Palkovics úgy elzárta a pénzcsapokat, hogy az MTA csak törvénysértés által tudna működni
A kormány befagyasztotta az első negyedévre szóló dologi költségek fedezetét, az Akadémia szerint veszélyben a kutatóintézetek működése.
A kormány befagyasztotta az első negyedévre szóló dologi költségek fedezetét, az Akadémia szerint veszélyben a kutatóintézetek működése.
Január elsejétől teljesen bizonytalanná vált a kutatóhálózatok működése.
A jelenlegi rezsimmel szembeni ellenállás egyetlen fegyvere, a szabadság barátainak végső menedéke nem más, mint az őszinteség, az integritás, a hitelesség.
Közben Bódis államtitkár olyan tanárokról álmodik, akik „nemcsak kereseti lehetőségnek tekintik a pedagógusi pályát”
Ő terjesztette be az egyik olyan indítványt amellyel szembeszálltak Palkovicsékkal.
Nem ment el Palkovics László innovációs- és technikai miniszter az MTA mai elnökségi ülésére, a közgyűlés pedig elsöprő többséggel dobta vissza a kormány átalakítási terveit.
Egy hete foglalták el a Kossuth teret a CEU-ért, a társadalmi nemek tudománya szakért, a Corvinus privatizálása, az MTA feldarabolása, illetve a magyar tudományos élet ellehetetlenítése ellen tüntető egyetemi hallgatók. A mai utolsó napon eltemették a szabad felsőoktatást.
„A felsőoktatás autonómiáját és az akadémiai tanszabadságot érintő sorozatos beavatkozások, gazdasági átalakítások, valamint a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak beszüntetése ellen.”
Kommentek és mémek születtek azóta, hogy szerdán a 444 megírta, Ferencz Orsolyát űrkutatásért felelős miniszteri biztossá nevezte ki Szijjártó Péter. Pedig a helyzet az, hogy a miniszteri biztos kinevezésének van értelme, és attól függetlenül, hogy Ferencz Orsolya más közéleti tevékenységéről mit gondolunk, a témában jártas, jó kapcsolatokkal rendelkező szakemberről van szó.
Ma Magyarországon, akinek van tudása, pénze, vagy hatalma, annak nincs bátorsága, hogy szembeszálljon a Fidesszel, mert fél a következményektől, a vesztenivaló elvesztésétől. Akinek pedig van bátorsága, annak nincs tudása, pénze és hatalma, hogy sikereket érjen el.