Meg kell szereznünk a társadalmi kontrollt az energiarendszereink felett!
Energiaforradalomra van szükség, amely egyben társadalmi forradalom is.
Energiaforradalomra van szükség, amely egyben társadalmi forradalom is.
Orbán 12 évig a „reform, kiigazítás, visszavágás” szavakat sem használta, amelyeket mindenki a megszorítással azonosít. Ennek azonban most vége, és ki kell mondanunk, ismét a megszorítások időszaka következett el.
Bármilyen erőszak és kisemmizés megmagyarázhatónak és elfogadhatónak tűnik addig, amíg a „nyugatibbá” válásunkat szolgálja.
Az üzleti világot a nyereség reménye mozgatja. Joggal gondolhatnánk tehát, hogy a közgazdaság-tudomány megegyezésre jutott abban, hogy mi a profit. Nem így van.
A koronavírus-válság alatt világszerte sokunknak nem volt hol „otthon”, nem volt hol „biztonságban” maradnia. A probléma gyökerei azonban korábbra nyúlnak vissza.
A kapitalizmus eltörli a személyiségbe épült kontrollmechanizmusokat, ezáltal felszínre hozva legbensőbb, pusztító erejű vágyainkat és ösztönkésztetéseinket. Recenzió.
Versenyképesség, stabilizálás, rugalmasság. Neoliberalizmus.
Hogyan nevezhetnénk azt, amivé változott a liberalizmus?
Mit nevezünk, TGM alapján, posztfasizmusnak?
Bokros a múlt embere, de az országgyűlési választások előtt azért még szerepeltették egy kicsit.