Van, aki szerint veszélyes erről beszélni. Seres László a hvg.hu-n például Rákosi Mátyásból indul ki és jut el odáig, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje bűnt követett el (vagy kommunista), amikor kampányában a „fizessenek a gazdagok” szlogent használva osztályharcosan a gazdagok megadóztatásáról beszél. Seres szerint a kétes vagyonok megadóztatása az még rendben van, de hogy minden magasabb jövedelmű, gazdagabb polgár többet fizessen (arányosan persze, mert effektíve az egykulcsos adóval is többet fizet), az már merénylet. Mármint a szabad piac, Friedrich Hayek, Ludwig von Mises, a tisztesség és Seres László ellen.
Mészáros Lőrinc nagykanállal (Fotó: Bankó Gábor)
Tisztázzuk ezt gyorsan: nem, ez nem merénylet! Nem elmebaj, pláne nem „rákosista elmebaj, az igazságos teherviselés álcája mögé bújó nettó osztálygyűlölet és osztályharc”. Ez nem a gazdagok elleni hadüzenet, nem a gazdagok gyűlöletéből eredő kommunista propaganda, hanem jogos követelés.
Kifejtem.
Az „adózzanak a gazdagok!” szlogen, és az e mellé beidézett „aki havonta egymillió forintnál többet keres, annak fizetnie kell. Aki tízmilliós autóban ül, annak fizetnie kell. Akinek százmillió forint megtakarítása van, annak fizetnie kell” nem szól másról, csupán a Fidesz-által megszüntetett igazságos közteherviselés visszaállításáról.
Amellett fogok érvelni, hogy nem az az igazságos közteherviselés, ha jövedelmünktől függetlenül arányosan ugyanannyi személyi jövedelemadót fizetünk, a hazai viszonyok között 15 százalékot. Az igazságos közteherviselést éppen a progresszív jövedelemadó valósítja meg, amelyben a magasabb jövedelműek növekvő adókulcsok szerint adóznak. Hogy miért? Hadd mutassak be két „közismert” közgazdasági érvet [ 1 ].
Az első érv a progresszív adórendszer mellett azt mutatja be, hogy a növekvő adókulcsok valósítják meg az egyenlő teherviselés (vagy egyenlő áldozat) elvét. Lássuk miért! Először is szögezzük le, hogy a pénz határhaszna nem állandó. Minél több pénze van valakinek, az utolsó egység által megvásárolható jószág hasznossága annál kevésbé „számít” neki, ellenben minél kevesebb, annál inkább. Régi közgazdasági alapvetés ez, szinte egyidős a közgazdaságtannal. [ 2 ]
Kattints, és kövesd a Kettős Mércét, hogy ne maradj le egyetlen hírről sem!
Más lesz tehát az utolsó ezer forint hasznossága, ha 70 ezer forintunk van összesen havonta és más, ha 700 ezer. Lineáris adókulcs esetén mindenki azonos arányban fizet: az is a jövedelme 15%-át fizeti be adóként, aki keveset és az is, aki sokat keres. De mivel a pénz határhaszna nem állandó, így a kevesebbet keresők számára a 15%-ról való lemondás sokkal nagyobb áldozatot jelent, mint a sokat keresők számára. Nem gondolhatjuk komolyan, hogy a 120 ezres fizetésből 18 ezer forint adót fizetni havonta az ugyanakkora áldozat, mint egy 500 ezresből 75 ezer forintot, ugye? Az adófizetés (közteherviselés) igazságossága viszont éppen abból a tényből fakad, hogy ha az egyes adózók számára ugyanakkora „teher” a közös kasszához való hozzájárulás. Az azonos mértékű teherviselést éppen ezért a progresszív adórendszer valósítja meg, amelyben a magasabb jövedelem magasabb kulccsal adózik.
Második érvünk a progresszív adózás mellett az, hogy a progresszív adóztatás visz közelebb az egyenlő előnyök (hasznok) elvének megvalósulásához. Joggal elvárható, hogy az állam által megtermelt/szolgáltatott közjavakból és közszolgáltatásokból való részesedés és az adófizetés között arányosság legyen: aki arányosan többet fogyaszt a közjavakból/közszolgáltatásokból, az fizessen (arányosan) több adót.
Bizonyos esetekben lehetséges a fogyasztáshoz igazítani az adófizetést, ilyen például a benzinárba épülő jövedéki adó esete, viszont számos esetben ez nem járható út. Éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy a különböző jövedelmű társadalmi csoportok milyen arányban használják azokat a közjavakat, ahol nem lehetséges a fogyasztásarányos adóztatás. A közvélekedés szerint a szegények kapnak mindent, de ez nem igaz, sőt! Ami félrecsúszik ez esetben az az, hogy a közjavakat sokan hajlamosak a pénzbeli támogatásokkal, szociális juttatásokkal azonosítani. A pénzbeli támogatások, transzferek esetében valóban az alacsony jövedelmű csoportok részesedése messze a legmagasabb, de ebben az esetben éppen ez a cél.
A szociális transzferek jövedelem újraelosztást valósítanak meg, céljuk a jövedelmi egyenlőtlenségek mérséklése. Az alacsony jövedelműek magas részesedése ez esetben a siker mutatója. Amiről jelen esetben beszélünk, azok viszont nem a szegények számára nyújtott szociális támogatások (transzferek és szolgáltatások), hanem azok a közjavak, amelyek mindenki számára hozzáférhetőek. Tiszta közjószág viszonylag kevés van, ilyen pl. a honvédelem, a köztisztaság, a közbiztonság, de jócskán akadnak olyanok is, amelyek ebben az elemzési keretben annak tekinthetőek (nem tiszta közjószágok): pl. parkok, játszóterek, képtárak, múzeumok, közutak, stb. Ezeknek nem a szegények a legfőbb fogyasztói, hanem a középosztály.
Forrás: The Redistributive State: The Allocation of Government Benefits, Services, and Taxes in the United States
A legfelső jövedelmi kategóriákban a közjavak fogyasztása kevésbé növekszik, akár csökkenést is mutat, mert a jövedelem további növekedésével a közjavakat magánjavakkal helyettesítik. De miért a középosztály a közjavak nagy fogyasztója?
Azért, bár erről keveset beszélünk, mert számos közjószág vagy kvázi közjószág fogyasztásához olyan képességek kellenek, amelyekkel a szegények egyszerűen nem rendelkeznek. Ez néha bizonyos (vagyon)tárgyak előzetes birtoklását, néha tudás meglétét jelenti. Az ingyen wifi használatához szükség van laptopra, a városi futópálya használatához futócipőre, a múzeum [ 3 ] látogatásához átadott tudásra (felkeltett szükségletre).
Számos, a költségvetés által teljesen vagy részlegesen finanszírozott jószág és szolgáltatás a középosztály javát szolgálja. Éppen ezért joggal várható el, hogy az igénybevétel arányában, vagyis nagyobb mértékben járuljon hozzá a középosztály azok finanszírozásához is. A leggazdagabbak, a felső jövedelmi csoportok ugyan kevésbé haszonélezői az állam által nyújtott javaknak, de ne feledjük, hogy vagyonukat és magas jövedelmüket nem légüres térben szerezték és szerzik, hanem a jelen társadalmi-gazdasági környezetben, amelynek ők a haszonélvezői. Ezért tőlük is elvárható az ennek, vagyis a társadalmi-gazdasági környezetnek a fenntartásához való fokozott hozzájárulás.
Az már csak hab a tortán, hogy vannak államok, mit például az egyesült államokbeli New York állam, ahol nem a politikusok, hanem maguk a leggazdagabbak vélik úgy, hogy nem kevesebb, hanem több adót kellene fizetniük! „Több adót szeretne fizetni több tucat gazdag New York-i – írja az MTI egy levél alapján, amelyet New York állam mintegy 80 milliomos vagy milliárdos lakója írt Andrew Cuomo New York-i kormányzónak hétfőn.
A levél szerzői szerint a legvagyonosabbak megengedhetik maguknak, hogy több adót fizessenek, ezzel támogatva a helyi iskolákat, az utak és hidak építését és fenntartását, valamint a szegényeket és a hajléktalanokat támogató programokat. „Be kell fektetnünk a szegénységből kivezető, a gazdasági létrán felfelé vezető utak kiépítésébe, amelynek része az erős közoktatás a lehető legkisebb kortól kezdődően” – idézi a levél szövegét a Washington Post.” (Index.hu)
A progresszív jövedelemadó, vagyis a magasabb jövedelmek magasabb adókulccsal történő adóztatása tehát egyáltalán nem ördögtől való, sőt nagyon is logikus lépés. A progresszív kulcsos adórendszer nem megbontja a társadalmi igazságosságot, hanem helyreállítja azt! Nem a szegények rosszindulata vagy irigysége az, ami miatt a világ legtöbb fejlett országában progresszív jövedelemadót alkalmaznak, hanem a bölcs belátás.
B.F.
[ 1 ] Az adózási ismeretek (elmélet) ezeket az azonos előnyök elveként (benefit principle) és az egyenlő teherviselési képesség (ability to pay principle) ismeri. Az elvek alkalmazása az adózási igazságosságág megvalósulását szolgálja, amely alapvető követelmény (elvárás) az adórendszerekkel szemben.
[ 2 ] „A rich man in doubt whether to spend a shilling on a single cigar, is weighing against one another smaller pleasures than a poor man, who is doubting whether to spend a shilling on a supply of tobacco that will last him for a month. The clerk with £100 a-year will walk to business in a much heavier rain than the clerk with £300 a-year; for the cost of a ride by tram or omnibus measures a greater benefit to the poorer man than to the richer. If the poorer man spends the money, he will suffer more from the want of it afterwards than the richer would. The benefit that is measured in the poorer man’s mind by the cost is greater than that measured by it in the richer man’s mind.” (Alfred Marshall, Principles of Economics 1890)
[ 3 ] A múzeum látogatásáért és sok minden másért fizetünk ugyan (színházjegy, könyvtári tagsági díj, stb.), de sem a Műcsarnok, sem más képtár, múzeum, színház és egyéb kulturális vagy sportlétesítmény működésének teljes költségét nem fedezik a jegyeladásokból befolyó bevételek, ezeket az intézményeket közpénzből tartjuk fenn.
Ez a cikk is a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Mércét nem támogatják oligarchák vagy pártpénztárnokok, csupán egyszerű magánemberek. Ez biztosítja a függetlenségünket. Támogass minket rendszeresen havi 1000, 2000 vagy 5000 forint átutalásával, hogy még több ilyen cikket írhassunk, és még több emberhez juttathassuk el, mi történik valójában az országban!
