Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Így írt Nagy Imréék lapja, az Igazság, a 60 éve történt Köztársaság téri lincselésről: Minden bűnöst a törvény elé!

Ez a cikk több mint 7 éves.

60 évvel ezelőtt, október 30-án történt a forradalom egyik legnehezebben megítélhető története, a Köztársaság téri pártház ostroma. A téren álló pártház bevételére érkező nemzetőrök és felkelők tűzharcba bocsátkoztak a teret védő ÁVH-s erőkkel és katonákkal. Elsőként hármójukat, a házból fehér zászlóval kilépő Mező Imrét, az MDP Katonai Bizottságának tagját és 2 katonatársát lelőtték, majd a ház elfoglalása után a kivezetett 25 fogolyból 9-et kivégeztek, testüket meggyalázták. Erről a történetről írt publicisztikát az Igazságba Szilvási Lajos író.

39938.jpg

fotó: Nagy Gyula, Fortepan

Az Igazság Nagy Imre körének lapja volt, amelyet 1956. október 23-án alapítottak, és november 4-ig élt. A főszerkesztő Obersovszky Gyula 1990 után újraalapította, de a hírlapkiadó vállalat az Antal-kormány idején, a taxisblokád után megvonta tőlük a támogatást, így csődbe mentek.

Szilvási Lajos, a lenti publicisztika szerzője, író, újságíró volt, aki 1956 után csupán az Úttörő magazin olvasószerkesztőjeként kaphatott újságírói állást, de regényei megjelenhettek. 27 regényt írt, 8-at ebből külföldön is kiadtak.

Azért gondoltuk újraközölni a Köztársaság téri lincselésről szóló Szilvási-publicisztikát, mert ma is van relevanciája. A cikk arról beszél nekünk, mit jelent a forradalom, mit jelent, ha a düh és a gyűlölet a politikával találkozik, és hogy a politikai gyűlöletnek milyen örökségét hordozzuk. De talán megmutatja azt is, mennyire nem volt egységes 56-ban a forradalmi tábor.

Igazság: Ne lincselj! Gondolkozz! Tégy különbséget!

Gyűlöltük a fasizmust, bármilyen színre festette magát; gyűlöltük a hitleri banditákat, akik az ártatlan zsidókkal együtt meggyilkolták a nemzet olyan nagy hőseit is, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre. Gyűlöltük és gyűlöljük a vörös fasizmust, amelynek rákosista-sztálinista-péter-gáborista-farkasista vagy akármilyen direkció alatt működő kopói a legjobb magyar hazafiakat juttatták bitóra, börtönbe, kergették öngyilkosságba, tették fizikailag vagy szellemileg ronccsá. Gyűlöljük a sötétben meglapuló különféle fasisztákat, akik – felhasználva a forradalmi viharral együtt járó zavarokat – a nemzetet, népet tisztító tűz felett akarják sütögetni a maguk önnön pecsenyéjét.

Nehéz szétválasztani a jogos népharagot a felkelt sokaságba magukat befészkelő huligán elemektől. De szét kell választanunk e kettőt, ki kell rázni a forradalom rostáján a tiszta búzából az ocsút.

Tegnap lincseltek a városban. A falakon ragaszok jelentek meg ilyesféle szövegekkel; le a kommunistákkal, le a párttagokkal, irtsátok ki a kommunistákat. Az utcán vonuló tömeg mellé odalapulnak sötét figurák és suttogva közlik, rá-rámutatva egyik vagy másik házra: itt egy nagy kommunista lakik. Aztán a tömeg vagy hallgat rájuk, vagy nem…

A tiszta emberi észre, a józan gondolatra apellálunk! Gondolkozásra szólítunk fel benneteket, emberek! Úgy érezzük, hogy az Igazság, amely az első és legnehezebb óráktól a felkelt nép mellett állt, ávós fegyverekkel dacolva is harsogta az igazat, védte a forradalmat, terjesztette a felkelő szabadságharcosok igazát, megszerezte a jogot arra, hogy most gondolkodásra és még egyszer gondolkodásra szólítson fel minden igaz forradalmárt.

Mindenekelőtt emlékeztetnünk kell! Emlékeztetnünk arra, hogy a legnehezebb időkben, a legvadabb terror közepette is akadtak olyanok a pártban, akik – vállalva a veszélyt, bajba döntve saját magukat, kockáztatva nemcsak a saját, de családjuk biztonságát is – kiálltak a nyilvánosság elé, leleplezték a nép ellenségeit, lett légyenek azok a párt legfelsőbb vezetői is. Ezeket az embereket nem csak a pártból zárták ki, de állásukból is kirúgták, sőt börtönbe is vetették. Ők indították el azt az erjedési folyamatot, amelynek első eredménye Rákosi bukása lett, további fejleménye pedig az, hogy a felkelők soraiban, a fegyvertűzben ott hasaltak a küzdő fiatalság mellett és között párttagok is! Erről nem szabad elfeledkezni!

És emlékezzünk az 1944-45-ös ostrom napjaira, a nyilas időkre. A légóparancsnokokra, akik szintén suttogva vitték a magyar szabadság és függetlenség híveinek meg a bujkáló zsidóknak a nyakára a nyilas brávókat. Elég volt annyit mondani; ez zsidóbarát, ez az angol rádiót hallgatja, ez meg valamelyik ellenzéki párt tagja… Emlékeztek rá? És emlékeztek-e azokra, akik munkásokat vitettek el a bérkaszárnyákból, csupán azért, mert szociáldemokraták voltak, vagy egyszerűen szakszervezeti tagok?

A forradalom vámszedői ismét jelentkeznek. A fegyverdörgés napjaiban ők lapultak legjobban a lakás mélyén vagy a pincében, de most újra előbújtak és suttognak: Ebben a lakásban egy vörös lakik… ismerjétek fel a bujtogatókat! A forradalom és ők – tűz és víz!

Mi azt valljuk: bűnhődjön mindenki, aki bűnös! Bűnhődjenek az ÁVH besúgói, bűnhődjenek mindazok az ÁVH-sok, akik családokat tettek tönkre, s megteremtették a félelem világát! Bűnhődjenek azok a funkcionáriusok, akik elárulták a népet s a nemzet java helyett romlását segítették elő. Bűnhődjenek! Bűnhődjenek, de a forradalmi nép törvényszékei előtt, a nagy múltú magyar jog szellemében!

A forradalom a rendért és a törvény uralmáért, ezért a szabadságért robbant ki. Lincsbíró és az ÁVH-s hóhérok gyilkosságai ugyanazon a táptalajon élnek. A magyar forradalom igaz hívei éppúgy elítélik a lincset, mint elítélték és elsöpörték a rákosista-ávh fasizmust.

Minden bűnöst a törvény elé! – ez a forradalom parancsa. Az utca nem törvényszék! Leplezzétek le a múlt bűnöseit, adjátok át őket a karhatalomnak, s lökjétek ki magatok közül a lincsre uszítókat!

Saját magatok biztonságát, a forradalom nyugodt napjainak, az alkotó élet kivirágzásának alapját teremtitek meg ezzel!

Szilvási Lajos

IGAZSÁG, 1956. november 2.

 

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.