Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Tízezrek álltak ki Németország-szerte Carola Rackete és a tengeri mentők mellett

Ez a cikk több mint 4 éves.

Seebrücke (Tengeri Híd) nemzetközi mozgalom felhívására pénteken több tucat német városban, összesen 6 országban kb. 30 ezer ember vonult az utcákra, hogy kiálljanak a Sea-Watch 3 kapitánya, Carola Rackete mellett, követeljék a menekültek elleni jogsértések és a mentőhajók kriminalizációjának végét és megoldásokra sürgessék az európai döntéshozókat.

Berlin. Fotó: Mérce

Az országos demonstráció aktualitását az adta, hogy az utóbbi hetekben több mentőhajó is a nemzetközi vizeken ragadt, miután az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini megtiltotta, hogy kikössenek – az egyik hajó kapitányát pedig le is tartóztatták, miután ennek ellenére partra vitte az embereket.

Ahogy arról tegnap írtunk, a német felségjelzésű Alan Kurdi hajó 65, Líbia partjaihoz közel egy gumicsónakból kimentett emberrel, köztük 39 kiskorúval a fedélzetén várakozott az olasz partok előtt, egy másik, 50 menekültet szállító hajóval egyetemben.

Június végén pedig a Sea-Watch civil szervezet egyik hajója

14 napi várakozás után áttörte a Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnökhelyettes által elrendelt tengeri vesztegzárat, hogy vízből kimentett, 53 menekült utasát partra tegye.

Az olasz csendőrök a hajó kapitányát, Carola Racketét azonnal őrizetbe vették, hajóját pedig a partiőrség elkobozta. Rackete előzetes letartóztatását végül július másodikán ketten nem találta megalapozottnak és megszüntette Agrigento város vizsgálóbírája, de július 9-én újra kihallgatják majd.

Az pedig ma reggeli hír, hogy az Alex nevű olasz hajót is elkobozták, kapitánya ellen pedig nyomozást indítottak bűncselekmény gyanúja miatt, miután a romló egészségügyi és higiéniás állapotok miatt szükségállapotot hirdetett ki és a legközelebbi olasz kikötőbe ment.

A szervezők szerint több, mint 30 ezren vettek részt országszerte a megmozdulásokon: a nagyobb városok közül Berlinben 8 ezren, Kölnben 7 ezren, Hamburgban 4 ezren.

A tüntetőknek eljuttatta üzenetét Carola Rackete, a Sea-Watch 3 kapitánya is:

„A tengeri mentés nem ismer határokat, ahogy a szolidaritásunk sem”, „Az európai vezetők felelőtlensége kényszerített arra, hogy így cselekedjek” – mondta.

A berlini tüntetésen többek között részt vettek a Zöldek, a Baloldali Párt, a berlini antifa, valamint az Orvosok Határok Nélkül szervezet is. Berlinből munkatársunk küldött helyzetjelentést:

Fotó: Mérce

Fotó: Mérce

(tellerreport.com, morgenpost.de)

Címlapkép: Mérce