„Megbocsáthatatlan lenne, ha az orosz baloldal nem készülne a forradalmi helyzetre” – interjú oroszországi szocialistákkal
Együtt kell megtanulnunk a szolidaritást, és osztálytudatra ébrednünk.
Együtt kell megtanulnunk a szolidaritást, és osztálytudatra ébrednünk.
Vlagyimir Putyin háborús gépezetét nemcsak az orosz gázt és kőolajat vásárló Európa tartja fenn, hanem a „lumpenburzsoázia” bűnrészes osztálya is, amelyet kizárólag az anyagi jólét mozgat.
Akkor élhetünk békében és biztonságban egymás mellett, ha azokat, akik népek egymás elleni háborúján nyerészkednek, közös erővel fosztjuk meg hatalmuktól és befolyásuktól.
A repülőjegy-adó is fennmarad a következő négy évben.
Továbbra is napi tízezer menekült érkezik országunkba, akiknek többsége nő és gyermek.
A pártban sokan ellenezték a háborút, számos prominens is. A Putyinhoz igazodó elit kiszorította őket.
A menekültek kifejezetten olyan vízum-konstrukcióval érkeztek a szigetországba, amely lakhatást kellett volna biztosítson számukra.
A keddi Magyar Közlöny szerint csak akkor jár a kedvezmény az árusoknak, ha minden általuk árusított újságban megtalálható valamilyen, az állam által leközölt hír az ukrajnai háborúról.
Szubjektív összeállítás az elmúlt hét általunk legfontosabbnak tartott közéleti megnyilvánulásairól, a Mérce újságíróinak reakcióival.
Pedig helye talán lett volna.
Az ukrajnai Kulturális és Információpolitikai Minisztérium „propagandairodalomnak” bélyegzett 100 millió orosz nyelvű könyvet.
Sürgősen újra kell építenünk a baloldali politikát, hisz ahogy a kizsákmányolással szemben, úgy a háborúval szemben sem tudunk hatásosan fellépni erős, szocialista vízió nélkül.