettősség elintézhető azzal, hogy az újak esetében új módon (emelt szinten) jár minden, a régebben szerzett alacsony járadékokat pedig majd felemeljük.

A felmerülő kérdésekben ugyanakkor van egy közös probléma, amelyről a politikusok és az egyszerű gondolatokat kedvelők hajlamosak megfeledkezni. A minimum emelése, vagy bármilyen alapnyugdíj bevezetése nem jelentheti azt, hogy a jelenlegi minimum és az a feletti összegek közti különbséget (differenciát) egyszerűen elfelejtjük, és pusztán a minimumot feljebb toljuk! Sem az új szabályok megállapításánál, sem a folyósított összegek rendezésénél (emelésénél) nem lehetséges az, hogy aki eddig 30 ezer forintot kapott, annak ugyanúgy 50 ezerre növekedjen a nyugdíja, mint annak, aki 45 ezret.

A differenciákat az emelésnél is meg kell őrizni, igaz részben és csökkenő ütemben, hiszen arra nincs mód, hogy minden nyugdíjat (még a legmagasabbakat is felfelé toljunk 21.500 (50.000-28.500) forinttal.

Látható, hogy a nyugdíjminimum emelésének kérdése nem választható el az alacsony nyugdíjak emelésének (rendezésének) kérdéskörétől. Vagyis a minimum emelésének tárgyalását és az alacsony nyugdíjak emelését célszerű együtt kezelni. Az alacsony nyugdíjak emelésének esetében is az a fő kérdés, hogy a korábbi differenciák hogyan alakulnak. A minimum emelése miatti rendezés tehát a differenciák megtartásának, illetve sorsának a kérdése elsősorban. Egy lehetséges gyakorlati megvalósítás nagyjából ebben az esetben úgy nézne ki (nagy vonalakban), hogy a minimum 50 ezerre növelésével párhuzamosan a 28.500 forintos nyugdíjak 50 ezer forintra nőnek (21.500 forintos növekedés), a 28.501-31.000 közöttiek 20 ezer forinttal nőnek, és így tovább, lásd a következő táblázat értékeit:

régi érték új érték változás
28500 50000 21500
28501-31000 régi + 20000 20000
31001-35000 régi + 17500 17500
35001-40000 régi + 15000 15000
40001-46000 régi + 12500 12500
46001-53000 régi + 10000 10000
53001-60000 régi + 7500 7500
60001-68000 régi + 5000 5000
68001-77000 régi + 2500 2500
77001-87000 régi + 1000 1000
87001- régi + 0 0

A fenti táblázat pusztán egy példa arra, hogy megmutassam miszerint:

1) az alacsony nyugdíjak emelése (akár a minimum emelése miatt követezik be, akár nem) nem pusztán a régi minimumon lévőket érinti, de még csak nem is a régi és az új minimum közötti összeget kapókat, hanem ennél jóval szélesebb kört. A példában egészen 87.000 forintos nyugdíjösszegig gyűrűzött el a minimumnyugdíj emelése miatti nyugdíjemelési hatás.

Vagyis ha a nyugdíjrendszer igazságosságát fenn akarjuk tartani (aki többet fizetett be, az több járadékot is kapjon), akkor tekintettel kell lennünk a kifizetések közt differenciákra is.

Ha pedig ezekre tekintettel vagyunk, akkor egy minimum emelés programpont, vagy egy szimpla alacsony nyugdíjak rendezése ígéret is sokkal, de sokkal többe kerül, mint sokan gondolják. Miközben nem kérdés, hogy az igen alacsony öregségi nyugdíjminimumot emelni kell és az sem, hogy az alacsony nyugdíjakkal is kezdeni kell valamit, közben megfontolandó az is, hogy ezek emelését (rendezését) nem lehet-e (nem kell-e) egyfajta szociális nyugdíj-kiegészítés formájában megállapítani?

Az általános emeléssel kapcsolatban gyakran felmerül az az ellenérv, hogy az azokat is kedvezőbb helyzetbe hozza, akik ugyan alacsony nyugdíjat kapnak, de egyéb olyan jövedelemmel (vagy vagyontárggyal, mint lehetséges jövedelmi forrással) rendelkeznek, amely nem teszi szükségessé, hogy a korábban a valós (!) befizetés alapján megállapított járadéknál többet kapjanak.

Igazságos-e, hogy a volt szövetkezeti dolgozó is 15 ezer forintos emelést kapjon alacsony nyugdíja miatt, akinek nincs más jövedelme, és az idős zenész is, aki nyugdíja mellett szerzői jogdíjakból is bevételre számíthat?

Igazságos-e, hogy az is ugyanakkor emelést kapjon, akinek nincs más bevétele és az is, akinek 3 szobás belvárosi lakásában albérlők laknak? A szociális nyugdíj-kiegészítés nyilván lehetőséget teremt olyan típusú egyéni mérlegelésre, amelyre az általános emelés nem alkalmas. Ugyanakkor rendszerszintű megvalósításának költségei is magasabbak. A kiegészítés versus beépülő emelés vitához a magam részéről csak annyit tennék hozzá, hogy a vagyonnal rendelkező – nem rendelkező eltérő kezelését (bármely korosztályban) semmi sem oldja meg jobban a vagyonadónál, míg az egyéb jövedelmekkel rendelkező – nem rendelkező problémakört a nyugdíjak bruttósítása és az adóalapba való beterelése tudja jól kezelni (különösen egy progresszív adórendszer esetében, amely összevont jövedelmet adóztat).

Ide, vagyis az alacsonyabb nyugdíjak magasabb emeléséhez, kapcsolódik az LMP nyugdíjemelési javaslata is, amely szerint a teljes emelésre szánt összeget el kell osztani a nyugdíjasok számával és az így kapott egységgel kell megnövelni minden nyugdíjat. Ebben az esetben nominálisan minden nyugdíj egyformán nőne, de arányában (százalékosan) az alacsony nyugdíjak értelemszerűen jobban emelkednének, mint a magasak. Az LMP javaslata automatikusan a nyugdíjak közötti differenciák összehúzását (csökkenését) vonja maga után. Ez az alsó szegmensben örvendetes lenne, hiszen az alacsony nyugdíjak emelkednének, ám a magasabb nyugdíjak esetében a nominális emelés valószínűleg százalékosan nem érné el az árindex változás (infláció) százalékos szintjét, így a magasabb nyugdíjak veszítenének[1] reálértékükből.

Nyugdíjas infláció alapú nyugdíjindexálás

Számos esetben felmerül (Jobbik, DK, LMP), hogy a teljes népességre vonatkozó fogyasztói árindex változás (infláció) helyett a nyugdíjak indexálását (emelését) a speciálisan a nyugdíjasok számára összeállított fogyasztói kosár árának változásához (nyugdíjas fogyasztói árindex változás, nyugdíjas infláció) kellene kötni. Az LMP törvénymódosítást is kezdeményezett a tárgykörben, mely szerint a KSH által számolt nyugdíjas infláció legyen a nyugdíjemelés mértékének alapja, kivéve, ha az alacsonyabb a normál inflációs adatnál, mely esetben az utóbbi. Az LMP törvénymódosító javaslata rá is mutat az elképzelés problémás pontjára, amely röviden annyi, hogy sem az LMP, sem senki nem meri teljesen a nyugdíjas inflációhoz kötni az indexálást. Más szóval, ha a nyugdíjasok által vásárolt termékek árai jobban nőnek, akkor a nyugdíjuk is növekedjen magasabb összeggel, de ha kisebb az árváltozásuk, akkor is nőjenek a nyugdíjak magasabb összeggel – lásd még a svájci indexálás problematikáját korábban.

Ez így elég igazságtalan rendszert eredményezne, ahol az újraelosztás során a nyugdíjasok extra kedvezményt élveznek (mások rovására).

Forrás: piackutatasok.hu

A fenti ábrán jól látszik, hogy 2015-ben a nyugdíjas háztartások „árai” (kék vonal) az általános árindexhez képest (szürke vonal) kedvezőbben alakultak, azaz a népesség átlagához képest „jobban jártak”, míg 2016 második félévében nagyobb áremelkedést kellett elszenvedniük átlagosan. Az LMP javaslatának alkalmazása 2016-ban a nyugdíjak reálértékének megőrzését jelentené, ám 2015-ben automatikusan reáljövedelem növekedéshez juttatná a nyugdíjas háztartásokat.

Alapnyugdíj

Időnként előkerül az alapnyugdíj bevezetésének gondolata is, amely megnevezést alkalmanként pusztán az öregségi nyugdíjminimum szinonimájaként használnak. A szakszervezeti szövetség (MASZSZ) 80 ezer forintos alapnyugdíj bevezetését kéri a kormánytól, de itt az alapnyugdíj, mint minimum értendő, míg a Párbeszéd 90 ezer forintos alapnyugdíj javaslata, amelyet Karácsony Gergely ismertetett, egy nagyobb ívű átrendezés, a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) bevezetésének részeként értelmezendő.

A szakszervezeti javaslattal kapcsolatban ugyanazok a kételyek és problémák merülnek fel (fokozottan), mint amiket a 35 ezres (Momentum program), 50 ezres (LMP) és 60 ezres (MSZP) minimumnyugdíjjal kapcsolatban már megismertünk (differenciák megtartásának problémaköre, ehhez kapcsolódóan a várható többletkiadás nagysága, és hogy igazságos-e mindenkinek emelni problémakör). A feltétel nélküli alapjövedelemhez kapcsolódó alapnyugdíj kapcsán egyelőre nehéz (majdhogynem lehetetlen) elemzést adni.

A fenti problémák mindenesetre itt sem veszítik el érvényességüket, azokhoz legfeljebb újabbak csatlakoznak.

A Párbeszéd részéről előadott alapnyugdíj-változat teljes költségvetési átalakítást kíván (FNA – rendszer szintű reform), melynek egy elemét képtelenség önmagában értékelni. A DK javaslata az átalakításról ugyancsak alapnyugdíjról és munkanyugdíjról beszél, de a részletek itt sincsenek tisztázva. Nem tudjuk, hogy hogyan rendeződne át a (munka)nyugdíj számítás, hogyan kerülne sor az alapnyugdíj feletti járulékok meghatározására? Kik lennének alapnyugdíjra jogosultak? A magam részéről egyelőre nem látom, hogy miért lenne a 80 vagy 90 ezer forintos alapnyugdíj más, mint egy magas összegű nyugdíjminimum, ami kibővül azzal a szociális elemmel, hogy minden idős honfitársunk megkapja azt, függetlenül a ledolgozott évek számától, a keresetétől és minden egyébtől.

Egyéni nyugdíjszámlák

Erről a „tételről” sokat nem érdemes írni, nyilván jó lenne. Azért annyit mégis mondanék, hogy önmagában az semmit sem ér, ha mondjuk egy ügyfélkapus bejelentkezés után hozzáférek a nyugdíjszámlámhoz és látom, hogy mennyit fizettem be arra. Az egyéni számlának akkor van értelme, ha egyéb fontos információkat is napra készen mutat:

jelen állapotban milyen jogosultsággal rendelkezem, mennyi lenne a megállapított összeg az adott (vagy különböző) jogosultságok alapján, stb.

Ha az információs rendszer egy rugalmas nyugdíjba vonulási idővel (előnyugdíj), korkedvezményes nyugdíjakkal, vagy több elemű nyugdíjrendszerrel (alapnyugdíj és munkanyugdíj) kombinált nyugdíjrendszerben kell, hogy felálljon, akkor az már nem is olyan egyszerű. Egyébiránt jelenleg is lehetőség van a társadalombiztosítási egyéni számla megtekintésére, de az semmi egyebet nem mutat, mint az egyéni járulékbefizetésből adódó éves összeget, azaz maximum arra jó, hogy ellenőrizni lehessen (a bruttó bér ismeretében), hogy a munkaadó a megfelelő százalékot utalta-e (utalja-e) munkavállalói nyugdíjjárulék gyanánt.

Nyugdíj melletti munkavállalás korlátozásának eltörlése

Megint csak egyértelműen szükséges lépésről beszélünk. A Fidesz-KDNP éppen most próbája nyugdíjas szövetkezetekbe terelni és ezzel visszacsábítani a nyugdíjasokat a munkaerő-piacra, miközben a másik oldalon továbbra is fenntartja a közszférában a nyugdíj melletti munkavállalás korlátozását.

Ez így nonszensz.

Ugyanakkor a nyugdíj melletti munkavállalás korlátozása nem jogellenes. Erre az Emberi Jogok Európai Bírósága (Strasburg) másodfokú ítélete hívja fel a figyelmet, amely egy nyugdíjas közszolga perében a magyar állam ellen született meg idén ősszel, és kimondja, hogy a korlátozó rendelkezések nem ütköznek az Emberi Jogi Egyezményben foglaltakba. Miközben a jelen korlátozás túlzó és munkapiaci szempontból káros, azt senki sem vitatja, hogy az államnak joga lehet bizonyos felső korhatárt szabni egyes szakmák, állások betöltése kapcsán.

Megfontolandó, hogy bizonyos szakmák betöltéséhez szükséges fizikai/mentális és egyéb feltételek fennállása adott életkor betöltése után meredeken esni kezd. A felső korhatár kapcsán persze igaz az is, hogy ha a munka-egészségügyi alkalmassági előírások szigorúbbak lennének, és következetesen be lennének tartva (és tartatva), akkor nem lenne szükség felső korhatárra. Ugyanakkor még ez esetben is elfogadható az az érv, hogy bizonyos életkor felett (társadalmilag) olcsóbb a fordított bizonyítási „kényszer” bevezetése, vagyis

például 70 éves kor felett nem műthet orvos általában, kivéve azokat, akiket a munkaegészségügy alkalmasnak talál és egy évvel (vagy rövidebb időre) műtéti engedélyt ad számukra.

Nyugdíj célú megtakarítások támogatása, ösztönzése

Nincs vita abban, hogy a hosszú távú megtakarítások, az öngondoskodás támogatása, pénzügyi ösztönzése igen fontos. Ez a tétel minden modern társadalom esetében igaz. Ugyanakkor az már korántsem egyértelmű, hogy milyen megtakarítási konstrukciókat hogyan és miképpen támogat a politikai közösség, illetve az őket mindenkor képviselő állam.

Jelenleg bizonyos hosszú távú megtakarítási formák több előnyt élveznek (aktuálisan a NYESZ – nyugdíj előtakarékossági számla a leginkább kedvezményezett), több támogatást kapnak, ami nem feltétlenül szerencsés. Közgazdaságilag mindegy, hogy önkéntes nyugdíjpénztár, NYESZ vagy bármilyen más hosszú távú(!) befektetési formát (akár pénzügyi, akár reál) választva gondoskodik valaki a jövőbeni fogyasztásáról. Az állam persze preferálhat bizonyos megtakarítási formákat másokkal szemben, például tipikusan preferált lehet az állampapírokat vásárló alapokon keresztüli megtakarítás, hiszen az államnak érdeke a magán megtakarításokat az állampapírok felé terelni.

Egyszóval a hosszú távú megtakarítási formák, konstrukciók támogatása fontos, de annak mértéke, valamint a különböző támogatással (adókedvezménnyel) kifejezett állami preferencia vagy éppen az azonosakkal mutatott semlegesség már vita tárgyát képezheti.

Az eddigiek során igyekeztem áttekinteni (a teljesség igénye nélkül) azokat a fontosabb tételeket, amelyeket a választásokra készülő ellenzéki pártok a nyugdíjas választóknak tettek az elmúlt hónapokban. Lehetne még folytatni, ha valami, akkor a nyugdíjrendszer kapcsán bőven van még téma, van még ki- és átbeszélésre váró terület. Mégsem szeretném most az eddigieket folytatni, így az elemzés harmadik részében igyekszem majd röviden és tömören kifejteni, hogy én miben látom a baloldali időspolitika lényegét.

A sorozat harmadik része a jövő héten jelenik meg a Mércén.

[1] – Kivéve akkor, ha ez a módszer nem a normál éves nyugdíjemelésre, csupán a bónuszként kifizetett többletre vonatkozna.

Olvass tovább!