A menekültkérdés körül zajló irdatlan vita egy újabb színfolttal gazdagodott: Schöpflin Györgynek a brüsszeli Politico.eu honlapján megjelent Miért értik félre a nyugati liberálisok Magyarországot című cikkével. Ez a rövid írás alighanem a legszínvonalasabb eszmefuttatás a menekültválságról és Magyarország szerepéről, ami kormánypárti politikus tollát eddig elhagyta, ezért aztán megérdemli, hogy kicsit elmerengjünk rajta.

(Fotó: Dudás Szabolcs / Origo)

Azokat a megmosolyogtató és álszent megnyilvánulásokat, miszerint „a magyar kormány fő prioritása a törvény uralma […] és az állampolgárok felé való felelőssége, akik biztonságot várnak el és kompetenciát” (nos, igen, ezt elvárnánk), szóval ezeket hagyjuk. Van egy érdekesebb történet is, amit az EP képviselő előad, és amit sokkal érdemesebb fontolóra vennünk.

Schöpflin szerint azért értik félre a „nyugati liberálisok” a magyar kormányt (Schöpflin szava járása szerint egyszerűen „Magyarországot”), mert az megért valamit, amit azok a liberálisok sosem fognak. Jelesül, hogy a „migránsokat” nem lehet asszimilálni. A liberálisok (a szerző szerint csak a „nyugatiak”, de felteszem a magyar liberálisok sem jobbak – vagy róluk nem is érdemes beszélni?) úgy gondolják, a migránskérdést akkor oldottuk meg, ha elértük, hogy a beérkező emberek letelepedjenek, dolgozzanak, fizessék az adót és törvénytisztelő állampolgárként éljenek. Ennyi.

Ez azonban a cikk szerint nem elég. Ahhoz, hogy valaki egy „szokásokkal, bizalommal, erkölcsi normákkal és viselkedési szabályokkal rendelkező közösség” tagja legyen, még valami más is kell. Felteszem az, hogy az illető ezekhez a szabályokhoz, szokásokhoz teljes mértékben alkalmazkodjon, azaz ne csak a törvényeket tegye magáévá, hanem a „kultúrát” is. A multikulturalizmus híveiként a liberálisok ezt nem ismerik el, szerintük nem fontos, hogy az ide érkezők a közösség szerves tagjaivá váljanak és az utolsó cseppig magukba szívják a befogadó ország kultúráját, elég, ha a jogszabályoknak alávetik magukat.

Ez a hozzáállás a jelen helyzetben különösen veszélyes, hiszen a bevándorlók nagy része muszlim, és mint köztudott, az iszlám értékrendje szöges ellentétben áll a mi európai értékrendünkkel. A liberalizmus túlzott önbizalma miatt nem vesz tudomást a veszélyről, hiszen az elmúlt kétszáz évben sikeresen lenyomta minden jelentősebb eszmei ellenfelét a kereszténységtől a kommunizmusig. Ezzel szemben a keresztény nacionalista magyar kormány – megértvén a közösségek jelentőségét – képes megfelelő válaszokat adni a helyzetre.

Nehéz összeszámolni, hogy pontosan hány sebből vérzik ez a történet. Nyilvánvalóan van itt egy rakás ki nem mondott előfeltevés, például, hogy minden bevándorló vagy menekült muszlim és ezért nyilván mind elkötelezett híve a becsületgyilkosságoknak és a nyilvános megkövezésnek (nem); vagy hogy a kereszténység és a nacionalizmus szemben állnak a liberális univerzalizmussal (holott utóbbinak épp hogy a kereszténységben vannak a gyökerei; na mindegy…) Ezek önmagukban is megérnének egy misét.

De koncentráljunk inkább Schöpflin gondolatmenetére az asszimilációval kapcsolatban. Szerinte nem elsősorban az a baj, hogy a bevándorlók és menekültek adott esetben nem fogják tisztelni a törvényeinket. A szövegből világosan kiderül, hogy még ha nem is robbantanak fel senkit, és fizetik is az adót, akkor is legfeljebb integrálódni tudnak, asszimilálódni nem. Márpedig asszimilálni kell őket, nincs mese.

Ha jól értem, valami olyasmire kell itt gondolni, hogy például én, aki Prágában élek, mindaddig egy idegenszívű gazdasági bevándorló leszek csak, amíg együtt nem dobban a szívem a cseh nemzettel a népviseletbe öltözött táncos lányok láttán, és amíg kívülről nem tudom Karel Mácha összes verseit.

A hiba, amibe a képviselő úr beleesik, gyakori. A probléma az, hogy ő is, mint sokan, úgy képzelik el a társadalmat, mint egy osztálykirándulást, ahol a jóságos osztályfőnök bácsi megszab ugyan bizonyos szabályokat, amelyeket be kell tartani, de voltaképpen mégis csak a barátság, szeretet, a közös emlékek, és az azonos zenei ízlés az, ami összetartja a csapatot. Ha mármost érkezik egy új gyerek, nyilván akkor tud beilleszkedni, ha barátkozik a többiekkel, megismerkedik a szokásokkal stb. Ha egész nap csak ül a sarokban és zenét hallgat, akkor bizonyos értelemben sosem lesz az osztály teljes értékű tagja.

Na most a rossz hír az, hogy az európai társadalmak nem ilyenek. Nincsenek semmiféle mindenki által osztott „erkölcsi normák, viselkedési szabályok” és pláne nem létezik az egész európai közösséget, vagy akár a magyar állampolgárok közösségét átszövő bizalom. Elvégre tulajdonképpen mi közös van a három nyelven beszélő ateista litván mechatronikai mérnök és az analfabéta dél-francia maffiózó kultúrájában?

Az egyszeri menekült és az egyszeri német állampolgár erkölcsi normái aligha különböznek jobban, mint az én és a migránsokra vadászó fociultrák erkölcsi normái. Lehet persze azzal játszani, hogy akkor ők vagy én tulajdonképpen nem vagyunk igazi magyarok vagy igazi európaiak, de amikor az ember ilyen játékokra kényszerül, már világos, hogy vesztésre áll a vitában.

Lehet, hogy szép lenne, ha volna egy nagy, közös értékekre és közösségi érzésre épülő európai közösség; és akkor talán fel lehetne vetni, hogy akik ebben az érzésben nem osztoznak, hogyan tudnak mégis a részeivé válni. Csakhogy ez a közösség nem létezik – ez egy vágyálom. És e hamis vágyálom nevében számon kérni, megbélyegezni, megalázni embereket kimeríti a legálszentebb igazságtalanság fogalmát.

A baj az, hogy úgy, ahogy Schöpflin és sokan mások értik, senki sincs asszimilálva; én sem, te sem. A mi európai társadalmaink már csak olyanok, ha tetszik, ha nem, hogy élnek és mindig is éltek benne keresztények és zsidók és muszlimok és ateisták és liberálisok és konzervatívok és kommunisták és nacionalisták és mindenféle emberek.

Azt állítani, hogy Európa valójában vagy tulajdonképpen keresztény és nacionalista egy ordas nagy hazugság (ahogy az is, ha azt mondjuk, Európa valójában liberális és multikulturalista). Európa valójában végtelenül sokféle. Ilyen körülmények közt pedig az ideérkezőktől igenis csak azt lehet megkövetelni, amit minden állam mindenkitől mindig is megkövetelt, aki a területén tartózkodott: ne szegje meg a törvényt. Se többet, se kevesebbet.

A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni arról, miért is téved a Fidesz menekültügyben, támogass minket!