Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

“Nincs olyan, hogy szabadon választott prostitúció”

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

2016. április 6-án a francia parlament a prostitúció szabályozására bevezette az úgynevezett „svéd modellt”, ezzel elismerve, hogy a prostitúció a nők elleni erőszak egy formája. A svéd modell a prostitúció abolicionista megközelítésén alapul, mely azt vallja, hogy a prostitúció, mint jelenség társadalmilag elfogadhatatlan, és a nők elnyomásának egy szélsőséges formája. Ennek megfelelően a svéd modell hosszútávon a prostitúció megszüntetését szeretné elérni, rövidtávon meg a kereslet visszaszorítása a cél.

part-par-par8000420-1-1-0.jpg

Rosen Hisher, volt prostituált, tüntet a „svéd modell” bevezetése mellett 2014-ben. (Fotó: AFP, Lionel Bonaventure)

Svédország volt az első ország, amely a prostitúció jogi szabályozásában is magáénak vallotta az abolicionista álláspontot: a svéd törvény a prostituáltakat használó férfiakat és a futtatókat bünteti. Emellett komplex reintegrációs programokat kínál a prostituáltként dolgozó – többségében – nőknek.

Svédország, Norvégia és Izland után Franciaország a negyedik európai ország, amely a törvénykezésében is elismerte, hogy a prostitúció alapvetően a nők elnyomásán alapul, hogy a jelenség a patriarchális társadalom struktúráinak és a komplex társadalmi és gazdasági hátrányok férfiak általi kihasználásának az eredménye.

Azzal, hogy ezekben az országokban a prostitúció jelenségét fenntartó férfiakat büntetik – a futtatókat, akik a társadalmi elnyomáson és hátrányokon nyerészkednek, és a prostituáltakat használó klienseket, akik a saját kielégülésükre használják mindezeket – elismerik, hogy fontos, hogy amikor prostitúcióról beszélünk, nemi alapon beszéljünk róla, úgy, mint a férfielnyomás egyik szélsőséges termékéről. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének férfi, illetve az LMBTQI csoportokhoz tartozó emberek, akik a prostitúció áldozatai, azonban a számuk elenyésző a prostituáltként dolgozó nőkéhez képest. Ami még ennél is fontosabb, hogy a prostituáltakat használó kliensek szinte kizárólag férfiak.

Emellett Franciaországban a törvénnyel kimondták, hogy a prostituáltakra, mint az elnyomás és az egyenlőtlenségek áldozataira tekintenek: nem tartják elfogadható jelenségnek, hogy nők a férfiak elnyomása és az előzetesen elszenvedett traumáik által, a szegénység és a globális egyenlőtlenségek következtében arra kényszerüljenek, hogy a testüket áruba bocsájtsák mások használatára. Hogy folyamatos erőszaknak és a futtatóik által elszenvedett terrornak legyenek kitéve.

Franciaországban jelenleg körülbelül 20 000 prostituált dolgozik, ebből 5000-8000 Párizsban. Közülük körülbelül 90 százalék a külföldi, akiknek a becslések szerint 80 százaléka – a hivatalos számok szerint is – emberkereskedelem áldozata. A hivatalos statisztikák azonban még a nagy arányok ellenére sem tudják visszaadni a valóságot, ugyanis emberkereskedelem az is, amikor valakit a barátja, férje, rokona kényszerít prostitúcióra. Erre azonban csak abban az esetben derülhet fény, ha a prostituált feljelentést tesz a hozzátartozója ellen. Ami ritkán fordul elő. Ebben az esetben a prostituált többszörösen ki van szolgáltatva a futtatójának, ráadásul érzelmileg is függ tőle. Tehát az emberkereskedelem áldozatainak száma a külföldi prostituáltak között feltételezhetően még a hivatalos arányoknál is magasabb.

Franciaországban 1946-ban tiltották be az országban működő bordélyházakat, 1946-tól a prostitúció nem volt szabályozva. Az aktív ajánlkozást – kihívó ruhában, kihívóan felajánlkozni a klienseknek – szintén betiltotta a törvény a negyvenes években, azonban a passzív ajánlkozás törvényes maradt: szolid ruhában, csendben várhatták a prostituáltak a hozzájuk érkező klienseket. A prostituáltak „passzívan” szabadon dolgozhattak az utcákon, és sem ők, sem az őket használó kliensek nem voltak büntetve.

Az ilyen szabályozások a hatóságoknak, és az adott hatóságot képviselő személy szubjektív attitűdjének és jó/rossz indulatának szolgáltatja ki a prostituáltként dolgozó nőket: rá van bízva, hogy eldöntse, a prostituált aktívan, vagy passzívan ajánlkozott-e. A nők, akik már eleve áldozatok ebben a helyzetben, még meg is lesznek büntetve, ellentétben az őket kihasználó futtatókkal – akiket nehezebb és körülményesebb megtalálni – és az őket használó kliensekkel.

A prostitúció jelensége a 90-es években került újra a politikai viták középpontjába Franciaországban, a szegényebb országokból érkező prostituáltak tömeges megjelenésének hatására. Ugyanez a jelenség váltotta ki több nyugat-európai országban is a prostitúció szabályozásának újratárgyalását, például Hollandiában és Svájcban is. Először Kelet-Európából kezdtek megjelenni tömegesen az emberkereskedelem áldozatai, majd Afrikából és Kínából is. A külföldről érkező prostituáltak már zavaróbbak voltak a francia középosztálybeli lakosok számára: más kulturális háttérrel rendelkező, szegényebb sorból származó nők álltak az utcán. A zónák környékén, ahol a prostituáltak dolgoztak, a lakosokat egyre inkább elkezdte zavarni, hogy hallják a prostituáltak közötti beszélgetéseket, a kliensekkel való párbeszédeket, látják az aluljárókban és a mellékutcákban lefolytatott üzleteket, az eldobott óvszereket és zsebkendőket. Ráadásul a külföldről tömegesen megjelenő prostituáltak jelensége miatt a prostitúció kérdése összemosódott a migrációs- és a menekültpolitika kérdéseivel.

Ezt a közhangulatot lovagolta meg 2003-ban a Sárközy kormány azzal, hogy a passzív ajánlkozást is betiltotta, – amit nem látunk, nem is létezik alapon. A törvényt „Sárközy-törvényként” szokták emlegetni. Ennek hatására a prostituáltak elkezdtek lakókocsikban és külső kerületekben dolgozni. A lakókocsiban dolgozó prostituáltakat a hatóságok a parkolójegyeken keresztül tudták tovább zaklatni, a külső kerületekben dolgozókat pedig szimplán a „felajánlkozás” mentén. A külföldi prostituáltak egyszerre voltak megmentendő áldozatként kezelve, akiket vissza kell „segíteni” a kiinduló országukba, és bűnösként, akik zavarják a közrendet.

A prostituáltak a külső kerületekben eleve nagyobb veszélynek voltak kitéve, hiszen kevésbé volt látható a jelenlétük, a rendőröktől való folyamatos félelem miatt későbbi órákban kezdtek el dolgozni, és olyan üzletekbe is belementek, amit más körülmények között nem tettek volna. Mindezek hatására megnövekedett az óvszer nélküli üzletek száma és a nemi betegségek aránya is a prostituáltak körében. A prostituáltak azokban az országokban is áldozatai mindezeknek, ahol a prostitúció dekriminalizálva illetve legalizálva van: ezeken a helyeken is össze kell szedniük a futtatójuk által követelt pénzt, ezért minden üzletet bevállalnak. A kliensek sokszor az üzlet közben veszik le az óvszert, és sokszor agresszívak is, amivel szemben pedig végképp tehetetlenek a nők. De azzal biztosan nem könnyítjük meg a prostitúció áldozatainak helyzetét, ha mindemellett még bűnösként is tekintünk rájuk, mivel ezzel kiszolgáltatjuk őket a hatóságoknak és plusz stigmákkal kell megküzdeniük.

Ez az attitűd Magyarországon sem ismeretlen: Magyarországon a prostitúció elviekben legális az erre kijelölt türelmi zónákban, amik nem lehetnek kijelölve védett övezetekben. Azonban türelmi zónák nem léteznek, és a törvény nem tisztázza világosan, hogy mit is értünk védett övezet alatt. Tehát a prostituáltak amellett, hogy prostitúcióra vannak kényszerítve, itthon is folyamatos rendőri zaklatásnak és pénzbírságoknak vannak kitéve, ami miatt sokszor börtönbe is kerülnek, hiszen a futtatók azt a kevés pénzt is elveszik tőlük, amit megkeresnek. Emellett Magyarországon Franciaországgal ellentétben nincs is a prostitúció áldozatainak számára jogilag megalapozott, kiépült szociális ellátórendszer, ami segítené a kilépést. Így a mélyszegénységben élő, sokszor gyermekvédelemből kikerült nőknek nem csak azt kell megélniük, hogy prostitúcióra vannak kényszerítve, hanem az állam még meg is bünteti őket mindezért.

Franciaországban 2011-ben kezdtek el a Parlamentben először érdemben a prostituáltakat használó kliensekről, mint problémáról beszélni, és nem a prostituáltként dolgozó nőkről, egy törvényjavaslat hatására. 2016. április 6-án a Francia Parlament megszavazta a törvényt, ami a prostituáltakat használó klienseket és a prostituáltak futtatóit bünteti, a prostitúció áldozatainak pedig segítséget nyújt. Tehát elismerték, hogy „Nincs olyan, hogy szabadon választott, vagy jóváhagyott prostitúció. A szexuális aktus árulása azt jelenti, hogy elismerjük, hogy a női testek azért vannak, hogy elérhetőek legyenek férfiak számára, attól függetlenül, hogy a nők maguk mit szeretnének”, ahogy a francia szociális ügyekért felelős miniszter 2011-ben fogalmazott, a „svéd modell” bevezetése kapcsán.

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 230 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Olvass tovább!