A vezér elbukott, a háborút megnyerték: az otthonszülés mára legális, de csak kevesen férnek hozzá, a kórházi szülészet pedig borzasztó ütemben javul, ha egyáltalán. Geréb Ágnes lehetett volna ügyesebb, de nem lehetett volna sokkal sikeresebb.
Puncipolitika című ötrészes sorozatunkban a hazai szülészeti horrort járjuk körül. Első két cikkünkben azt vizsgáltuk, mekkora pénzbeli és hatalmi tétje van a szülés ellenőrzésének, hogy hogyan gyűrték uralmuk alá a bábaszakmát a szülészorvosok. Mai cikkünkben feltárjuk, valójában mit tett Geréb Ágnes. A továbbiakban pedig szó lesz még arról, mi köze mindehhez Mária Teréziának és a nyelvi ábrázolásnak, és hogy miért kísérti a hazai szülészetet még mindig Semmelweis Ignác szelleme.
Geréb Ágnest ugyanazzal a lendülettel szokás gyerekgyilkos sarlatánnak és az anyák megmentőjének is tartani. Részletes pályaképet azonban nemigen találni róla, legfeljebb töredékeket. Pedig a teljes képből kiderül, mi az, amit tényleg elhibázott, és mik azok a vádak, amikkel ok nélkül illetik. Ahogyan ezt már megszokhattuk: a kép jóval árnyaltabb annál, amilyennek azt a legtöbben látják. Geréb karrierje tipikus rendszerváltás körüli ellenállástörténet, annak jellegzetes lendületével, buktatóival, üres ígéreteivel és keserédes sikereivel.
Gyászmunka és kármentés: szokatlan pályakezdés
A sztálinista tiltás óta Geréb Ágnes és munkatársai voltak az elsők, akik intézményen kívüli szüléseket kezdtek kísérni a rendszerváltás környékén, az orvosszakma tiltakozása ellenére, szabályozás hiányában is, gerillamodorban. A Rákosi-kormány 1950-ben betiltotta az intézményen kívüli szüléseket, az évtized végére felszámolták a falusi bábák tevékenységét is. Rövidesen eltűnt a független bábai szakma a felsőoktatásból is, ezt az évezredek óta független női szakmát lefokozták és alárendelték a szülészorvoslásnak. (A bábák osztályharcáról, a Habsburg-Magyar Monarchia és a háború utáni Magyarország szülészet-történetéről sorozatunk előző részében részletesen itt írtunk.)
A kádári olvadás ágyazott meg aztán az orvosszakma nagy ellenállójának. A ’70-es években hirtelen megsokszorozódottaz egészségügyi ellátásra jogosultak és szorultak száma, de ezzel nem járt együtt a kapacitások és a férőhelyek hasonló mértékű bővítése (ugyaninnen ered a hálapénz jelensége: a szovjet típusú kormányzás mai napig meghatározó erejű egészségpolitikájáról bővebben írunk sorozatunk első részében). A szülészet, ahogyan az orvoslás más területei is, nem csak az iparosító korszellem miatt, hanem strukturális okokból is kénytelen volt futószalag-logikára átállni.
Geréb ennek a közegészségügyi robbanásnak az első hulláma után állt munkába, amikorra kialakult egyfajta munkaszervezés, és az orvoslétszámok is elkezdtek emelkedni. A Kádár-kor enyhülését is bele kell számítanunk a képletbe. A rendszerrel való gazdasági szembeszállás kezdte kitermelni a maga sikerembereit, a notórius Demján Sándor például ekkor már Skála-igazgató volt, személyében is jelölte és megnyilatkozásaiban is ösztönözte, hogy a friss szellemiségű pályakezdők szembeforduljanak a hatékonytalan régi renddel. A szülészeti ellátás rendje nem volt ugyan régi, de központosított, rideg, rugalmatlan, és az asszonyok szempontjából rendkívül barátságtalan. Geréb módszereire ezzel szemben mindig is jellemző volt, hogy megoldjuk okosba.
Harmad- vagy negyedéves lehetett az orvosi egyetemen, amikor szerelmi bánatában arra gondolt, bemegy a klinikára és megnéz egy szülést, mert olyat még nem látott. Egy halvaszülésnél kötött ki, ahol az anyával kettesben volt egész éjszaka annak szülése alatt. Emiatt az eset miatt határozta el, hogy szülész lesz. Morbid poézis ez a korabeli szülészeti viszonyok között: akkoriban Gerébnek nem lett volna módja természetes szülést látni, ha nem éppen egy magára hagyott, érdektelennek tekintett halvaszülésről lett volna szó. Ez esetben azonban ott lehetett egy nővel minden beavatkozás és elvárás nélkül. A kármentés azóta is jellemző motívuma a pályájának.
Csendes ellenállás
1977-ben állt munkába a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán és mindjárt pályakezdőként elkezdett apákat becsempészni a szülésekhez. Az akkori ellátásban ez kirívó függelemsértés volt, ’78-ban fél évre kitiltották a szülőszobáról. Hamarosan azonban lazult a szigor. Hivatalosan először Debrecenben engedték be a hozzátartozókat a szüléshez 1984-ben – Geréb eddigre már hét éve folytatta csendes ellenállását Szegeden. 1986-ban aztán továbbképzést is tartottak a nagyerdei klinikán, ezután kezdtek engedékenyebbé válni az intézmények. ´95-re már a szülések 20%-ánál, 2008-ban a 70%-nál volt bent hozzátartozó.
Gerébtől senki nem kért bocsánatot, úttörő szerepét nem ismerték el. De ő nem is várt a babérokra. Amikor itthon az orvosok még épp csak barátkoztak az apás szülések gondolatával, ő nemzetközi otthonszülés-konferencián járt Londonban, és már kísért is néhány ilyet. Amerikából kapott hozzá biztatást. Egy családi barát Kaliforniában élt és nyolc gyereket szült otthon. Azután visszatért Magyarországra és a szegedi klinikán Gerébbel szülte meg a kilencedik gyermekét – ő vetette fel, hogy az akkor még klinikai szülésznek otthoni szülésekkel kellene foglalkoznia. Ez az asszony aztán meg is szervezett egy tanulmányutat Gerébnek Bea Haber független bába szülőotthonába.
„Egy évre mentünk volna családostul, de akkoriban nem volt egyszerű vízumot kapni, így hiába kezdtük el intézni, végül csak 1990 tavaszán jutottunk ki. Addigra a fizetés nélküli egy év szabadságom már telt, ami alatt nem mehettem be a klinikára szüléshez sem. Így azok, akik ugyan nem otthon, de velem akartak szülni, otthon szültek” – mondta kérdésemre Geréb. Azután fél évet töltött a livermore-i szülőotthonban, ahol a bábai modellt és az intézményen kívüli szüléskísérést tanulta. Hazatérve megalapította az Alternatal Alapítványt és nemzetközi konferenciát szervezett Szegeden, amelyre elhívta a szülésmozgalmak akkorra már elhíresült szupersztárjait, akiket amerikai útján ismert meg: Sheila Ktzingert, Michel Odent-t, Ina May Gaskint. A nagy érdeklődés ellenére csalódott volt, mert éppen a szakmabeliek nem jöttek el.
„1992-ben derült ki számomra, hogy a szülésznők is kivetnek magukból. ’77-től dolgoztam [orvosként] és hamar rájöttem, hogy nem a szülészorvosi tevékenység az, amit én szerettem volna csinálni. Most már tudom, hogy amit kerestem, azt úgy hívják, független bábaság. De én akkor nem ismertem ezt a szakmát, és végig a szülésznők között nevelődtem. ’92-ben, amikor lett ez a konferencia Szegeden, nekik a[z út] túloldal[á]ra kellett volna átjönni. Vidékről és az egész országból és külföldről, Amerikából és Angliából a legnagyobb emberek voltak itt, a legnagyobbak. A hallgatóságban volt vagy két orvos, sok civil, és nem túl sok szülésznő, de azok is vidékről jöttek. A mieink meg nem jöttek át a[z út] túloldal[á]ra. Fájdalmas fölismerés volt, hogy inkább úgy érzik, elveszem a kenyerüket azzal, ha ott állok orvos létemre a vajúdó mellett és védem a gátat, amit soha senki nem csinált az orvosok közül.”
A szülésznők nem tekintették felszabadítónak, amit Geréb ajánlott nekik, az orvosok pedig világosan elutasítóak voltak. Ez utóbbi érthető is: egy hierarchikus közösségben a legnagyobb függelemsértések közé tartozik, ha valaki megválik a rangjától és lefokozza magát, amivel megnyitja a kaput az alacsonyabb rangú és beosztású társszakma felé. A tét óriási: rengeteg pénzről és nagyon sok hatalomról van szó az egyik oldalon; a másik oldalon az érintett nők és gyermekek életét örökre meghatározó élményekről, amelyek – ahogyan a szülészeti antropológia szupersztárja, Sheila Kitzinger fogalmaz – épp olyan könnyen eredményezhetnek krízist, mint katarzist.
Vezéráldozat
Geréb az 1990-es kaliforniai tanulmányútról kiterjedt kapcsolati hálóval tért vissza, abból a networkből máris lett számos ügyfele a kilencvenes évek kezdetén. ´92-ben megszülte harmadik, ´94-ben a negyedik gyerekét. „Egyszerűen nem mentem vissza” – mondta arra a kérdésre, hogyan vált teljes idős otthonszülős gerillává. Jellegzetes ez az átalakulás: a munkaerőpiac rugalmatlansága mellett más tényezők is tehetnek arról, hogy sok nő pozíciót, de akár teljességgel szakmát vált a szülés és kisgyermekgondozás után. Az anyaság transzformatív élmény, ami jó esetben megerősíti a nők önképét, de minden esetben rákényszeríti az embert az énképe felülvizsgálatára. Geréb tizenhét éves klinikai praxisát adta fel, mert, ahogy mondta:
„Nem mondták, csak úgy lehetett tudni, hogy aki otthonszülésekhöz jár, azt nem veszik vissza. A klinikán is mindig két tűz között voltam.”
Kialakította több társával együtt a rendszeres szüléssel kapcsolatos információs estek és szülésfelkészítések rendszerét, szakmai előadásokat és továbbképzéseket szervezett magyar orvosoknak és szülésznőknek. 1994-ben részt vett egy nemzetközi szülés-szervezet, a European Network of Childbirth Association (ENCA) alapításában és munkájában. Az otthonszülések kísérése mellett kiépítette annak támogató civil intézményeit Magyarországon és nevet szerzett magának nemzetközi szinten előadásai és tudományszervező tevékenysége révén.
1994-ben úgy tűnt, sikerre fordul az ügy: a Parlament 32,6 millió forintos támogatást szavazott meg az Alternatal Alapítványnak az első magyarországi születésház próbaprojektjére. El is indult munka, de a pótköltségvetésnél a teljes összeget visszahívták. Geréb munkáját a hazai orvosok és hatóságok valóban nem nézték jó szemmel: egy alkalommal fél évre kizárták a kamarából, majd felmentették az ügyben, az utóbb jogalap nélkülinek bizonyult kizárásért azonban nem kértek bocsánatot. Több házkutatás is volt nála és egyéb hatósági kellemetlenségek is érték. Sok abszurd fordulat között történt olyan is, hogy a társasházi kukába kidobott anyatejes pelenkát bűnjelnek vélték a szomszédok, pedig az Geréb saját gyermekéé volt.
Halálesetek
2000-ben aztán beütött a krach: egy komplikációmentes szülés után az újszülött oxigénhiányos állapotba került, maradandó agykárosodást szenvedett, majd egy évvel később meg is halt. Geréb ellen eljárás indult, amelyben jogerős ítéletet 2007-ben hoztak: három évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi szakmája gyakorlásától. Az intézményen kívüli szülés ekkoriban szabályozási szürkezóna volt, nem tiltotta törvény, de a szabálysértési törvény értelmében szaksegítséget már nem volt szabad nyújtani, mivel az engedélyköteles lett volna, de Geréb hiába folyamodott érte többször is, engedélyt soha nem adtak ki rá. A bíró szerint az ítéletnek nem volt köze ahhoz, hogy szabad-e kórházon kívül szülni. Geréb tanúi és az elsőfokú, felmentő ítélet szerint nem követett el hibát, a magyar klinikai orvosok szerint azonban igen.
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Akárhogy is, az ügy beindította a szómágiát: Geréb már az eset kirobbanásakor beiratkozott a debreceni egészségügyi főiskolára és 2005-ben szülésznői oklevelet szerzett, majd 2010-ben diplomás szülésznő lett. Ez arra volt való, hogy ha nem praktizálhat orvosként, akkor hadd dolgozzon, mint bába. Ezt az elkerülő érvelését a bíróság amúgy sohasem fogadta el, a legutóbbi, összevont eljárásban pedig már a szülésznői és a szülészorvosi munkától egyaránt eltiltották.
2003-ban és 2007-ben újabb babák haltak meg: előbbi egy ikergyerek volt, az utóbbi pedig vállelakadásos kisbaba. Ez a komplikáció kórházban is vérfagylaló rémület forrása, mert előre nem látható és nagyon nehezen kezelhető: amikor a kisbaba feje már megszületik, akkor a válla elakad az anya szeméremcsontjában. Császármetszéssel ilyenkor kiemelni már nem lehet. Geréb több módszert is bevetett, a Gaskin-manővert és a Martius-féle műfogást is: ez utóbbi az, amikor a kisbaba fejét forgatják, hogy a válla kiszabaduljon. A műfogások nem segítettek, a gyerek meghalt. Országos botrány lett belőle. Az egyik bíróságra beidézett főorvos azt állította, Magyarországon nem halnak meg újszülöttek vállelakadás miatt – valójában csak nincs külön nyilvántartás erről a komplikációról.
Gerébből gyerekgyilkos botrányhős képét faragták ki az ellenzői, a hívei semmilyen hibát nem láttak a működésében. Ő dolgozott tovább, jogászai tanácsára nem nyilatkozott, ami nem segített oszlatni a ködöt körülötte. Kialakult a máig ható ikonikus kép: a hallgatásba burkolózó javasasszonyé.
A törvénymódosítás nehezebb, mint egy ice bucket challenge
A Szülészeti- és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium 2002-es állásfoglalásában még teljesen elutasította a otthonszülés intézményét. A csatározások folyamán azonban 2007-re fordult a kocka, mert Gerébéket furcsa módon helyzetbe hozta a defenzíva. Az ügy kapcsán megindult a nyilvános beszéd a szülészeti közállapotokról és a kép lesújtó volt. Amikor Horváth Ágnes egészségügyi miniszter 2007-ben egyeztetéseket kezdeményezett, már nem volt hova hátrálni: a szülészkollégium kényszerűen lenyelte a békát, hogy otthonszülés márpedig lesz, legfeljebb a körülményeibe szólhatnak bele. A vitás kérdésekben azonban a miniszter, az orvosok és Gerébék is hajthatatlannak bizonyultak. Falus Ferenc, az orvoskamara részéről delegált egyik képviselő egyenesen arról beszélt, hogy Geréb rossz kommunikációja tehet a folyamat bukásáról. „Mártír típusú személyiség” – mondta róla az utóbb minden idők leginkomptensebb főpolgármester-jelöltjeként elhíresült tisztifőorvos. Ezt a véleményt sokan osztják, még a rokon szemléletű Bálint Sándor úttörő kórházi szülészorvos is, és az összes olyan szakmabeli is, akit megkérdeztem.
Gerébék szakmai fenntartásai között volt olyan, amelyet osztott az orvoskamara is: így például a miniszternek azt az ötletét, hogy a vajúdás kezdetekor mindig kelljen értesíteni a mentőszolgálatokat. A kamara túlterheléstől, kapacitásvesztéstől, a bábák sürgetéstől tartottak, a miniszter mégis ragaszkodott ehhez. A legnagyobb viták a finanszírozás és a peremfeltételek körül zajlottak. A kamara olyan várandósokat is kizárt volna az otthon szülni jogosultak köréből, akikhez Gerébék ragaszkodtak – így például a korábban császárral szülteket, az ikerterheseket. Vita alakult ki az aktivisták között is arról, mi volna a helyes stratégia: belemenni egy olyan szabályozásba, amelyben hibákat látnak, de ha korlátozva is, mégiscsak legalizálja az otthonszülést, vagy kitartani a saját irányvonaluk mellett. Geréb nem bizonyult diplomatának.
A szabályozás ügye aztán Horváth Ágnes leköszönésével és a kormányválsággal együtt elsüllyedt, és nem is került elő, amíg Gerébet le nem tartóztatták 2010. október 5-én. Az apropó egészen költői: Geréb egy kedvezőtlen lelet miatt kórházba irányított egy anyát, aki azonban nem akarta harmadik gyerekét intézményben megszülni. Épp a jobb eredményt mutató újabb vizsgálati eredményt ment prezentálni Gerébnek, amikor a fogadóórán megindult nála a szülés. Geréb közvetlen munkatársa, a szintén jelen lévő Király Ágnes ezt akkor rohamos szülésnek nevezte. Nagyon rövid idő alatt megszületett a kisgyerek, akit légzési gondok miatt intubálni kellett. Mentőt hívtak, a mentővel, mint már annyiszor, együtt érkeztek a rendőrök. Geréb előzetes letartóztatásba került, amit utólag a korábbi halálesetek ügyében folyó összevont büntetőeljárásokkal indokoltak. Ebben feltérképezhető logika nem volt, teljesen nyilvánvalóvá vált: Geréb forgalomból kivonására politikai szándék van. Szimpátiatüntetések következtek és az addig pártatlan vagy elzárkózó szereplők közül sokan kiálltak a szülésmozgalmárok mellett. Az áldozati pozíció meglágyította a szíveket és megújult a szülészeti kataklizma tárgyalása. Nemzetközi szaktekintélyek követelték Geréb szabadon engedését..
Két hónappal később, decemberben váratlan siker lendítette tovább az ügyet: valaki felvállalta a szülő nő nehezen megörökíthető és átmeneti szerepét, hogy érintettként jogi úton szerezzen érvényt az akaratának, bár tudta, hogy ő maga ennek a gyümölcsét nem fogja élvezni. Ternovszky Anna még 2009-ben, második gyermekével várandósan indított pert a magyar állam ellen, amiért az nem biztosítja neki a szülése helyének szabad megválasztását. 2010. december 14-én a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága megállapította, hogy a magyar állam mulasztásos jogsértést követ el, amikor a szabályozás meg nem alkotásával ellehetetleníti az intézményen kívüli szülést. Az ügyet ugyanaz a Fazekas Tamás vitte sikerre a TASZ színeiben, aki éveken át büntetőügyeiben is képviselte Gerébet – Pelle Andreával és másokkal együtt. A fél éve regnáló kormányzat sebtében az előző kormányra fogta a mulasztást, és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nekilátott a törvénynek, amely következő év április 1-jén valóban hatályba is lépett.
Geréb közel három hónapot töltött előzetes letartóztatásban, a botrányos bánásmódtól hangos volt a nemzetközi sajtó: úgy motozták, mint egy kiemelten veszélyes bűnözőt, lábbilincset kapott, nem engedtek hozzá látogatókat, a családját is havonta csak egyszer láthatta. Karácsony előtt azonban, a strasbourgi ítéletet követően háziőrizetbe helyezték át, itt érte az új jogszabály híre is.
Összesen hatvan év törvényi tiltás, abból huszonkét év küzdelem után végre legalizálták az intézményen kívüli szülést, azonban az új törvény kritériumainak Geréb egyetlen munkatársa sem felelt meg. (A korábban Gerébbel együtt dolgozó bábák jelzésére később, 2011 decemberében – több más szakmai tétellel együtt – módosították a törvényt, amely így már nem ír elő minimum két éves klinikai előéletet.) A vezérük, akinek éppenséggel megvolt a szükséges mennyiségű klinikai tapasztalata és minden képesítése is – el lett tiltva az orvosi és a bábai mesterségtől is, azon felül háziőrizetben volt, 2014 óta pedig lakhely-elhagyási tilalmat szabtak ki rá. 2016 szeptemberében újabb döntés következett: a korábbi ítéletet súlyosbították, összesen másfél év börtönre ítélték, amit három évre felfüggesztettek, és öt évre eltiltották a szülésznői és a szülészorvosi szakmától is. Legutóbb idén áprilisban hirdettek újabb, valamelyest enyhébb ítéletet Geréb perújrafelvétele nyomán: tíz helyett nyolc évre mérsékelték a munkától való eltiltást, két éves fogházbüntetését öt évre felfüggesztették.
„Ki lett ez találva, hogy engem a biológiai óra fog tudni lecsapni. Öreg leszek, nem fogok tudni járni. Ennyi. Ha szabadon engednének, biztos nem maradnék csöndben” – mondta még egy előző, 2015-ös döntés kapcsán.
Boszorkányperek
Hogy Geréb Ágnes bűnös-e vagy ártatlan, számos síkon lehet értelmezni, és ennek az értelmezési keretnek a kijelölése folyamatos harc tárgya. A Geréb mellett kiálló Brit Királyi Bábakollégium elnöke, Lesley Page szerint egy bábai szakmai testületnek kellene a szakmai kérdésekben döntenie, nem büntetőbíróságnak. Page szerint a beidézett igazságügyi szakértők nem értenek az intézményen kívüli szüléshez, ezért nem releváns a véleményük. Ezzel szemben a magyar bíróság kompetensnek találta magát az ügyben, viszont nem fogadta el tanúként a magyar bábákat, és nem vette figyelembe a védelem által beidézett nemzetközi szaktekintélyt: Marsden Wagner 15 éven át volt a WHO nők és gyerekek egészségével foglalkozó szervezetének igazgatója. A TASZ erre is rálicitál: szerintük még a kórházi szülés protokolljait sem sértette Geréb a problémás szüléseknél, amelyek miatt az eljárások folytak ellene.
A bíróság aktívan is elhallgatt(att)a egy ízben, és a védők jóindulatán múlt, hogy nem közokirat-hamisításért indítottak eljárást, hanem csak javítást kértek. Geréb vallomásának kulcsfontosságú részét ugyanis egyszerűen nem jegyzőkönyvezték. Itt arról beszélt, mely szakirodalmi helyeken található meg az általa alkalmazott, a beidézett igazságügyi orvosszakértők által nem ismert életmentő műfogás leírása. Egy másik esetben a bíró Geréb hozzájárulását kérte, hogy felolvassa a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvét, amihez a vádlott nem járult hozzá, mert szerinte a rendőrök félreérthetően jegyzőkönyvezték a szavait. A vádirat is ezeken a félreérthető kitételeken alapult. A bíró ennek ellenére felolvasta a vallomást, a jegyzőkönyvbe pedig az került be, hogy Geréb beleegyezett abba, habár a tárgyalásról készült hangfelvételen hallható, hogy ez nem így történt. A kérdéses rendőrségi vallomás így bekerült az okirati bizonyítékok közé. Az ügyet ezután más bíró vette át.
Ne írd alá, János!
Geréb két köztársasági elnökhöz is folyamodott kegyelemért. Áder János a hozzá benyújtott kegyelmi kérvényt elutasította azzal, hogy megvárná, amíg a büntetőperek lezárultak. Indoklásában elismerte Geréb úttörő munkásságának jelentőségét, azonban úgy vélte, egy jogállamban „nincs az a fontos társadalmi küldetés vagy indok, amely bárkit a hatályos törvények fölé emelhetne”. A köztársasági elnök tehát a rossz, megváltoztatandó törvény tiszteletben tartását fontosabbnak tartja, mint a társadalmi ügyeket, és érthető is ez, ha politikai kontextusban vizsgáljuk: ekkoriban a Hallgatói Hálózat, A Város Mindenkié és több más civil csoportosulás látványos akciókban élt a nyilvános polgári engedetlenség eszközével, amit a kormánnyal végletekig együttműködő köztársasági elnök nem ismerhetett el, mint legitim politikai stratégiát, hiszen azzal az éppen aktív ellenzéki csoportoknak adott volna muníciót.
Geréb Ágnes bűnössége valójában nem ilyen intézményekben értelmezhető. Geréb a fennálló szülészeti rend alapvető szervező elveit sértette meg egyszerre két fő területen is. A szülészeti szürkegazdaságban a hálapénz és a magánrendelések rendjének felülírásával tarthatatlan piaci versenyt támasztott a mainstream orvosokkal szemben. A nőorvoslás hatalmi viszonyainak rendszerében elutasította a hierarchikus szervezést és a struktúrafegyelem elvárását, helyettük csakis a szülő nők sajátos érdekeit helyezte középpontba. Ezért persze nem lehet bíróságon elítélni, ahogyan a szakmai kultúra változásait sem lehet jogilag számon kérni a status quót fenntartani kívánó orvosokon.
Boszorkányok márpedig nincsenek
Vannak dolgok, amiket Geréb Ágnes valóban elrontott. Feltűnő, hogy a legellenségesebb orvosok sem kérdőjelezik meg a szakmai hozzáértését. Protagonistaként azonban számos olyan hibát vétett, amelyet a legtöbb úttörő elkövet.
A pályaképét végignézve több neuralgikus pontot lehet beazonosítani. Az első és legégetőbb a menedzsment-szempontok elhanyagolása. Geréb a kilencvenes évek jellegzetes vállalkozója: nekifog, beletanul, de a szakmai tudása mellett a munkaszervezés, az önfenntartás szempontjai elmaradnak. Nem volt fenntartható munkamegosztás, állandó volt a csapatában a kapacitáshiány.
Ez részben annak köszönhető, hogy nem akart anyagi alapon kizárni embereket az otthonszülésből, ezért valószínűtlenül kevés pénzt kért a munkájáért. 2010-es letartóztatása előtt, az utolsó bevezető jellegű információs esten ötvenezer forintban határozta meg a szülésfelkészítés árát, amelyet azonban nem volt kötelező kifizetni: ha valakinek nem volt erre pénze, egyszerűen bejelentette, hogy mennyit tud rászánni, és az Alternatal Alapítvány más forrásokból, főleg önkéntes adományokból fedezte a különbözetet.
Ez az elhivatottságon alapuló civil szerveződések jellegzetes működésmódja, amely idővel sokak kifáradásához vezet. Különösen fontos pedig a személyes biztonságra figyelni olyankor, amikor az ember amúgy politikai nyomás alatt van. Persze ez a dilemma sokaknak ismerős lehet: a segítő szakmák örök tragédiája, hogy szűkösség idején a szakembernek – legyen akár ápoló, szociális munkás vagy bármi más – döntenie kell arról, hogy kinek segít és kinek nem, mert nem tud egyszerre mindenkit támogatni.
A második fontos tényező, hogy Geréb következetesen kerülte a nyílt konfrontációt. Nem illeszkedett be semmilyen politikai ellenállási stratégiába, csak némán ellenállt, pontosan úgy, ahogyan női úttörők évszázadokon át csendben, összeszorított szájjal dolgoztak az ügyeikért. Márpedig az ő ügyeiben nem szakirodalom ütközik szakirodalommal, hanem hatalmi érdekek emberi jogokkal, termelési módok tudományos állításokkal. Ezért azzal, hogy elkerülte az összeütközéseket, óhatatlanul lépéshátrányba került. Örök dilemma a mozgalmárok körében, hogy meddig kell ragaszkodni a pozitív üzenetekhez, a szakpolitikai javaslatokhoz, és mikor kell felkapni a csákányt. Különösen nehéz ez azoknak, akik mellesleg lettek mozgalmárok: nem világnézeti meggyőződésből, hanem azért, mert az életük valamely területén ki kellett állniuk magukért. Az ilyen figurák gyakran mondják: én csak a dolgomat akartam végezni.
Geréb nagyon szigorúan kitartott az elvei mellett, de sosem ment ölre értük. Ez persze érthető is. Egy hasonlóképpen háborítatlan módszerekkel, de kórházban dolgozó sztárszülész a saját kórházi tapasztalata alapján így magyarázta nekem, miért történhetett ez így:
„A kórházon belül csak kompromisszumos alapon lehet változtatni. Ameddig az embert engedik, addig nyújtózkodik, meg egy picit tovább, amíg nagyot nem ütnek a fejére. És ez mind a mai napig így megy. Tulajdonképpen semmi nem változott 1995 óta.
Az egészségügy hierarchikus. Ezen belül talán a leghierarchikusabb a szülészet. Egy ember tart minden egyes szülészeti osztályt kézben, és ha a főorvos azt mondja, hogy így van, akkor így van, ha úgy van, akkor úgy van. Ez mind a mai napig így működik.”
Az ő szavai alátámasztják azt a benyomást, hogy a szülésről való gondolkodás a közbeszédben évtizedekkel megelőzi a szülészszakma mai állapotát. Ha volna szolgáltatói szemlélet, az talán kikényszeríthetné a módszerváltást, ennél azonban mi sem áll távolabb a jelenlegi rendszertől. Ezt teszi szóvá az első hazai piaci alapon működő részintézmény, a Róbert Károly Magánkórház vezetője Az orvosbárókra megy el a pénz című cikkében: Lantos Gabriella a hálapénzre, és az erre épülő strukturális alulfinanszírozás rendszerére vezeti vissza a szolgáltatások alacsony színvonalát.
Ennek az ellenállásnak is köszönhető, hogy a konfliktusvállalás sokáig elmaradt. Geréb Ágnes legutóbbi tárgyalásán az utolsó szó jogán már büszkén vállalta, hogy íratlan szabályokat sértett, és legutóbbi, Munk Veronikának adott interjújában is beszélt erről – ez azonban nagyon friss fejlemény.
Hiszen Geréb Ágnes elmúlt három évtizedének legjellemzőbb médiatevékenysége a hallgatás volt. Büntetőügyei alatt a jogászai tanácsára is hallgatott, de amúgy sem egy szószátyár figura. Érvelései szűkek és körkörösek, fogalomleválasztások és szakirodalmi hivatkozások tárháza.
De maga a téma is nagyon nehezen elbeszélhető jelenség, fizikailag is és társadalmi jelentésében is. Sorozatunk következő részében a szülés körülszövegezésével és elbeszélhetetlenségével foglalkozunk.
Sorozatunk első részében a hálapénz intézményét mutattuk be, a másodikban pedig a bábatörténelemmel foglalkoztunk, a továbbiakban pedig elemezzük, miért olyan nehéz egyenesen beszélni erről a témáról, akár szabályozásban, akár nyilvános beszédben; legvégül pedig számot vetünk az ellinkelt történelmi tanulságokról: feladjuk a Semmelweis-leckét.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
