Aktivisták a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál álltak ki a közigazgatási dolgozók mellett
A közigazgatási dolgozók sztrájkjának keretén belül az aHang szervezésében rövid szolidaritási akcióra került sor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság épületében.
A közigazgatási dolgozók sztrájkjának keretén belül az aHang szervezésében rövid szolidaritási akcióra került sor a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság épületében.
Bár tegnap este még úgy tűnt, hogy 4 tankerületben lehet jogszerűen sztrájkolni, a PDSZ által meghirdetett kétórás szolidaritási sztrájkot, illetve az erről szóló, már aláírt megállapodásokat ma reggelre az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az érintett tankerületek megtámadták.
Az MKKSZ elnöke a XV. kerületi Polgármesteri Hivatalban nyitotta meg az önkormányzati dolgozók mai sztrájkját.
A szolidaritási tanársztrájkot a PDSZ szervezte volna, de a tankerületek az utolsó pillanatban ellehetetlenítették, a közszolgálati dolgozók viszont az MKKSZ szervezésében a Parlamenthez vonulnak 11 órakor.
Egy magát szociáldemokratának valló pártnak kötelessége támogatni és segíteni a jogos követeléseiknek hangot adó, sztrájkra készülő szakszervezeteket!
Főleg diákok követelik a globális elittől a klímaváltozással szembeni radikális cselekvést. Itthon is lesz demonstráció a nemzeti ünnepnapon.
Tegnap 14 órakor kezdődött sztrájk a Hankook-gyárban, azóta már a harmadik műszak is letette a munkát
A Wescast engedett, sikerrel zárult a Vasas sztrájkja
A cég egyre elkeseredettebb eszközökkel próbálkozik.