A világ egyik legnagyobb bányacégével kell megküzdeniük a szerbiai környezetvédőknek
Az egység megbontása most nagyon kockázatos lenne a szerbiai zöldmozgalmaknak.
Az egység megbontása most nagyon kockázatos lenne a szerbiai zöldmozgalmaknak.
A legszigorúbb körülmények közt tartják fogságban.
Aleksandar Vučić elnök szombaton visszakozott, de ezzel nem elégedtek meg a környezetvédők.
Gezeréhez hasonló vagy lényegesen enyhébb vádakkal jelenleg kurd politikusok ezrei vannak börtönben Törökországban.
A héten jelentette be a Szerbia miniszterelnöke, hogy visszavonják azt a törvényt, mely lehetővé tette volna külföldi nagycégek számára az ország természeti kincseinek a kizsákmányolását.
Forronganak a járványügyi korlátozások miatt a francia tengerentúli területek, és a rendőri ellenőrzés növelése nem tűnik megoldásnak most sem.
A Föld Barátai szervezet szerint az EU-nak a GMO-k helyett a fenntartható mezőgazdaságot kéne támogatnia.
A februári katonai puccs után négy év börtönbüntetésre ítélték Aun Szan Szu Kji-t, Mianmar demokratikusan megválasztott vezetőjét.
Olaf Scholz hamarosan hivatalosan is kérheti kancellárrá választását.
A februári puccs óta már több mint 1300 emberrel végzett a hatalmat birtokló mianmari hadsereg.