Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Segíteni a szexmunkások érdekérvényesítését

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet nemrégiben bejelentett új irányvonala a prostitúció dekriminalizációját szorgalmazza. A döntés heves vitát váltott ki, és a Mércén helyet adtunk a stratégia kritikusainak (egy petíciónak itt, elemzéseknek itt, illetve itt) és védelmezőinek is itt. Jelen írásban Fedorkó Boglárka érvel a prostitúció kriminalizációja ellen.

szexmunka.jpgKép forrása:  Semmit rólunk, nélkülünk – Portrékiállítás

Elég nehéz a szexmunkásoknak a rossz törvényekkel, a hatósági zaklatással és a társadalom előítéleteivel megküzdeni, igazán nincs szükségük arra, hogy a hős megmentő szerepében fellépő abolicionista feministák azt is elvitassák, hogy a szexmunkások tudnák, mit akarnak, mire van szükségük. Aki segíteni akarja őket, segítse az érdekérvényesítésüket, és ne kezelje gyermekként őket.

15 év ellenállás – ez volt a címe a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete (SZEXE) 15. születésnapi rendezvényének. A szexmunkás közösséggel Magyarországon már 15 éve, az egyesület alapítása óta ellenállunk annak, hogy mások határozzanak a szexmunkások élete felől, hogy gyermekként kezeljék őket, megtagadva tőlük a saját életük feletti rendelkezés jogát, a választás képességét, és elefántcsonttoronyból nézzenek le rájuk. Azok, akik erkölcstelennek, a nők és férfiak közti társadalmi egyenlőtlenségek elsődleges kifejeződésének tekintik a szexmunkát, közvetve megalázottként, áldozatként vagy akár rabszolgaként bélyegzik meg a szexmunkásokat.

A szexmunkás aktivisták, így a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete nem „eljátszik a terminológiával”, amikor a szexmunkás kifejezést használja, mint ahogy egy a Kettős Mércén megjelent cikk szerzője is állítja, hanem arra a több mint évtizedes tapasztalatára épít, hogy számos szexmunkás valóban munkaként határozza meg tevékenységét. Nem a testüket bocsátják áruba, hanem a saját maguk által meghatározott szexuális szolgáltatást, szintén általuk meghatározott időre és feltételek szerint. És ezen szexmunkások a tapasztalatok szerint sokan vannak: Magyarországon 10-15 ezer főre becsüljük számukat, akik közül több ezer különböző hátterű szexmunkással kerültünk kapcsolatba az elmúlt években.

Egyesületünkben nem „prostituáltból-lett-stricik, vagy a prostituáltakon nyerészkedő, őket kizsákmányoló személyek” aktívak, hanem női, roma, transznemű szexmunkások és egyedülálló anyák, sokan a társadalom peremén élve. Tagságunk nem privilegizált, tanult nőkből és férfiakból álló krém, hanem olyan szexmunkások önszerveződése, akik a közvélemény folyamatos stigmatizálása és az élet minden területén elszenvedett diszkrimináció ellenére jogaik tiszteletben tartását követelik. Sokan nem mernek arccal szerepelni publikus eseményeken és a médiában, de egyre többen érzik úgy, hogy ki kell lépniük a nyilvánosság elé – még ha ez veszélyt is jelent számukra és családjaikra. Teszik ezt azért, hogy megcáfolják a velük kapcsolatos előítéleteket, és a szexmunkások kizárólag kognitív disszonanciában, poszt-traumás stressz-zavarban szenvedő, döntési szabadsággal nem rendelkező, magatehetetlen nőkként ábrázolásának létjogosultságát.

A szexmunkásokról évszázadok óta terjesztett sztereotípiák abban a gondolatban gyökereznek, hogy a szexmunkások „mások”, ördögi, morálisan romlott személyek, vétkezők vagy szexuális úton terjedő betegségek, köztük a HIV terjesztői. A 19. század óta mind a leszbikus nőkre, mind a női szexmunkásokra sokszor tekintettek deviánsként, akik nem felelnek meg a hagyományos női szerepeknek, és szexuálisan függetlenek: nem házasságon belüli, reprodukciós célú szexuális életet élnek. Bár a második világháború utáni feministák nem folytatták ezt a diskurzust, azzal érvelve, hogy a szexmunkások nem vétkesek, hanem a patriarchátus áldozatai, ábrázolásmódjuk  szintén ártalmas a szexmunkásokra nézve.

A SZEXE és a szexmunkás közösségnek az elmúlt 15 év ellenállása során természetesen nem csak ezzel a stigmatizáló megítéléssel kellett felvennie a harcot. A különböző törvények által fenntartott állami erőszak ideológiai háttere szerint a szexmunkát ellenőrzés alá kell venni, különleges szabályokat kell felállítani a szexmunkások számára, vagy épp hatályon kívül kell helyezni őket. E törvények kiindulópontja az, hogy a szexmunka nem munka, vagy legalábbis más munka, mint bármilyen egyéb foglalkozás.

A gyakorlati megvalósítás szintjén azonban nemcsak a szexmunka „más”-ként, hanem immorálisként való értelmezése is meghatározó, pl. kihívó magatartással, öltözettel való felajánlkozás tiltása. A szexmunkásokat továbbá nem pusztán a szexmunkához kapcsolódó szabálysértésekkel célozza meg a rendvédelem, hanem a szexmunkához nem köthető szabálysértések alkalmazásával is (pl. köztisztasági, gyalogosok közlekedése miatti szabálysértési bírságolás),  melyet a rendőrség önkényesen, feleslegesen és hatalmas társadalmi károkat generálva hajt végre.

A társadalmi megbélyegzés és az állam által generált és fenntartott rendszer, amely bizonyos feltételek közé szorítja a szexmunkát, azt eredményezi, hogy a legális működés csak bizonyos szexmunkások számára érhető el. Így például Magyarországon azon elhanyagolható számú szexmunkásoknak, akik saját tulajdonú lakásban dolgoznak, Zürichben pedig azon magyar utcai szexmunkásoknak, akik a szigorú bürokratikus szabályoknak megfelelnek. A többiek illegalitásba kényszerülnek. A két közelmúltbeli, kliens kriminalizáció-párti Kettős Mérce-cikk közös vonása, hogy mindkettő tévesen értelmezi a dekriminalizáció fogalmát, egyenlőségjelet téve a dekriminalizáció és a legalizáció közé. Míg a dekriminalizáció minden olyan büntetőjogi vagy szabálysértési törvény eltávolítására vagy hiányára utal, melyek a szexmunka valamely aspektusát kriminalizálják, addig a legalizáció olyan törvényeket kíván bevezetni, melyek az állami kontrollt és szabályozást teszik lehetővé, ahogy ez hazánkban is történik, a szexmunkásokat ellehetetlenítve.

Kényelmesen elhallgatott tény továbbá, hogy semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésünkre, amely szerint a sokat hivatkozott svéd modell, a kliensek kriminalizációja csökkentené a szexmunkások vagy emberkereskedelmi áldozatok számát. A Svéd Egészségügyi és Jóléti Bizottság (Swedish National Board for Health and Welfare) például elismeri, hogy a kezdeti csökkenés után az utcai szexmunka visszatérése figyelhető meg. Megjegyzik továbbá, hogy a beltéri szexmunkával kapcsolatban nem képesek sem csökkenést, sem növekvést megállapítani a szexmunkások számában. A svéd rendőrség az emberkereskedelemről készített jelentésében leírja, hogy 2009-ben körülbelül 90 thai masszázsszalon volt Stockholmban és környékén, melyek többségéről úgy ítélték meg, hogy szexuális szolgáltatásokat is nyújtanak. 2011 és 2012 fordulóján ezen szalonok számát 250-re becsülték. Egy norvég kormányjelentés pedig arra a következtetésre jut, hogy „az utcai női szexmunkások rosszabb alkupozícióba kerültek, és biztonságuk is veszélybe került a kliensek kriminalizációjának bevezetése óta”.

A svéd modell támogatói szintén sokszor elfelejtik megjegyezni, hogy azok az országok, melyek előterjesztették a modell bevezetését, nem távolították el a magukat a szexmunkásokat közvetlenül kriminalizáló törvényeket. Litvánia például kiterjesztette a szabálysértést a kliensekre, míg a szexmunka más aspektusainak szabályozását, így a szexmunkásokat közvetlenül kriminalizáló törvényt nem változtatta meg. Franciaországban, a „prostitúció eltörlését” egyre hangosabban követelő női és egyházi szervezetek felhívására sok önkormányzat helyhatósági rendeletek bevezetésével kitiltotta a szexmunkásokat a városközpontokból és lakónegyedekből, külterületekre száműzve őket, ahol kevésbé férnek hozzá a szolgáltatásokhoz, és nagyobb erőszaknak vannak kitéve.

Végezetül, bármennyire is szeretnék az abolicionisták a szexmunkát elsősorban heteroszexuális nők által heteroszexuális férfiak számára nyújtott szexként beállítani, nem letagadható az LMBT közösséghez tartozó szexmunkások nagy száma illetve a férfiként nőknek vagy férfi és női párokban nyújtott szolgáltatók jelenléte, bár kevés kutatás fókuszált ezekre a csoportokra. Tapasztalataink szerint a magyar szexmunkások között az LMBT közösség tagjai többszörösen negatív megítélésnek kitéve élnek és dolgoznak: mind szexmunkásként, mind LMBT státuszuk miatt mindennapos a zaklatás, erőszak és kizsákmányolás velük szemben.

Azok, akik a szexmunkát úgy tekintik, mint kizárólag a férfiak által nők ellen elkövetett erőszakot, elhallgatják az LMBT szexmunkások helyzetét. Ez többek között azért is problematikus, mert például a transz szexmunkások a gyűlölet-bűncselekményeknek legnagyobb mértékben kitett csoportok egyike: a világon 2008 és 2014 között dokumentált transz emberek ellen elkövetett gyilkosságok azon áldozatai közül, akinek ismert volt a foglalkozása, 65% szexmunkás volt. A társadalmi szinten megnyilvánuló transzfób erőszak mellett a transz szexmunkásokat a kriminalizáció számos formája is sújtja világszerte, ilyenek például a nemi identitás kifejezésének kriminalizációja, az LMBT közösséget kriminalizáló és hátrányosan megkülönböztető törvények illetve a szexmunkát szabálysértésként vagy bűncselekményként büntető jogszabályok.

Szintén nem beszélhetünk a szexmunkáról a migráns szexmunkások nézőpontjainak figyelembe vétele nélkül. Európa sok országában, elsősorban a nyugat-, dél- és észak-európai országokban a szexmunkások akár 75%-a is migráns lehet, köztük rengeteg magyar szexmunkás is. A domináns diskurzus a prostitúció körül minden migráns szexmunkást emberkereskedelmi áldozatként kategorizál, akiket emberkereskedelem-ellenes akciókkal, többek közt rendőri razziákkal céloznak meg. A szexmunka és emberkereskedelem összemosása gyakran „etnikai alapú kiválasztáshoz” (racial profiling) vezet az emberkereskedelem-elllenes programokban, hiszen az intézkedések a szexmunkásokat bőrszín, anyanyelv vagy vélt etnikumhoz való tartozás alapján célozzák. Ezek az intézkedések gyakran nem veszik tekintetbe a migráns szexmunkások jogait, letartóztatásokhoz, elzárásokhoz és masszív deportálásokhoz vezetnek számos európai országban. Az Európát elérő bevándorlók közül sokan választják a szexmunkát a szociális háló és a szociális juttatások hiánya miatt. Erre nem válasz ezeknek az embereknek a kiutasítása, ahogyan például Franciaországban a kínai szexmunkásokat rutinszerűen letartóztatják és deportálják, ha papírok nélkül tartózkodnak az országban.

Európa a II. világháború óta legnagyobb migrációs és szolidaritási krízisét éli meg. Aki ebben a környezetben a szexmunka bármilyen aspektusának kriminalizálását követeli, figyelmen kívül hagyja a migráns szexmunkások ezen rétegét, és akaratlanul is hozzájárulhat a rasszista és antimigráns közhangulathoz.

Az abolicionistáknak azt javasoljuk: ha segíteni akarnak a szexmunkásoknak, akkor segítsék az érdekérvényesítésüket, segítsék a munkájukkal vagy anyagi támogatással a jogsegély-szolgálatokat, a szűrőprogramokat, az óvszerosztást, a kapcsolattartást, illetve a szexmunkát elhagyni kívánók számára indítható kilépőprogramokat. De semmiképpen ne azokat támadják, akik kint a terepen, a legjobb tudásuk és a szexmunkások helyzete és saját maguk által megfogalmazott igényeik alapján segítik őket. A feminista, LMBT- és migránsszervezetektől azt kérjük, ne beszéljenek a szexmunkások helyzetéről anélkül, hogy konzultálnának velük. Mindenki mástól pedig azt, vegye tudomásul, hogy az alapvető emberi jogoknak minden ember az alanya, akkor is, ha történetesen szexmunkát végez.

Fedorkó Boglárka

A szerző az idén 15 éves Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete kommunikációért felelős önkéntese, a Transgender Europe transz érdekvédő szervezet és az International Committee on the Rights of Sex Workers in Europe szexmunkás hálózat munkatársa.

  

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.