Pontosan 40 évvel ezelőtt kezdődött az európai történelem egyik legjelentősebb sztrájkja a gdański Lenin Hajógyárban, amely nemcsak Lengyelország, hanem az egész szocialista tábor politikai berendezkedését megrengette.
A tüntetést szervező civil szervezetek többek közt azért tartják fontosnak szolidaritásuk kifejezését, mert úgy látják, nekik is egy hasonlóan homofób és transzfób rezsim elnyomása alatt kell képviselnünk az LMBTQ emberek érdekeit.
A mentőtiszt éjszakai műszakok mellett, napközben ápolta a súlyos betegeket.
A bezárkózással együtt kialakuló félelem nem pusztán személyes vagy individuális félelmet jelent, hanem azt, hogy ez a félelem egy társadalmi test működését koordinálja, mozgásterét szabályozza, és nem utolsó sorban, a szabadság értelmét teszi értelmetlenné.
A felsőoktatási hallgatók jelentős hányadának van szüksége munkára tanulmányai mellett, a járvány viszont jelentősen szűkítette a lehetőségeiket.
Amíg az állam az erősíti bennünk, hogy aki nem tartja a két méteres távolságot, az bűnöző, hogy az számít elengedhetetlen szükségletnek, amit a hatalom birtokosa annak tart, addig ne csodálkozzunk, ha az emberek önbíráskodni kezdenek.
A függetlenek mellett több párt is a plusz pénz rászorulók közötti szétosztásáról döntött.
Szerencsére a járvánnyal nem csak a rasszizmus, de az önzetlen segítség is egyre inkább terjed.
Szolidaritási alapot is létrehoz a kerület, melyből az elesetteket és rászorulókat támogatná.
Pánik helyett: szempontok a koronavírus által előidézett válság értelmezéséhez.
