Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kispolgári konyháktól a nyomorban készült vakarókig – irodalom és gasztronómia a PIM-ben

Ez a cikk több mint 6 éves.

Irodalom és gasztronómia – ja, tudom, Krúdy teljes életműve, a Jókai bableves, meg volt az a fazon, aki megfulladt a töltött káposztától…

pim.jpg

Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Irdatlan szerencse, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) még az olyan témákhoz is képes friss szemmel hozzányúlni, amelyek akár elcsépeltnek is hangozhatnának, mint mondjuk a magyar irodalom és a gasztronómia szoros összefonódása. Pedig dehogyis elcsépelt téma ez! Sőt, inkább kimeríthetetlen, újra meg újra kötelezően felfedezendő szelet, két kiemelt kulturális szegmens rendkívül termékeny metszéspontja.

Kezdjük azzal: a Krúdy-életmű sosem megy ki a divatból, Jókai bablevese jóval több, mint egyszerű menüindító, Móricz Zsigmond Tragédiája (az ominózus töltött káposztával) pedig a mai napig novellairodalmunk egyik legsúlyosabb darabja.

És bizony van ennél tovább is. A PIM remek érzékkel tematizálta a tárlatot: éhség és bőség, étel és élet, a gasztronómia lírája szép, letisztult, átlátható, és végig élvezetes blokkokban tárja elénk a magyar irodalom színét-javát, már ami az étkezést illeti. Látványos megoldásokkal és újszerű ötletekkel tartják végig életben az érdeklődést, a falakon kellő mennyiségű porcelántányérra nyomott idézettel, tekintélyes mennyiségű tudásanyaggal, végig szórakoztató tartalommal vezetik végig a látogatót a legelső magyar nyelvű szakácskönyvtől a Petri György asztalán tanyázó velős csontokig.

S mindeközben nem csak a legismertebbtől a legismeretlenebb szerzőkig és művekig terjed a kiállítás anyaga – íróink személyes viszonyát is felfedezhetjük ételeinkkel. Kispolgári konyhák nem éppen diétás menüitől a nyomorban összeütött vakarókig szemezgethetünk íróink legbensőségesebb ételtapasztalataiból, és még annál is többől.

Mert hát van abban valami hátborzongató, hogy elolvashatjuk József Attila levelét, amit az akkor már vérig sértett Babitsnak írt arról, hogyan éheznek. Ugyanígy markol zsigerbe a tény, hogy Szomory Dezső munkatáborban halt éhen. Cserébe viszont igazán szívmelengető látni azt a kicsit gyűrött papírfecnit, amire viszont Móricz jegyezte fel egy palacsintatorta receptjét – látjuk magunk előtt, ahogy bajuszát pödörve körmöl? De ugyanilyen megmosolyogtató a kép, amelyben Csurka István és Réz Pál vannak meghívva közös ebédre.

És ha már Réz Pál: a kiállítás egyik legmeghittebb része az, hogy egyes íróink evéshez használt eszközeit is szemügyre vehetjük. Réz Pál pöttyös kávéscsészéje pedig épp annyira ő maga (legalábbis az én fejemben), ahogy Móriczék tekintélyes vizespoharait is szinte látjuk a joviálisan megterített és körülült asztalukon tetszelegni. Csukás István viszont meglepett impozáns késeivel. És önmagáról is sokat mesélő verspárjával, amelyben először 20 kilót fogyott, majd ugyanannyit visszaszedett – és egy komplett filozófiai értekezést sűrített néhány verssorba ezen különös életesemény kapcsán.

A kiállítás valóban részletekig aprólékosan közelít irodalom és gasztronómia kapcsolatához, nem csak a művekben megjelenő ételekről, étkezésekről tudósít, de írónk mindennapjait is rekonstruálja, illetve gazdag szakácskönyv-irodalmunk kiemelkedő darabjait is részletesen bemutatja (ki gondolta volna például, hogy Móra Ferencnek nem tetszett, hogy becses neje is irodalmi magasságokba törne receptjeivel, sértettségében pedig nem átallotta megtagadni a kötet előszavának megírását?) – olyannyira, hogy kedvünk lenne akár mindet beszerezni, már amelyek valamiért nincsenek még a polcainkon…

Mindezek mellett pedig lenyűgöző, ahogy a gasztronómia, illetve az étkezéshez való viszony leképezi a létezés összes fokát – ahogy arra a kiállítás is rámutat. Az éhezés, a nyomor, a tisztességes, de sehová sem jutó szegénység tragikumától a kizsákmányoló, zsíros, javakban dúskáló ételorgiákig felsejlik megannyi szelete a társadalomnak, bemutatva, születéstől halálig mennyire ki vagyunk szolgáltatva mindannak, amit meg tudunk szerezni, és meg tudunk enni – már ha egyáltalán. Nincs talán még egy olyan gazdag szimbolikával az irodalomra telepedő motívum, mint az étel. Legyen szó szerelemről, bujaságról, bánatról, örömről, jóságról, gonoszságról – megjeleníthető bármi egyetlen tányéron.

És sok erénye mellett ez a tárlat is (ahogy a PIM sok más kiállítása) újra csak arra ösztönzi az embert, hogy elővegye azokat a bizonyos, ezerszer citált, de soha meg nem unható remekműveket, amelyek lapjain Krúdytól Móriczig, József Attilától Berda Józsefig, Parti Nagy Lajostól Esterházy Péterig megannyi korszakos zseni vall ételekhez fűződő szenvedélyes szerelméről.

Olvassunk és együnk – jót és sokat.

Az Írói Fogások című kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2017. március 31-ig megtekinthető

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.