Titokban működtette az amerikai kormány a világ egyik legnagyobb antikorrupciós oknyomozó hálózatát
Komoly befolyást gyakorolhatott a nagy újságírószervezetre az amerikai kormány, és ezt eddig nem igazán árulták el magukról.
Komoly befolyást gyakorolhatott a nagy újságírószervezetre az amerikai kormány, és ezt eddig nem igazán árulták el magukról.
Egy héttel az elnökválasztások után még nincsenek eredmények, a regnáló elnöktől még a dél-amerikai baloldali politikusok is elpártoltak.
Az első kerület ellenzéki polgármestere, V. Naszályi Márta feljelentést tett az utóbbi hónapokban történt bejelentések miatt, amelyek szerinte érdemben befolyásolhatják a választás eredményét.
Mióta a cég kivonult, a Szocialista Kelloggot gyártják az üzemben.
1,3 millió hordó nyersolaj vár benne arra, hogy exportálhassák.
Másfél millió hordót sikerült áttrükközni az amerikai hadihajókon, hogy bevigyék a világ egyik legnagyobb olajkészletével rendelkező országba.
A Nemzetbiztonsági Tanács szerint az amerikai kormány semmilyen kapcsolatban nem állt azokkal a zsoldosokkal, akik múlt vasárnap próbáltak partraszállni Caracasban.
A történelmi előzmények megértése mindenképpen szükséges a „latin-amerikai tavasz” eseményeinek alaposabb átlátásához.
A népgyűlés őrsége egyszerűen megtagadta tőle a bejutást egyelőre, arra hivatkozva, hogy „nem vehet részt a szavazáson.”
Drogkereskedelemmel, pénzmosással és amerikai szenátor elleni merénylet tervezésével vádolja őt Washington, de mégis üzletelne vele.