A szerb-magyar határra érkező elcsigázott embereket látva, vagy a budapesti pályaudvaron várakozókról szóló tudósításokat hallgatva, és a kerítésekről szóló viták közepette ritkán merül fel, hogy a hazánkba érkező menekülthullám egyik legfőbb oka az, hogy az Európai Unió láthatatlan határai zártak.
Kép: Budapest Seen
Minél nagyobb figyelem vetődik a Földközi-tengeren való átkelést megkísérlők tragédiájára, vagy az olasz, görög, macedón, magyar határnál feltorlódó emberi sorsokra, annál ritkábban vetődik fel, hogy a szíriai, afgán, iraki vagy szomáliai, eritreai férfiak, asszonyok és gyerekek hosszú hetek óta tartó keserves és veszélyes utazásának legfőbb ellenszere az lenne, ha felülhetnének egy repülőre, és Berlinben, Stockholmban, Amszterdamban vagy Londonban leszállva leadhatnák menedékkérelmüket, és ismerőseik vagy családtagjaik támogatásával kezdhetnének új életet. Nagy többségük azért nem teheti ezt meg, mert beutazási vízumot igényelniük esélytelen. Ennek hiányában pedig az európai határvédelem afféle előretolt helyőrségeként a magas büntetéseket kockáztató repülőtársaságok nem engedik fel őket a járataikra, plusz több tranzitország határvédelme is akadályozza őket a kilépésben, az EU-val kötött megállapodásoknak megfelelően.
Ismerve ezt a realitást, a magyar kormány részéről az lenne a legkövetkezetesebb álláspont, ha az EU vízumpolitikájának lazításáért, a láthatatlan határok legalábbis átmeneti, legalábbis bizonyos országokra vonatkozó megnyitásáért lobbizna. Például azért, hogy a szíriai és iraki polgárok európai beutazásának feltételeit könnyítse meg az Unió. Ez nemcsak emberségesebb eljárás lenne, de hazánkról, akárcsak az EU más déli határállamairól is nagy terhet venne le. Nem szüntetné meg egy csapásra a háborús konfliktusok miatt Európába érkezők nehézségeit, de jelentősen csökkenthetné az életveszélyes vándorút kockázatait, és kontinensünk is hatékonyabban és emberségesebben kezelhetné a rendkívül súlyos humanitárius helyzetet.
A tudósítások sokasága, és a képriportok a hajókba zsúfolt, vagy a rettenetes magyar szögesdrótok mögött sorakozó arcokkal azt a benyomást is kelthetik, hogy Európa monumentális népvándorlással szembesül – de ez inkább „optikai” csalódás. Valóban súlyos, a 2. világháború óta talán legsúlyosabb menekülthullámnak vagyunk tanúi, de annak a kisebbségnek a befogadása, amely Európa felé veszi az irányt, kontinensünk félmilliárdos lakosságához és gazdasági helyzetünkhöz képest teljesen elviselhető terhet jelentene. Ez még inkább így lenne, ha az ide érkezők nemcsak a déli és keleti határon juthatnának be az Unió területére.
Az utóbbi hónapokban gyakran elhangzott, hogy az EU határai ma a leggyilkosabbnak számítanak a világon. Nemcsak a Földközi-tenger változott át gyászos hullámsírrá, hanem az Unió keleti, belső és külső, valóságos és láthatatlan határain is sorozatosan emberéleteket követel az a politika, amelynek egyik többé-kevésbé felvállalt célja a szélsőjobb alatt vágni a fát, a migráció „féken tartásával”. De úgy tűnik, hogy a szélsőjobb és a rasszista vagy idegengyűlölő tendenciák korántsem szorultak vissza Európában, miközben a bevándorlás legális csatornáinak korlátozása arra is szolgálna vezetőink szerint, hogy csökkentse az európai polgáraik félelmeit, javítson biztonságukon és ennek érzetén. Illetve arra, hogy főképp azokat engedje be a schengeni határok mögé, akiknek „értékes” tulajdonságai hasznosíthatóak az európai munkapiacokon; nem utolsósorban pedig visszaszorítsa az illegális bevándorlást.
A jelenlegi helyzetben azonban egyre többek számára lehet nyilvánvaló, hogy ezek a politikák, és az az egyszerre szégyenletes és abszurd szerep, amelyet hazánk kormánya felvállalt e politikák keretében, megengedhetetlen következményekkel járnak. Emitt emberek életén tipornak, gúnyt űznek a kiszolgáltatottságukból, és konkrétan ölnek is – amott pedig megkérdőjelezik a legempatikusabbnak tűnő nyilatkozatokat is.
Az alábbiakban amellett fogunk érvelni, hogy nem a határok lezárása, hanem akárcsak részleges megnyitásuk lehet az, ami csökkentheti a migrációval járó kockázatokat és feszültségeket, ami visszaszoríthatja a hozzájuk kapcsolódó illegális tevékenységeket, és a témához kötődő álszent és ideológikus szólamok helyett valódi integrációs politikákra adhat esélyt, amiből nemcsak az Európán kívülről érkezők, de mi, európaiak is profitálnánk. Az uniós vízumkényszer felfüggesztése vagy lazítása pedig a leghumánusabb módja lenne annak, hogy a jelenlegi menekült válságot a Föld egyik leggazdagabb és ma legszerencsésebbnek mondható térsége globális felelősségéhez méltón kezelje.
1. A határok lezárása értelmetlen
Első érvünket a józan ész diktálja. A migráció, az, hogy bizonyos embercsoportok olykor nekiindulnak a világnak, ahogy tették évszázadokon keresztül Európában és Európából is, egy olyan társadalmi jelenség, amely ellen éppoly abszurd küzdeni, mint az ellen, hogy lemegy a nap. Az emberek elsősorban nem annak alapján döntenek a kivándorlásról, hogy a határok zárva vannak-e vagy nyitva (ahogy ezt saját honfitársainkon is látjuk). Európában évtizedek óta koptatják a politikusok azt a szólamot, hogy a határok lezárása feltartóztatja a migrációs hullámokat – de ez a kijelentés a valóságtól teljesen elrugaszkodott, nemcsak irracionális, de felelőtlen is.
A határok lezárása ugyanis csak megsokszorozza azoknak a szenvedéseit, akik megkísérlik az „átkelést”: drágábbá, esetlegesebbé, hosszabbá és veszélyesebbé teszi az utat, de nem tartóztatja fel a menekülteket. A határok megnyitása először is lehetővé tenné, hogy biztonságos és emberhez méltó körülmények között utazzanak, és véget vetne azoknak a tragédiáknak, amelyek egy ideje szinte mindennaposak Európa határain.
2. Mert hatékonyabb lenne az embercsempészek elleni küzdelem
Ha legálisan lehet Európába jönni, akkor sokan azok közül, akik a líbiai sivatagtól az európai „örömnegyedekig” vagy melegházakig hasznot húznak a vándorok kiszolgáltatottságából, bezárhatják a boltot. Ha egy ilyen döntés nem is számolná fel teljes egészében a csempészhálózatokat, de nagy lépés lehetne affelé, hogy a migrációra telepedett bűnszövetkezetek és kizsákmányolás visszaszoruljon. Mindaz a szenvedés, sérülés, betegség, erőszak és a halál, ami a hosszú gyalogos úton fenyeget egy szíriai vagy szomáliai gyereket vagy nőt, csak rossz álom lenne, ha repülőre ülhetnének az első biztonságos országban Európa felé jövet.
3. Mert a határok megnyitása nem okozna inváziót
Nincs olyan tanulmány, amely azt igazolná, hogy egy határ megnyitása, a belépés legalizációja afféle szippantó erővel bírna, amivel a politikusok gyakran ijesztgetnek. Ahogy a Mexikó és az USA között állított fal nem csökkentette az országba érkezők számát, az India és Nepál közötti határ megnyitása sem okozott masszív áttelepülési hullámot, sem a schengeni övezet fokozatos bővítése.
A Mare Nostrum nevű olasz mentőakció, amely 2014-ben az Afrikából érkezők ezreinek életét mentette meg, nem okozott számottevő emelkedést az Olaszországba indulók számában, ahogy a már az országban lévő bevándorlók helyzetének rendezése, legalizációja sem növelte hirtelen és radikális módon az „illegális” bevándorlást. Abban viszont segített, hogy az érintettek viszonya számottevően javuljon a fogadó országgal, és teljesebb jogú polgárnak érezzék magukat. Ahogy abban is, hogy rendezzék viszonyukat a sok éve nem látott szülőföldjükkel, találkozzanak végre az otthon maradt családdal, szüleikkel, szeretteikkel.
4. Mert a határok megnyitása lehetővé teszi, hogy a bevándorlók hazatérjenek
Akinek nincs az érintett országokban élő ismerőse, vagy nincs tisztában az uniós vízumpolitika gyakorlati következményeivel, meglepőnek találhatja, de a határok megnyitása azt is segítené, hogy az Európában élők hazatérjenek, végleg vagy időszakosan, attól függően, hogy alakul személyes sorsuk. Ma rengeteg olyan ember él bezárva Európában, akik azért nem hagyják el kontinensünket, mert joggal félnek attól, hogy az EU körül emelt számtalan láthatatlan határ egyikén feltartóztatják őket, amikor visszatérnének. Hogy tartózkodási engedélyüket semmibe veszik, vagy elkobozzák a határőrök, akiknek Európán kívül az a feladatuk, hogy minden lehetséges eszközzel gátolják a kiutazásokat; hogy időközben változnak ez európai szabályok, és érvényes papírok nélkül sosem engedik fel őket egy repülőre, hiába bizonygatják, hogy munkaadójuk és családjuk is várja őket valamelyik európai városban.
A könnyebb mozgást lehetővé tevő vízumok az idénymunkások kiszolgáltatottságán is enyhítenének, akik legális engedélyek híján gyakran kvázi rabszolgaként dolgoznak azért, hogy olcsó spanyol eper vagy olasz paradicsom legyen egész évben az európai pultokon.
5. Mert ha szabadabbak, a bevándorlók gazdasági potenciálja is kiteljesedhet
A kutatások azt igazolják, hogy a migránsok gazdasági hozzájárulása a befogadó ország működéséhez annál pozitívabb, minél biztosabb és stabilabb az adminisztratív helyzetük. A bevándorlók helyzetének rendezése felszámolhatná az „illegalitást”, és segítene abban, hogy kiteljesedjen gazdasági teljesítőképességük is. Ez nemcsak a befogadó államokban jelenne meg, hanem az anyaországokban is, hiszen, mint ismeretes, az „expatok” által hazautalt pénz az iparosodott országok által nyújtott segélyek háromszorosát teszi ki. Az EU ma ezeket a segélyeket attól is függővé teszi, milyen mértékben képes az adott ország korlátozni az Európába irányuló kivándorlást, pedig a mobilitás a fejlődés egyik alapvető mozgatórugója.
6. Mert a határok megnyitása lehetővé teszi a társadalmi progressziót
Azok az emberek, akik tartózkodási vagy munkavállalási engedély nélkül dolgoznak ma az európai országokban, nemcsak az alacsonyabb bérek, hanem a degradált munkavállalói jogok miatt is a szociális dömping eszközeivé válnak. Egy egyszerű példával élve, ha egy párizsi építőipari cég legális papírokkal rendelkező franciákat alkalmaz, de alvállakozóinál románok, illetve hamis papírokkal dolgozó szenegáliak is vannak, az utóbbiak alacsonyabb bére és rosszabb munkafeltételei miatt a hagyományos szakszervezetek ritkábban emelik fel szavukat. Ők maguk pedig, nem szívesen kockáztatnák állásuk elvesztését, egy esetleges munkaügyi perről pedig nem is álmodhatnak. Azaz minden adott ahhoz, hogy az amúgy együtt dolgozók idegenként, rosszabb esetben versenytársként tekintsenek egymásra. A legkiszolgáltatottabbak helyzetének rendezése esetén korrektebb javadalmazással, számon kérhető jogokkal rendelkeznének, és nem lennének páriák az amúgy is egyre szegmentáltabb „munka világában”. Sokan azért nem támogatják, hogy a legalacsonyabb státuszúak új jogokat kapjanak, mert attól tartanak, hogy ezzel a felettük lévő társadalmi kategória előnyei csorbulnak – de ez olyasféle tévhit, ami leginkább a társadalmi ranglétra csúcsán lévők érdekeit szolgálja. Amíg a nálunk is szegényebbek „kiváltságait” méregetjük vagy ostorozzuk, nem foglalkozunk az igazi ellenfeleinkkel, a mindannyiunk kizsákmányolását célző kiváltságokkal.
7. Mert a mozgás szabadsága alapvető emberi jog
Az 1948-ban született Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 13. cikkelyében szerepel, hogy „Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.” Ha komolyan vesszük a szabadság és egyenlőség tételét, a határok lezárása nem védhető, hiszen az, hogy hová születtünk, alapvetően meghatározza sorsunkat. A határok megnyitása nemcsak a migráció legitimitását ismeri el, de legalábbis elviekben mindenkinek biztosítja ezt a szabadságjogot.
8. Hogy jobban megismerjük azokat, akik az országainkba jönnek, és jobban megvédhessük azokat, akik rászorulnak
A határok megnyitása természetesen nem jelenti a határok eltörlését, de ha törvényes kereteket biztosítunk, és ezek védelmet is nyújtanak, akkor valószínűbb, hogy azok, akik támogatásra vagy segítségnyújtásra szorulnak, valóban hozzáférhetnek ahhoz. Ezért nehezebb lesz őket kisemmizni, kihasználni vagy kizsákmányolni, az életükre törni. És az állam vagy a társadalom más szereplői is jobban és hatékonyabban láthatják el feladataikat még olyan rendkívüli helyzetekben is, mint a jelenleg zajló menekülthullám.
9. Mert nemcsak a gyűlölet és a félelem lehet a politika mozgósító ereje, hanem a szolidaritás és a humanizmus is
Számos példát látunk arra szerte Európában, hogy a magyar lakosság egyes csoportjaihoz hasonlóan, a civil társadalom és a spontán szerveződő polgárok óriási energiákat mozgatnak meg a menekültek vagy kiszolgáltatott helyzetben lévő bevándorlók elleni háború feltartóztatása érdekében, és azért, hogy a legszegényebb „jövevények” is méltó körülmények közé kerülhessenek, és sikerüljön beilleszkedniük. Csupán a politikai akarat hiányzik ahhoz, hogy vezetőink ezt a pozitív energiát mozgósítsák egy irányváltás érdekében. Azaz ne egy kirekesztő és magára zárt Európa védelmezőinek egyesítésével keressék a többség konszenzusát, hanem épp ellenkezőleg, a befogadás és a szolidaritás, az egyetemes emberi értékek nevében.
10. Mert Európa csak veszíthet, ha politikái középpontjába nem az univerzális emberi értékeket állítja
A XX. századi európai történelem túlságosan sok példával szolgált arra, hová süllyedhetnek azok a politikai rendszerek, amelyek semmibe veszik az emberi méltóságot. Bár egyes civilizációs vívmányaira méltán lehet büszke Európa, gazdasági és politikai elitünk ma is, ahogy évszázadokon át, az európai fehér ember előjogaira és a jólétünkre hivatkozva veszi semmibe szerte a világon milliók emberi méltóságát: természeti javaikat, egészségüket, jogukat egy jobb életre.
Kontinensünk nagyhatalmi pozíciója azonban a globális összefüggések egyre szövevényesebb hálójában már nem fenntartható. Épp ezért elemi érdekünk is, hogy a dominancia eddigi rutinja helyett az együttműködés, a szolidaritás, a nyitottság és a tolerancia gyakorlatát sajátítsuk el, és ezt kényszerítsük ki a politikai képviseletünktől is. Ha csak arra gondolunk, milyen döntő szerepe volt a klímaváltozásnak az utóbbi évek legfontosabb konfliktusaiban, így a szíriai háborúban is, könnyű belátni, hogy a kölcsönös függések rendszerében együttműködésre vagyunk ítélve. Sokkal jobban járunk, ha önszántunkból látunk hozzá. Ennek egyik első lépése az lehet, hogy az idegenre testvérként, ha úgy tetszik, potenciális szövetségesként tekintünk. És ha az ajtónkon kopogtat, befogadjuk.
2015-ben már több, mint kétezren haltak meg a Földközi-tengeren megkísérelt átkelés közben, csak augusztus utolsó hetében pedig három olyan tragédiáról értesültünk, ahol szörnyet haltak azok, akik a tilalom ellenére megpróbáltak az Unióba jutni. Itt az ideje, hogy azt mondjuk, nem akarunk több halottat, hanem azt akarjuk, hogy Európa az emberi élet és méltóság védelmét állítsa politikái középpontjába, és nyissa meg határait az üldözöttek előtt. Itt az ideje, hogy a magyar kormány az abszurd propaganda és szadista gyakorlat helyett reális és emberséges megoldásokat kínáljon, és az Unióba való legális beutazás megkönnyítését szorgalmazza. Itt az ideje, hogy maga is jó példával járjon elöl, és felülvizsgálja a rengeteg szenvedést és gyilkos tragédiákat eredményező döntéseit, és végre úgy fogadja a hazánkba érkező menekülőket, ahogy mi szeretnénk, hogy a világban fogadjanak bennünket, ha sarkunkban van a félelem, a kilátástalanság és a halál.
(A szöveg François Gemenne és Michel Agier francia kutatók itt és itt megjelent tribünjének szabad átirata.)
A Kettős Mérce nem segít pártokat vagy oligarchákat. Ők sem segítenek minket. A Mércét nektek írjuk, és fenntartásához a ti támogatásotokra számítunk! Ha szeretnél még több cikket olvasni a kormány menekültellenes politikájáról, támogass minket!
