Genderőrületi gyorstalpaló 1. – Gender, szexizmus, patriarchátus

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Nem új dolog az antifeminista backlash – azaz a feminista eszmék fel-fellendülésére válaszul adott erős, konzervatív-regresszív „visszacsapás”. Egy lépés előre, kettő hátra, jobb esetben két lépés előre, egy hátra. Magyarországon eddig még csak annyi se, mert tyúklépésben araszoltunk előre, lévén hogy a tradicionális nemi szerepek és sztereotípiák szorgalmazása a változatlan alapállás, míg a feminizmus a köztudat perifériájára szorult, szóval nem nagyon volt honnan „vissza”csapódni. Nem csoda, hogy ahogy valóban láthatóbbá, hallhatóbbá vált a feminizmus az utóbbi időben – azaz beljebb került a perifériáról – , nem sokat váratott magára a nyíltabb ellenreakció.

az_en_uram.jpgManapság az antifeminista backlash éllovasai a közép- és kelet-európai régióban úgy hivatkoznak „harcukra”, mint a „gender” elleni küzdelemre – illetve amikor kicsit pontosabban fogalmaznak, akkor úgy, mint a „gender-ideológia” vagy „gender-elmélet” megkérdőjelezésére, vagy mint „védekezésre” ellene. Kövér ugyanerre a „genderőrület” kifejezést használta, amiből ugye ők nem kérnek. Az elmúlt hetek-hónapok kommunikációja a kormány és a kormányt támogató média részéről ugyanazokat a backlash-retorikákat vetíti előre, amiket a régióban már kutatók és nőjogi civil szövetségek is beazonosítottak. Az, hogy ez a tendencia Magyarországon is belendült, nem meglepő – a szakemberek előrejelzéseivel összhangban van.

Ahhoz, hogy ne menjen félre teljesen ez a vita, érdemes tisztázni, hogy voltaképp ki van és micsoda ellen. Ezért indítunk egy sorozatot, ami áttekintést és bevezetést ad a témához. Először is az alapfogalmak – gender, szexizmus, patriarchátus – kerülnek sorra, de szó lesz majd a különböző feminizmusok viszonyáról a genderhez; az LMBTQIA-mozgalomról és a genderről mint identitás-kérdésről; a konzervatív gender-pártiságról; és a feminizmus és a család, gyerekvállalás viszonyáról. Remélhetőleg a cikkek segítenek majd eligazodni a gendert övező politikai retorikákban, és annak is nyújtanak majd érdekes gondolatokat, aki már hallott ezekről a témákról.

backlash_parhuzam_2.png

Mi az a „gender”?

Először is, a sokat emlegetett gender maga egy társadalom- és politikatudományi fogalom, amit magyarul társadalmi nemi szerepnek vagy társadalmi nemnek szokás fordítani. A gender fogalma a feminizmusban arra szolgál, hogy rávilágítson, a nemi szerepek nem „természetes”, biológiailag adott jellemzők, nem veleszületettek és adottak, tehát a biológiai nemtől különálló fogalomra van szükség a leírásukra. Szemben a genderrel, a biológiai nemünk – az, hogy milyen kromoszómákkal és nemi szervekkel születünk – adott. A biológiai és társadalmi nem úgy kapcsolódik egymáshoz, hogy az alapján nevelődünk, szocializálódunk és kezeltetünk a társadalomban nőként illetve férfiként, hogy milyen nemi szervekkel (milyen biológiai nemmel) születünk.

De a nemi szerepek nem biológiailag adottak és megváltoztathatatlanok, hanem – legalábbis a legtöbb feminista irányzat szerint – az, amit „nőnek” és „nőiesnek”/„femininnek”, illetve amit „férfinak” és „férfiasnak”/„maszkulinnak” gondolunk, olyan társadalmilag konstruált kategóriák, amelyeket nevelkedésünk, szocializációnk folyamán sajátítunk el. Általában próbálunk ezeknek a nemi szerep-elvárásoknak többé-kevésbé megfelelni, illetve kompenzálni, ha valamilyen szempontból nem felelünk meg nekik. Ez főként azért van, mert ha nem felelünk meg nekik, vagy legalábbis valaki úgy találja, hogy nem felelünk meg nekik, akkor negatív visszajelzéseket, „büntetéseket” kapunk; ezek lehetnek például a kortárs csoportban tapasztalt lenézés és beszólások, de megtestesülhetnek akár fizikai erőszak formájában is a szülők, partner, kortársak vagy idegenek részéről.

swapped.jpg 

Alá- és  fölérendeltség, szexista elvárások

Na mármost, a feministák úgy gondolják, hogy ezek a társadalmilag kódolt és fenntartott gender-kategóriák károsak, elsősorban a nőkre nézve, de bizonyos fokig a férfiakra nézve is. Károsak, mert egyenlőtlen hatalmi viszonyokat, sztereotípiákat és diszkriminációt eredményeznek.

Ott kezdődik, hogy ha megpróbáljuk definiálni a férfiasságot vagy maszkulinitást, akkor óhatatlanul felmerülnek az erő, dominancia, keménység, határozottság, hatalom fogalmai, míg ezek ellentétpárjaként a nőiesség vagy feminitás esetében a gyengeség, alávetettség, megadás, lágyság, bizonytalanság és a kiszolgálás, gondoskodás fogalmai. A gender-kategóriákhoz rengeteg más, ezekhez a fogalmi körökhöz és alá-fölérendeltségi viszonyokhoz kapcsolódó sztereotípia társul; például, hogy a nők általában alacsonyabb képességűek (fizikai feladatokban ügyetlenebbek; butábbak; kevésbé humorosak; kevésbé tehetségesek), mint a férfiak.

Mindeközben a nemi sztereotípiák, előítéletek egyben gyakran elvárások is, főleg a két nem közötti interakciókban. A fenti példák kapcsán, a nők például gyakran nyomást éreznek, hogy férfi partnerüknél kevésbé okosnak vagy humorosnak tűnjenek, vagy legalábbis ne tűnjenek okosabbnak vagy humorosabbnak nála (illetve „felfelé” választanak partnert); a férfiak túlnyomó többsége pedig fontosnak tartja, hogy legalább valamilyen szempontból jobb képességűnek tűnjön nő partnerénél (illetve „lefelé” választ partnert).

Vagy például egyben elvárás és sztereotípia, hogy a nők szeressenek/szeretnek a külsejükkel foglalatoskodni, szépítkezni (ehhez hozzátartozik pl. a ruha- és szépségipari termékek vásárlása, vagy akár a hosszas sminkelés, fürdőszobai készülődés).

Tehát a nemi szerepekről egyszerre beszélünk „leíróan” (a férfiak/nők ilyenek) és előíróan (a férfiak/nők legyenek ilyenek). A fentiekkel összhangban reprezentálják a média és kulturális termékek a nőket és a férfiakat, valamint a köztük zajló interakciókat. Ismerős jelenetek lehetnek a romantikusnak lefestett „nő segítséget kér/kap férfitól” vagy „férfi megmenti nőt a veszélyből”; a „férfi humorizál, nő kuncog” és „férfi elmagyarázza nőnek”; a mindennapi nehézségeket illusztráló „nő még mindig készülődik” vagy „nő vásárol” motívumok. A reklámok világában ez a leírás-előírás kombináció külön hasznos, hiszen a „nő vagy, erre vágysz”, és a „nő vagy, erre kell vágynod”, illetve a(z igazi) „nők ilyenek” és a(z igazi) „nőknek ilyennek kell lenni” üzenetek összemosása nagyszerűen motiválja a fogyasztást, kiemelten a szépségipari szolgáltatások és termékek piacán.

A képesség és teljesítmény társadalmunkban legmeghatározóbb mérőeszközéhez, a pénzhez kapcsolódó elvárások is a fenti sztereotípiához kapcsolódnak (erre utalt Ákos is): a férfiak többsége kellemetlenül érzi magát, ha nő partnere többet keres nála, tehát teljesítményeiben és képességeiben elismertebb nála. Sőt, sok nő is kellemetlenül érzi magát, ha anyagiak által elismertebb férfi partnerénél; nem akarja őt megfosztani a „férfiasságától” („emaszkulálni”), mert az ő nőiességének elismerése részben a férfi partner férfiasságának függvénye.

Ugyanez a dinamika figyelhető meg egyébként abban, hogy a férfiak és a nők túlnyomó többsége is azt preferálja, ha egy heteroszexuális kapcsolatban a nő alacsonyabb, mint a férfi; ha a nőnek fel kell néznie a férfire, a férfinek pedig le kell néznie a nőre. Ettől az egyik megerősítve érzi a maszkulinitását, a másik a feminitását, és a másik kölcsönösen megerősített nemi szerepe a sajátjukat is erősíti: minden rendben van, felnéz rám, felnézek rá.

Azokat, akik a fenti gender-kategóriákon alapuló sztereotípiákat használják, szexistának nevezzük (bár nevezhetnénk „genderistának” is, míg most paradox módon a gender-kritikusságot nevezik „genderizmusnak” – de erre később visszatérünk). A szexizmus ugyanolyan, mint a rasszizmus, csak nem a bőrszín vagy etnikum, hanem az emberek neme alapján nézi le az egyik kategóriát (a nőket), és vall sztereotípiákat. Ahogyan a rasszista sztereotípiák, a szexista sztereotípiák is hátrányos megkülönböztetéshez, diszkriminációhoz vezetnek, már kisgyerekkortól kezdve, aminek hosszútávú következményei vannak. A diszkrimináció itt nem csak abból áll, hogy ugyanazért a képességért vagy teljesítményért kevesebb elismerés vagy lehetőség jár, hanem hogy az akár teljesen azonos viselkedés vagy cselekvés nők és férfiak részéről teljesen más interpretációt és következményt vonhat maga után: például amiért egy férfi „jutalmat” (elismerést, szimpátiát, stb.) kap, azért egy nő „büntetést” (megütközést, elidegenülést, stb.) kaphat.

Szexizmus az is, amikor a lány csecsemők, gyereklányok vagy nők leglényegesebb, vagy legalábbis egyik legfontosabb jellemzőjének a külsejüket tekinti valaki, annak alapján értékelve őket, hogy beleesnek-e az adott kor és hely szépség-konvencióiba, és hogy férfiak tekintetének kedvesnek tekinthetők-e. Szintúgy szexizmus, amikor a nőket szexuális tárgyként férfiak kielégítése eszközeként értelmezi valaki (pl. „pontozás” 1-10-ig). Tehát szexizmus a nők „férfi tekinteten” (male gaze) keresztül való szemlélése és szexuális tárgyiasítása, ami gyakorlatilag mindenhol megjelenik, a reklámoktól a pornóig.

Ez a sztereotípiákra apelláló, és egyben a megbélyegzést, lenézést erősítő általános reprezentáció a médiában a rasszizmusra is jellemző (ebben az esetben a kisebbségi csoportok és tagjaik vannak ilyen módon elnyomva). A kettő kombinációja is létezik: tipikus példa a fekete nők vonzó, egzotikus állatként való ábrázolása afrikai sztyeppéken. Míg a rasszista, például cigánygyűlölő reprezentációkat egyre könnyebben felismerjük, a borzasztóan gyakori szexista, nőgyűlölő reprezentációk normalizálása (normálisnak, és gyakran egyben normának tekintése) még mindig elég általánosnak mondható.

bomba_csirke_szexista_be_lyeg.png

avengers_szexista_belyeg.pngEz talán azért van így, mert a rasszizmussal ellentétben a szexizmusra jellemző, hogy ahogy fentebb is említettem, ezek a sztereotípiák sokszor egyben elvárások is: tehát amit „leírnak” (igaznak gondolnak a csoportra), azt elő is írják (a csoport számára). A nők például a szexista sztereotípiák szerint bizonytalanok, döntésképtelenek, de ha egy nő határozottságot mutat, főleg, ha ezt egy férfival vagy férfiakkal szemben teszi, akkor ez kiválthat megütközést vagy akár megbélyegzést, kiközösítést, kinevetést/kinevettetést (büntetést) is.

Sőt, a gender-alapú sztereotípia-elvárásoknak nőként sokszor nem lehet megfelelni sem negatív hatás nélkül: tehát a nem megfelelés és a megfelelés is büntetéssel jár. Ha például valóban csendes, bizonytalan, döntésképtelen, konfrontáció-kerülő egy nő, akkor nem veszik komolyan, mellőzik. Másik példával élve: a sztereotípiák szerint a nők szeretnek a külsejükkel foglalatoskodni, a nők külsejét illető elvárások szerint pedig kell is vele foglalatoskodniuk, egész pontosan „nőiesen” kell kinézniük és viselkedniük. Ha azonban valóban nőiesen öltözködnek, sminkelnek, nőies testtartásokat és gesztusokat tanúsítanak stb., akkor kiteszik magukat annak, hogy szexista sztereotípiák és végül diszkrimináció áldozatául essenek – például „buta libának” tekintsék és akként kezeljék őket (a tipikus Doktor Szöszi probléma).

Sok női gender-elvárás pedig egyenesen összeegyeztethetetlen; például a nők legyenek egyszerre „erényesek, erkölcsösek” (különben ne csodálkozzanak, ha mondjuk megerőszakolják vagy szexuálisan zaklatják őket) de legyenek szexik is (különben b@szatlan p!csák/igénytelenek/szánalmasak, stb.), legalábbis a nyugati társadalmakban.

mind3.pngA férfiasság gender-koncepciója, bár amiatt is káros, hogy korlátozó a férfiak számára (például az érzelmeik kimutatásával kapcsolatban), társadalmi szinten még károsabb amiatt, hogy mélyen összekapcsolódik a nők lenézésével, és a dominanciával, hatalomgyakorlással a nők felett. A lenézésre jó példa, hogy a férfiakat korlátozó szerepekből való kilépés vagy az elvárások alulmúlásának büntetése gyakran a „lányosnak” és „buzisnak” nevezés, ami azért lesújtó, mert a lányok és a melegek (ami ebben a kontextusban feminin férfiakat jelent, tehát ismét a „lányosság” kihangsúlyozása a megalázás módja) alacsonyabb rendű vagy korlátolt képességű kategóriának tekintendők. (A „lebuzizásnak”, pláne a „leköcsøgözésnek” egyenesen szexuális jelentés-töltete is van: a beszólók azzal gondolják megalázni az illetőt, hogy férfi létére ugyanazt tehetik meg vele más férfiak, amiket nőkkel szokás tenni; ugyanúgy használhatják őt szexuálisan férfiak, ahogy nőket szokás.)

Ennek párja a Kövér által is emlegetett, petőfis „légy férfi” felszólítás, ami amellett, hogy nagyszerűen példázza az egyszerre leíró (férfi vagy) és előíró (légy férfi) megfogalmazást, többek közt azt takarja, hogy őrizd meg a méltóságodat, becsületedet, büszkeségedet: ezekkel rendelkezni a férfiasság definíciója, ez különbözteti meg a férfit a nemférfitől, értsd: nőtől. A társadalmi nemi szerepek szerint a férfi attól férfi, hogy nem nő, a nő pedig attól nő, hogy nem férfi; a két nem definíciója elkülöníthetetlen egymástól, a másiktól való különbség és a másikhoz képest elfoglalt szerep a két nem közti a hatalmi dinamikában az, ami meghatározza mindkettő jelentését. Mivel a férfi („ember”) az, aki teljes emberi státusszal – emberi méltósággal, becsülettel, büszkeséggel – rendelkezik, a nő („asszony”) szükségképpen az, aki ezzel nem rendelkezik. Mivel a férfi az, aki hatalomgyakorlásra és döntéshozásra alkalmas és hivatott, a nő az, aki arra hivatott, hogy felette hatalmat gyakoroljanak, és helyette, róla döntéseket hozzanak.

A dominancia kérdését legszemléletesebben a hagyományos párkapcsolati és családi gender-szerepek példázzák. A férfi felé az a „korlátozó” elvárás, hogy „viselje a nadrágot” a családban, legyen a „család feje”, tehát ő legyen a döntéshozó és a hatalomgyakorló, ami szükségképp azt is jelenti, hogy a nő ne legyen az, és hogy a férfi a nő felett is rendelkezzen. A nő pedig kövesse a férfi diktátumát, szolgálja ki az igényeit és a család más tagjainak igényeit is. Mivel ez kiegészül azzal, hogy a hagyományos női gender-koncepció szerint a nő létezése elsősorban a család és az otthon szférájára korlátozódik (a férfival ellentétben), ez igen szűk mozgásteret ad a nőknek: maradj otthon, otthon pedig legyél alárendelt.

Patriarchátus és amit tenni lehet

Azt a társadalmi rendszert, amit a fent leírt nemi szerepek határoznak meg, patriarchátusnak hívják. A patriarchátus szó szerint férfiuralmat jelent, de ez nem csak azt jelenti, hogy a hivatalos hatalmi pozíciókat vagy azok túlnyomó többségét férfiak („honatyák”) foglalják el, hanem azt is, hogy a társadalomban a férfiasság koncepciója összekapcsolódik a hatalomgyakorlással, uralkodással, és ezen belül a nők elnyomásával is. A patriarchátus alapja, hogy férfiak azok az emberek, akik meghatározzák, hogy kinek van teljes emberi státusza, és hogy az mit jelent; hogy kinek nincs; hogy mik a társadalmi prioritások; és hogy melyik társadalmi nemnek mi a szerepe, tartalma és jelentése – és ezt saját érdekeik mentén teszik. Természetesen nem minden férfi rendelkezik hatalommal minden helyzetben minden nő felett. És persze nem is minden férfi kíván élni minden helyzetben ezzel a hatalommal – de azt sem árt megjegyezni, hogy azok a férfiak, akik kevesebbet használják a genderből fakadó hatalmukat vagy privilégiumaikat, sokszor elismerést és dicséretet várnak ezért.

A patriarchátus rendszerében a gender és a gender-alapú, szexista elnyomás az összes társadalmi intézményt és személyes interakciót áthatja, a politikai érdekképviselet hiányosságaitól vagy a bíróságok jogalkalmazási gyakorlatától a hétköznapi hímsovinizmuson át a szexig. Az ellene való tudatos küzdelem fontos egyéni és társadalmi tanulási folyamat, ami szépen lassan, úgy tűnik, Magyarországon is kezd beindulni.

Addig már eljutottunk, hogy a szexizmus és gender alapú diszkrimináció legdurvább megtestesüléseit egyre többen észreveszik és kritizálják, akár nyíltan is. Remélhetőleg egyre többen tesznek majd így. De a burkoltabb szexizmus és az árnyaltabb hatalomgyakorlási és megkülönböztetési gyakorlatok felismeréséhez, amik összeadódva fenntartják ezt a rendszert, további tudatosodásra és folyamatos reflexióra van szükség, mert rengeteg magunkba szívott, megtanult mintát és reakciót kell leépítenünk hozzá.

Aki szeretne elindulni ezen az úton, annak érdemes felpróbálni a „gender-szemüveget”. Ez azt jelenti, hogy az ember nem pusztán megfigyeli, ami körülötte zajlik, hanem az alapján is reflektál rá, hogy milyen nemi szerepek, előítéletek, genderrel kapcsolatos társadalmi folyamatok játszhatnak közre egyes helyzetek, párbeszédek, jelenségek alakulásában, vagy akár a saját cselekedeteiben, gondolataiban, terveiben, vágyaiban.

genderlens-2_2.jpgJó módszer a „kettős mérce” feltérképezése – elgondolkozni azon, hogy ha az adott helyzetben, aminek tanúi vagy szereplői voltunk, nő helyett férfi, vagy férfi helyett nő tette/mondta volna azt, amit az illető tett/mondott, ez milyen hatással lett volna a helyzet alakulására, az illető megítélésére, vagy a benyomásra, amit a helyzet vagy az illető ránk tett. Azt is ki lehet próbálni, hogy elképzeljük, egy nőkről elhangzó megjegyzésben, viccben, dalszövegben (például nők butaságáról, vagy nők elleni erőszakról) nők helyett egy kisebbségi csoportról vagy annak egy tagjáról beszélnek, és megvizsgáljuk, hogy ez esetben durvának, vagy akár rasszistának, gyűlölködőnek találnánk-e a szöveget. (Ez persze azokban az esetekben működik leginkább, amikor a nők lenézésének a szövegben adott módja egybevág az adott kisebbség elleni lenézési formákkal.)

A feminizmus gyakorlata a folyamatos megkérdőjelezés: nem feltételezni, hogy ami és ahogy történik, az természetes vagy helyes, nem a felszínen értelmezni sem a bevett gyakorlatokat, sem a különböző helyzeteket és beszédet, hanem megpróbálni azt a társadalmi kontextusba helyezni.

Mindennapi szinten érdemes megfigyelni, hogy ki és hogyan mondja vagy teszi épp azt, amit mond vagy tesz, és miért; hogy ez milyen reakciókat vált ki belőlünk, és miért; és hogy mi magunk hogyan viselkedünk, mit és hogyan mondunk, és ennek milyen kapcsolata lehet a nemi szerepekkel. Például bocsánatot kérünk-e olyan dolgokért, amikről nem tehetünk (pl. köhögés, tüsszentés, vagy ha valaki a lábunkra lép), vagy amikért nem kell bocsánatot kérni (pl. amikor leülünk valaki mellé az üres helyre a metrón, vagy megszólalunk egy munkamegbeszélésen), és ha nem/igen, annak lehet-e köze a nemünkhöz? Másrészről, bocsánatot kérünk-e olyan dolgokért, amikről tehetünk, amiket elhibáztunk? Mások körülöttünk bocsánatot kérnek-e, miért kérnek bocsánatot, és észreveszünk-e összefüggéseket abban, hogy inkább nők, vagy inkább férfiak kérnek-e bocsánatot?

Azt is érdemes figyelni, hogy lehet-e köze egy ember nemének ahhoz, hogy milyen benyomást tesz ránk, hogy hogyan állunk hozzá. Felfedezünk-e magunkban például olyan prediszpozíciót, hogy több szavahihetőséget kölcsönzünk vagy nagyobb szakmai hitelességet társítunk férfiakhoz, mint nőkhöz? Feltételezzük-e, hogy egy férfi művész munkája értékesebb vagy érdekesebb, mint egy nőé, például amikor kiválasztjuk, hogy milyen kulturális terméket fogunk fogyasztani (milyen könyvet fogunk olvasni, melyik kiállításra, színdarabra, koncertre megyünk el)? Feltételezzük-e, hogy egy nő halkan fog beszélni, és megrökönyödünk-e, ha határozottan, vagy hangosan beszél? Feltételezzük-e, hogy egy férfi halkan fog beszélni, és megrökönyödünk-e, ha határozottan, vagy hangosan beszél? Feltételezzük-e, hogy egy férfi hozzászólása egy beszélgetéshez vagy megbeszéléshez érdekesebb, viccesebb, vagy fontosabb lesz, mint egy nőé? Vagy a másik irányból: automatikusan feltételezzük-e például, ha egy nagyon jó hozzászólást vagy cikket olvasunk, hogy azt egy férfi írta? Ha egy jó képet látunk, hogy azt egy férfi készítette?

hecandoit1.jpg
Kézzelfoghatóbb, mindennapi tevékenységek tekintetében, ha heteroszexuális párkapcsolatban voltunk/vagyunk, vagy az ismeretségi körünkben vannak heteroszexuális párkapcsolatok, érdemes megfigyelni, hogy ki végezte/végzi el a házimunka és gondoskodói feladatok többségét; hogy dicséretet és köszönetet kap-e a férfi, ha kisebb dolgokat elvégez, illetve kap-e dicséretet és köszönetet a nő az elvégzett feladatokért, vagy ezt természetesnek tekintik. Érdemes azt is megfigyelni, hogy úgy érezzük-e, hogy „jár” nekünk a szex, illetve hogy „tartozunk” a másiknak szexszel, ha ő szeretné, és hogy ez összefügg-e azzal, hogy férfiak vagy nők vagyunk. Az is kérdés, hogy (heteroszexuális) szexben mennyire valósítunk meg pénisz- és férfiorgazmus-központú gyakorlatot: például kap-e a csikló akkora szerepet, mint a pénisz?

A „gender szemüveg” ilyen, alapvető használata az első lépés ahhoz, hogy tudatosan küzdjünk a patriarchális elnyomás ellen. Miután képessé válunk felismerni a visszatérő mintázatokat és beidegződéseket magunk és mások viselkedésében és vélekedéseiben, képesek leszünk ezekre rámutatni is, és képesek leszünk ezeket meglátni olyan, társadalmi szintű jelenségekben és folyamatokban is, amikkel nem feltétlenül van közvetlen kapcsolatunk. Így képesek leszünk küzdeni ellenük nem csak a mindennapi, személyes életünkben, viselkedésünk és beidegződéseink megváltoztatásával, hanem ezáltal és ezen felül egyben társadalmi és politikai szinten is.

A Kettős Mérce csak akkor tud működni, ha te is támogatod!
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét akkor tudjuk hosszú távon fenntartani, ha legalább 600-an támogattok minket. Jelenleg 135 állandó támogatónk van. Ha szerinted is szükség van egy olyan baloldali és független lapra, mint a Mérce, támogass minket!
Olvass tovább!