Első látásra teljesen logikus és nehezen kritizálható az az álláspont, amelye a magyar miniszterelnök a NATO-csúcs kapcsán elmondott. Ha viszont az események mögé nézünk, kiderül, ez is a kettős beszéd szokásos fordulata.
Mi az, ami valóban összeköti az ukrajnaiak léthelyzetét a világ más csücskeiben háborúktól sújtottak problémáival? Milyen formái lehetségesek a szolidaritásnak?
Lehet-e úgy bírálni az inváziót, a háborúba átcsapó beállítottság aspektusait, hogy közben ne zuhanjunk bele a ruszofóbia vermébe?
Március 15-én is téma volt a háború, miközben Odesszát hadihajók vették körbe, és két újságíró meghalt. Magyarországról szakszervezetek és egy anarchista csoport is szolidaritását fejezte ki.
Majdnem megsemmisült a vasárnap reggeli orosz légicsapásban Ivano-Frankivszk reptere, az éjjel Lviv közelében is rakéták csapódtak be, 35-en elhunytak.
Orbán csak addig volt Putyin legjobb barátja, ameddig Oroszország gazdasági előnyöket tudott biztosítani az ország és a Fidesz számára. Ami ebből maradt, az is csak mutatóba.
Az orosz hadsereg anomáliáiról.
Olyan lépésre szánta el magát, amire korábban még nem volt példa.
Forradalmi szellemben és Ukrajna, Oroszország, valamint a régió népeivel szolidaritásban nemet mondunk Moszkvára ma, és nemet mondunk a Moszkva és a NATO közti hamis választásra a jövőben.
Létfontosságú lenne felismerni Ukrajna politikai sokszínűségét, és megteremteni a különböző álláspontú ukránok között a nemzeti párbeszéd lehetőségét.
