Kb. 200 ezer nő él bántalmazó párkapcsolatban Magyarországon, az esetek nagyon nagy része azonban nem kerül a hatóságok látóterébe – a fizikai párkapcsolati erőszak eseteinek mindössze 0,005%-át veszi nyilvántartásba a rendőrség a NANE 2022-es kutatása alapján, melyből az is kiderül, hogy a nők 49 százaléka van kitéve partnerétől szóbeli-lelki erőszaknak, beleértve a zaklatást és a fenyegető kontrollt. Ez Magyarországon közel 2 millió nőt jelent. Emellett 10 százalékuk számolt be a közös gyermekek felhasználásával történő zsarolásról.
A gyerekek gyakran a nők elleni erőszak eszközeivé válnak. Az elmúlt években is láthattunk több példát többek közt arra, hogy bántalmazó férfiak a hozzájuk kapcsolattartásra érkező gyermeküket gyilkolták meg, „bosszút állva” a nőn. De sok gyermeket ér saját hozzátartozói által hosszú éveken át bántalmazás.
Bár a kegyelmi botrány óta több intézményen belüli gyermekbántalmazás kerül nyilvánosságra, a kormány pedig kezdeményezte a gyermekvédelmi törvény módosítását, ez a probléma számos aspektusát továbbra sem érinti. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek ellen elkövetett visszaélések, szexuális és/vagy fizikai bántalmazás egyik legfőbb és leginkább rejtett színtere a család. E bántalmazások jeleit az esetek jelentős részében nem képesek felismerni a gyerekekkel napi kapcsolatban lévő felnőttek.
Amennyiben pedig fény derül a gyermekbántalmazásra, azt sokszor a társadalom és az állami szervek is bagatellizálják, csakúgy, mint a nők elleni erőszakot.
A rendszer számos hiányossága miatt nagyon kevés eset kerül a hatóságok látóterébe, és még kevesebb a nyilvánosság elé, más országokkal ellentétben hivatalos statisztika sem létezik a nők elleni erőszak aleseteiről. A Mérce indulása óta kiemelt figyelmet szentelünk az ilyen nemi jellegű erőszak dokumentációjának. Meggyőződésünk, hogy láthatóbbá kell tennünk ezeket az eseteket annak érdekében, hogy tudatosítsuk,
ezek nem csak személyes drámák, hanem az egyik legsúlyosabb társadalmi problémánk bizonyítékai.
Az alábbiakban olyan híreket gyűjtöttük össze, amelyek egyetlen hónapban, április folyamán jelentek meg a sajtóban: a nők és gyerekek elleni erőszak esetei, a nőgyilkosságok, valamint korábbi ügyek friss fejleményei. Nem tudjuk elégszer hangsúlyozni: a nők és gyerekek bántalmazása rendszerszintű jelenség, ezért visszaszorítása is csak rendszerszintű megoldásokkal lehetséges, intézményes reformokkal és közös társadalmi erőfeszítéssel.
Ha támogatásra van szüksége, mert Önt vagy ismerősét bántalmazás vagy szexuális erőszak érte, itt talál részletes információkat.
A NANE Egyesület segélyvonala bántalmazott és szexuális erőszakot átélt nőknek: 06 80 505 101 (hétfő, kedd, csütörtök, péntek 18-22; szerda 10-12 óráig; ingyenesen hívható mobilról is).
Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) telefonszáma: 06 80 20 55 20 (ingyenesen hívható napi 24 órában, abban az esetben hívja, ha menekülnie kell otthonról vagy krízisszállást keres.)
A PATENT Egyesület jogsegély-szolgálata: 06 80 80 80 81 (szerdánként 16-18 óráig és csütörtökönként 10-12 óráig, e-mailen: [email protected])
A biztonságos internethasználatról itt olvashat bővebben.
Gyermekkori abúzus áldozatai a fenti segélyvonalakon túl a Muszáj Munkacsoport oldalán tájékozódhatnak.
Nőgyilkosságok
Holtan találtak egy 52 éves nőt április 25-én délután Szentesen, az utcán. Az elkövető, egy 22 éves szentesi férfi öngyilkos lett, május 3-án találtak rá a rendőrök. Sajtóinformációk szerint korábban egy munkahelyen dolgoztak, a férfi pedig azért ölhette meg a nőt, mert őt tehette felelőssé elbocsátásáért.
Április 28-án gyerekek találtak rá egy 34 éves nő holttestére, aki tavaly nyáron került a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pátrohára egy családhoz, amely fizetés nélkül, rabszolgaként dolgoztatta. A gyanú szerint itt verték meg többször. A bántalmazás következtében meghalt, holttestét egy autóból dobták ki Aszódon.
Tényleges életfogytiglanra ítélhetik azt a férfit, aki 2018-ban megölte barátnőjét és annak édesanyját. Eredetileg lakástűzhöz riasztották Kaposváron a tűzoltókat. Bár először elhitték a tűzoltókat kihívó férfi állítását a hatóságok, miszerint barátnője és annak édesanyja a tűzben vesztette életét, később bebizonyosodott, hogy a férfi megfojtotta a két nőt, majd felgyújtotta a lakást, balesetnek álcázva a kettős gyilkosságot.
Az ügyészség beismerés esetére 11 év börtönbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta, valamint kérte a bíróságot, hogy végleg tiltsa el a kiskorúakkal való foglalkozástól azt a férfit, aki 2022. április 3-án szóváltást és dulakodást követően megfojtotta az élettársát annak zuglói lakásában, miközben a nő gyermeke is a lakásban tartózkodott.
A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, aki 2021-ben olyan súlyosan bántalmazta élettársát kőbányai lakásukban, hogy a nő a helyszínen meghalt.
Kiszolgáltatott nők és gyerekek kényszerítése
Jogerősen tíz és fél, illetve hét év börtönbüntetést szabtak ki egy Tolna vármegyei férfira és élettársára, amiért kiszolgáltatott nőket bántalmaztak és kényszerítettek prostitúcióra.
A férfi és élettársa egy munkahellyel, jövedelemmel, vagyonnal, családi kötelékekkel nem rendelkező fiatal nőt kényszerített prostitúcióra 2017 elejétől november végéig, akinek ekkor sikerült megszöknie. A nőt a vádlottaknak a barátja mutatta be, gyakorlatilag eladta nekik. Egy másik, enyhén értelmi fogyatékos, hajléktalan várandós nőt is behálóztak, a férfi megpróbálta rábeszélni, hogy lakjon velük, majd közölte vele, hogy férfiaknak kell szexuális szolgáltatásokat nyújtania pénzért. A nő tiltakozott, de miután a férfi többször megütötte és megrúgta, feladta az ellenállást. 2018 nyarától veréssel és fenyegetésekkel kényszerítették napi rendszerességgel prostitúcióra, amit várandóssága alatt sem hagyhatott abba. A szekszárdi kórházban szülte meg kisfiát, akit nem vihetett el, őt azonban a vádlottak visszavitték magukhoz, és a császármetszés után néhány nappal ismét fogadnia kellett férfiakat. A nő később újra teherbe esett, de ennek ideje alatt is folytatnia kellett a prostitúciót. 2020 augusztusában sürgősségi császármetszéssel második gyermekét is világra hozta. Itt végül a kórházi dolgozóknak elmesélte történetét, majd feljelentést tett.
Április 21-én egy baranyai lakásotthon nevelője tett bejelentést a rendőrségen arról, hogy egyik neveltjük az előző éjszakát egy ismeretlen férfival Baranyajenőn töltötte. A 13 éves lány elmondása szerint a férfi fogdosta és szexuálisan bántalmazta őt. A férfi letartóztatását elrendelték.
Két büntetett előéletű férfit vádolnak társtettesként elkövetett szexuális erőszakkal, kifosztással, és más kapcsolódó bűncselekményekkel. A vád szerint egy buliból hazafelé tartó ittas lányt próbáltak megerőszakolni Debrecen belvárosában tavaly augusztusban. Egy szórakozóhely előtt kezdtek beszélgetni az ittas fiatal lánnyal, akinek felajánlották, hogy hazaviszik autóval. Amikor a lány rosszul lett, az egyik férfi közölte, a benzinnek ára van. Majd megfogták a lányt, és bedobták egy társasházi lépcső mögötti füves területre, és megpróbálták megerőszakolni. A lány heves ellenállása miatt végül elfutottak, és elvitték a táskáját.
Családon belüli erőszak
Nem ment haza az iskolából egy 16 éves lány április 3-án. A rendőrök elrendelték a körözését, és ők is keresni kezdték, de nem sokkal később a szülők megtalálták lányukat Debrecenben. A nyomozók meghallgatták a fiatalt, aki elmondta, hogy azért nem ment haza, mert apja évek óta szexuálisan zaklatja. A lány által elmondottakat a pszichológus szakértő véleménye is alátámasztotta. A vármegyei nyomozók az apát szexuális erőszak elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.
22 év fegyházbüntetés kiszabását indítványozták egy volt tűzoltóra, aki testi erejét kihasználva saját és élettársa lányát bántalmazta szexuálisan éveken át, veréssel és megöléssel fenyegetve őket. A férfi élettársa tudott a történtekről, és néhány alkalommal ő is részt vett a gyermekek a kényszerítésben. A férfi rendszeresen bántalmazta élettársát is, aki több csonttörést is elszenvedett az évekig tartó erőszak következtében. A nőre 12 év fegyházbüntetést szabhatnak ki.
Vádat emeltek egy 45 éves férfi ellen, aki 2023 nyarán szexuálisan bántalmazott egy kilencéves kislányt, aki testvérével együtt a nála nyaralt. A vádlott már a gyerekek érkezése napján zaklatta a kislányt, aki ekkor még senkinek sem mert szólni az esetről. Egy héttel később viszont a férfi újra szexuálisan bántalmazta a kilencéves gyereket, aki ezután üzenetben kért segítséget az anyjától, aki még aznap hazavitte.
Vádat emeltek egy 30 éves sziráki férfi ellen, aki unokatestvérét bírósági távoltartási végzés ellenére tovább zaklatta, egy másik rokonát pedig súlyosan megsebesítette.
A vádirat szerint a férfi 2023. elején több alkalommal személyesen és telefonon is élete kioltásával fenyegette meg unokatestvérét, ezért a nő elköltözött egy másik településre. A férfi tarkón vágta a nőt, aki az ütéstől a földre esett, majd kétszer arcon ütötte. Később ököllel támadt a nő 15 éves gyermekére, és eltörte a kezét. Ezután nő távoltartást kért, amit a bíróság elrendelt, a férfi ennek ellenére később betört a nő házába.
Kapcsolati erőszak
Emberölés kísérlete miatt ítéltek 9 év börtönre egy férfit, aki 2022. márciusában betört volt barátnője házába, majd a tűzhelyhez csatlakozó gázcsövet több helyen kilyukasztotta azért, hogy a kiáramló gázzal megölje a nőt. Miután a nő hazaérve elzárta a gázt, a férfi másnap újra betört, és megrongálta a gázcsövet. A nő a második alkalom után elzárta a gázcsapot és értesítette a rendőrséget. A gáz berobbanása közvetlenül veszélyeztette volna a lakóházban élő nő életét, és csak a véletlenen múlt, hogy ez nem történt meg.
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki 2023 májusában egy balatonberényi szabadstrandon először kiabálva szidalmazta várandós élettársát, majd amikor a nő távozni akart, a hajánál fogva a földre rántotta és egy sátorvassal megütötte. Ezt észlelve a közelben strandolók értesítették a rendőrséget.
Kapcsolati erőszak bűntette miatt ítéltek két év két hónap szabadságvesztésre nem jogerősen egy férfit, aki 2022-ben két egymás utáni napon bántalmazta volt élettársát, mert a nő nem akart kibékülni vele.
Másodfokon sem kapott teljes életfogytiglant a kemecsei férfi, aki 2022 februárjában puszta kézzel megvakította volt barátnőjét, mert az nem akart kibékülni vele. Az elsőfokú bíróság által kiszabott 20 év fegyházbüntetést másodfokon jogerősen 24 év fegyházra súlyosbították, amiből feltételesen sem szabadulhat korábban a férfi. Az ügyészség korábban tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre tett indítványt, a bíróság azonban nem állapította meg, hogy a férfi ölési szándék vezérelte volna, emiatt őt az ellene különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérletének vádja alól felmentette.
Garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádolnak egy rendvédelmi dolgozót, aki veszekedés közben élettársa után futott, majd nekifutásból nagy erővel tarkón ütötte, a hajánál megragadva a földre rántotta, majd a földön fekvő nőt tovább bántalmazta.
Intézményen belüli visszaélés
Egy 2023-as ombudsmani jelentés szerint a rákospalotai javítóintézet egyik 15 éves lány lakója 2023 áprilisában szökést tervezett, amihez az egyik ott dolgozó gyermekfelügyelő segítséget ígért szexuális aktusért cserébe. A jelentés szerint a szökés meghiúsult, ám a lány elismerte – a gyermekotthon vezetőjének, az egyik nevelőnek és a gyermekvédelmi gyámjának is –, hogy „a gyermekfelügyelő szexuális kapcsolatba lépett vele”. A jelentés szerint a gyermekotthon vezetője meghallgatta a gyermeket, aki mindezt jegyzőkönyvbe mondta, a megvádolt próbaidős nevelő azonban tagadta, hogy bármi történt volna. Ezután az intézmény ugyan közös megegyezéssel felbontotta a munkaviszonyát, a vezetőség viszont úgy döntött, hogy nem tesz az ügyben feljelentést, mert az azt követő vizsgálat „rossz fényt vetne az intézményre”. Végül a gyerekvédelmi gyám tett feljelentést a jegyzőkönyv felvételét követően.
Kiben bízhatunk? Mi hiszünk benne, hogy főként egymásban, mert – ha néha meg is felejtkezünk róla – közös történelmi tapasztalatunk, hogy együtt képesek vagyunk felülkerekedni, és átformálni a világot, még a legrettenetesebb körülmények ellenére is. Ahogy abban is bízunk, hogy rátok is számíthatunk, ha a Mérce jövője a tét. És most erről van szó. Téged is arra kérünk, ha van rá módod, szállj be most a gyűjtésünkbe!