Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság magyar biztosa blokkolja a Palesztinának járó uniós támogatásokat
Érvelését azonban számos brüsszeli kollégája nem hajlandó elfogadni.
Érvelését azonban számos brüsszeli kollégája nem hajlandó elfogadni.
A zsidó szervezetek Macron mellett állnak ki. A muszlimok ellen uszító szélsőjobboldal javaslatai óhatatlanul érintik a zsidó közösséget is.
Más országoknak pedig csemegeként ajánlották fel.
A tavaly májusi harcok óta mostanáig viszonylagos nyugalomban telt az év. Mostanáig.
A hivatalosan még meg nem erősített döntéshez a Pegasus-botrány is hozzájárulhatott.
Több mint valószínű, hogy Bolsonaro Izrael-baráti retorikája mögött nem a csekély számú brazíliai zsidó közösség, hanem a keresztény evangelisták állnak.
Magyarországon pedig a Belügyminisztérium válaszolt újságírói kérdésekre, bár nem volt benne köszönet.
A Palesztin Hatóság közlése szerint az izraeli rendőrök erőszakkal távolítottak el muszlim hívőket.
A hazai emlékezetpolitika még mindig nem tudja Szenes Hannát beilleszteni a nemzeti emlékezetbe. Ennek pedig a legfőbb oka az, hogy Szenes története arról szól, hogyan hagyta cserben a magyar állam az állampolgárait.
Netanjahu 12 év kormányzás után bukott.