Több területet lezárt Delhi állam rendőrsége az indiai fővárosban, Új-Delhiben, miután több tüntetést is bejelentettek a pénteki függetlenség napi rendezvényekkel párhuzamosan . A demonstrációkat egy 31 éves női rezidens orvos megerőszakolása és meggyilkolása miatt szervezték. Az egy héttel ezelőtti nőgyilkossággal kapcsolatban egy önkéntes rendőrt letartóztattak az indiai hatóságok. A bűncselekmény napvilágra kerülése után India-szerte egy sor kórházban és egészségügyi intézményben sztrájkba léptek a dolgozók, biztonságosabb munkakörülményeket és az összes felelős felkutatását követelve.
A legtöbb kórházban minden ellátás leállt a sürgősségi eseteken kívül. Az amritszári Kormányzati Orvostudományi Kollégium, illetve a Rezidens Orvosok Szövetsége is bejelentette, hogy a létfontosságú eseteken kívül további intézkedésig péntektől felfüggesztik az ellátást.
Az Indiai Orvosi Szövetség hasonló leállást szervezett péntekre országos szinten is.
„Azért demonstrálunk, hogy igazságot szolgáltassanak kollégánknak, és biztosítsák orvosainknak a biztonságos munkavégzést kórházainkban. A továbbiakban is csak sürgős eseteket látunk el, és mindaddig fokozzuk a tüntetésünk erejét, amíg a kormány nem hajlandó követeléseinket teljesíteni”
– nyilatkozta Dr. Unni R. Pillai, a keralai Orvostudományi Szakképzésben Tanulók Egyesületének elnöke a Times of India tudósítóinak.
A demonstrációk során nemrég összecsapásokra is sor került a rendőrség és a tüntetők között, miután a nyugat-bengáli Kolkatában, a bűncselekmény helyszínén a feldühödött tiltakozók egyelőre nem egészen tisztázott körülmények között megrohamozták a helyi orvostudományi egyetemet, illetve annak ellátóhelyeit.
Indiában 2022-ben a hatóságok hivatalos adatai szerint 31 516 nemi erőszakot regisztráltak, amely szám önmagában is 20 százalékos növekedés az azt megelőző évhez képest. A nemi erőszak elterjedtségére a hírhedt 2012-es, Új-Delhiben történt, halállal végződő csoportos nemi erőszak óta próbálják minden addiginál erőteljesebben felhívni a figyelmet társadalmi, illetve nőszervezetek Indiában. Az országban (sok másik országhoz hasonlóan) a szexuális erőszakot övező megbélyegzés, valamint a rendőrségbe vetett bizalom hiánya miatt sok nők ellen elkövetett bűncselekményt nem jelentenek be – azaz a fenti, 20%-os növekedés arra is utalhat, hogy valójában még nagyobb arányban növekedett ezen bűncselekmények száma, csak ezek rejtve maradtak. Nőjogi aktivisták szerint a probléma különösen a vidéki területeken akut, ahol előfordul, hogy a közösség megszégyeníti a szexuális erőszak áldozatait, és a családok aggódnak a társadalmi megítélésük miatt.
A 2012-es eset után, amelynek során egy 23 éves nő vesztette életét, masszív tüntetésekre és társadalmi ellenállásra került sor, melyeknek eredményeképp jelentősen szigorodtak a nemi erőszakkal, illetve a nők elleni szexuális visszaélésekkel kapcsolatos büntető törvények.
Ennek ellenére nemhogy csökkent volna, továbbra is növekszik a nők elleni súlyos erőszakos esetek száma, figyelmeztetnek folyamatosan a helyi nőjogi szervezetek.
A törvényi szigor önmagában kevés
A Human Rights Watch 2017-es jelentése szerint annak ellenére, hogy jelentősen szigorítottak a nők elleni erőszakkal megvalósult bűncselekmények büntetésén, és szigorúbb protokollokat léptettek életbe a hatóságok munkája során is Indiában, egyelőre rengeteg tennivaló van van még, hogy a nők biztonsága javuljon. Annak ellenére, hogy 2 évig terjedő büntetést kaphatnak azok a rendőrök, akik nem jelentik a hozzájuk befutó, szexuális erőszakkal kapcsolatos ügyeket, mégis gyakran eltussolják a kapitányságokon a bejelentéseket, vagy rábírják az áldozatokat, hogy próbálják „megbeszélni” a dolgot az illetővel. A jelenséget jobban megvizsgálva a HRW kutatói azt találták, hogy az ilyen esetek különösen akkor fordulnak elő, ha a bejelentő marginalizált rétegbe tartozik, akár gazdasági, akár társadalmi értelemben, tehát, ha szegény, vagy etnikai/kulturális előítéletekkel övezett csoportból jön.
A jelentés feltárta azt is, hogy az erőszakot átélt indiai nők annak ellenére élnek át traumatikus élményeket a nemi erőszak utáni orvosi kivizsgálásokon, hogy a szövetségi egészségügyi kormányzat már évekkel korábban részletes útmutatót adott ki, amelyben leszámolnak az olyan szükségtelen, durva és néha veszélyes beavatkozásokkal, mint a „kétujjas” vaginális vizsgálat, és minden vaginális vizsgálatot limitáltak a kizárólag orvosilag indokolt esetekre. Az útmutató egyszer s mindenkorra felszámolta volna az olyan tudománytalan és megalázó, ám ennek ellenére gyakori „vizsgálatokat”, amelyekkel azt próbálták kutatni egyes egészségügyi alkalmazottak, hogy az illető „hozzá van-e szokva a szexhez”.
Bár mindenképpen fontos előrelépés volt az egységes egészségügyi protokoll megteremtésének kísérlete, a szövetségi rendszerben működő Indiában nem minden állam vezetett be ez alapján változtatásokat, így rengeteg káros gyakorlat továbbra is helyén maradt.
A fentiek alapján nagyon is érthető, hogy ezeken a területeken az erőszakot átélt nők kevésbé hajlamosak jelenteni a velük történteket a hatóságoknak, mert ha eljárás is indul, az továbbra is megalázó, fájdalmas és szükségtelen procedúrákat hozhat, még az egészségügyi vizsgálatok során is. A jelentés szerint minél szegényebb rétegbe tartozik valaki, összességében annál kisebb az esélye annak, hogy megfelelő ellátásban és igazságszolgáltatásban részesülhessen.
Hasonlóan kritikus a helyzet a nők tömegeit foglalkoztató szürkegazdaságban is, ahogyan arra egy későbbi, 2020-as kutatás mutatott rá. A központi és állami kormányok, amelyek nők millióit foglalkoztatják az egészségügyhöz, táplálkozáshoz, oktatáshoz és szociális jóléthez kapcsolódó programok végrehajtásában, nem tettek lépéseket e munkavállalók védelmében. Az informális szektorban dolgozó nőket részmunkaidős vagy önkéntes munkásoknak tekintik, alacsony béreket keresnek. Ide tartozik 2,6 millió anganwadiban (szó szerint „udvari menedékhely”) dolgozó, akik a kormány integrált gyermekfejlesztési szolgáltatásai keretében a kora gyermekkori gondozásban dolgoznak, hogy étkezést, óvodai oktatást, elsődleges egészségügyi ellátást, védőoltást és egészségügyi ellenőrzést biztosítsanak a 6 év alatti gyermekek és édesanyjuk számára; több mint 1 millió akkreditált szociális egészségügyi aktivista (ASHA), akik a kormány Nemzeti Vidéki Egészségügyi Missziója keretében közösségi egészségügyi dolgozóként dolgoznak; és 2,5 millió napközis szakács, akik az állami iskolákban biztosított ingyenes ebédet készítik.
Ezek a nők munkájuk miatt fokozottan ki vannak téve a szexuális zaklatás kockázatának, de mivel a hatóságok nem biztosítják, hogy az állami intézményekben, például az iskolákban és a kórházakban megfelelően működő belső vizsgálóbizottságok vagy helyi bizottságok működjenek, ezek a nők nem rendelkeznek elérhető jogorvoslati csatornákkal.
Összességében tehát a dolgozói és társadalmi szolidaritás, ami az utóbbi napokban széles körben kibontakozott, nagyon fontos, de a nők elleni erőszak felszámolásához még több területen kell előrelépést elérni, ha valódi változást akar az indiai, vagy bármelyik másik társadalom.
