Jóval alacsonyabb a mediánbér az átlagnál, a magyarok fele 200 ezer forintnál is kevesebbet visz haza
Az erősen torzító átlagbérnél tisztább képet festő mediánbér adatokat sikerült megszereznie, 2016 óta először az LMP-nek.
Az erősen torzító átlagbérnél tisztább képet festő mediánbér adatokat sikerült megszereznie, 2016 óta először az LMP-nek.
Mindössze 10 országban használták fel az eddig előállított vakcinák 75 százalékát, 130 országban még csak az oltóanyagok első dózisát várják.
A szociális munkások ötöde inkább szabadnapokat vett ki a megbetegedése idején, nehogy elvesszen a csekély fizetése is. 13 éve várnak a bérük rendezésére.
Az európaiak közel fele szorult több műszak, illetve részmunkaidő vállalására, vagy kölcsönfelvételre, hogy mindennapi kiadásait fedezni tudja.
A legszegényebb háztartásoknál csupán a lakosság összjövedelmének 10 százaléka, míg a leggazdagabbaknál annak negyede koncentrálódott az elmúlt 10 évben.
A jelenleg közfoglalkoztatásban álló 91,1 ezer emberből 523 fő már idén nyáron átlépi a 10 éves határt, ami után kiesne a közmunkaprogramból és megélhetés nélkül maradna.
Az Utcajogász közbenjárására az Elmű beismerte hibáját és elnézést kért az érintettől.
Sok olyan termék is került a dobozokba, amire nincs szüksége a rászorulóknak.
Bár nőttek az átlagbérek tavaly, azok egyrészt nem követik a drágulást, másrészt nem is megfelelő mutatók.
A Brexittel megszűnt a menstruációs termékekre kivetett adó is.