„Szimulációs feladatok teljesítésével összefüggésben” sérültek meg Szolnokon a meghurcolt katonanők az ügyészség szerint
Az érintettek szerint érdemi vizsgálat helyett megpróbálják őket ellehetetleníteni.
Az érintettek szerint érdemi vizsgálat helyett megpróbálják őket ellehetetleníteni.
A kormány a nőket teszi felelőssé a csökkenő születésszámért.
Legutóbb a 2008-as válság után nőtt a terhességmegszakítások száma.
A földrengések helyszínén rengeteg kiszolgáltatott ember él, nőszervezetek is akcióba lendültek.
És ezen az sem segített, hogy női köztársasági elnökünk lett. A Nők Egymásért Mozgalom évértékelője.
Ez 2022 utolsó ismert nőgyilkossága. Mikor kap észbe a kormányzat, hogy lépni kell valamit?
Hiszen a nők, akárcsak a tanárok, lelkesedésből, elhivatottságból és szeretetből végzik láthatatlan munkájukat.
A gyerekek, a nők és a szexuális kisebbségek jogait terjeszti ki a kódex.
Üdvözlik, hogy a kormány az élet pártjára állt, de azt kifogásolják, hogy nem volt megfelelő egyeztetés a rendelet kihirdetése előtt.
A frontális oktatásban az egyenlőtlenségek csak még élesebben tükröződnek vissza, így esély sincs a társadalmi mobilitásra, ám az ÁSZ tanulmánya ahelyett, hogy ezt a modellt kritizálja, inkább a diplomás nőkben látja a problémát.