Egy „ejnye-bejnyével” ér fel Orosz Bernadett bántalmazójának büntetése a nőjogi szervezet szerint
Súlyos üzenet ez annak a legalább 200 ezer nőnek, aki ma bántalmazó kapcsolatban él Magyarországon.
Súlyos üzenet ez annak a legalább 200 ezer nőnek, aki ma bántalmazó kapcsolatban él Magyarországon.
Milyen esély van arra, hogy a magyar kormánynak is szívügyévé váljon a nők elleni erőszak felszámolása?
Eddig sem erőltette meg magát különösebben a magát családbarátnak nevező kormány.
Először szólalt meg hivatalba lépése óta az új igazságügyi miniszter a nők elleni erőszak kapcsán.
A gyilkos kifejezetten a nőket vette célba; azt állította, hogy „a feminizmus ellen harcol”.
A Rosa Parks letartóztatása után 4 nappal indult bojkott a polgárjogi mozgalomnak és a fekete nők szexuális erőszak elleni harcának is meghatározó állomása volt.
A szakértők nem látták megalapozottnak az ölési kísérlet tényállását.
Varga Judit „legalább tudomást vett” a probléma létezéséről.
Felvonulással és beszédekkel kezdődött az idei 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen.
Bár a büntetés mértéke a lehető legnagyobb, ez teljes elégtételt nem jelenthet a gyermekeit elvesztő anyának, aki hiába kért segítséget akkor, amikor jó eséllyel megelőzhető lett volna a tragédia.