menekültválság
Tízezrek álltak ki Németország-szerte Carola Rackete és a tengeri mentők mellett
A szervezők szerint több, mint 30 ezren vonultak utcára.
A szervezők szerint több, mint 30 ezren vonultak utcára.
Több ezren vonultak a 24. budapesti Prideon
Békésen, különösebb atrocitásoktól mentesen vonult a több ezer résztvevő.
A mai MTA-tüntetésen felszólaló kutató keményen nekiment Palkovicséknak.
Kétmillióan hajlandóak tiltakozni, még ha tudják is, hogy nem győzhetnek
A hétfői nap folyamán százezrek voltak az utcán.
Volt, akinél 5000 forint tartozás miatt zárták el a csapot.
Az Alföldvíz Zrt. dolgozóit képviselő szakszervezet demonstrált a Budai Várban a magasabb bérekért.
Szabad választásokat, demokráciát, szakszervezeti jogokat szeretnének.
Fél éve vette kezdetét az éves túlórakeret megemelése ellen szerveződött tüntetési hullám.