Kinek kell eladni a városod, hogy a Fidesz érdemkeresztes polgármestere lehess?
„A város érdekében több évtizeden át elkötelezetten végzett településvezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként.”
„A város érdekében több évtizeden át elkötelezetten végzett településvezetői és közéleti tevékenysége elismeréseként.”
Az integrációjukhoz, az álláskereséshez és az egészségügyi ellátásukhoz szükséges munkát eddig is a civilek végezték, akikre most még több terhet hárít a kormány.
Magyarból lehet még rendszerváltó hős. De ki is folyhat a kezéből a hozzá sodródott hatalom.
Az ország sorsát nem az fogja eldönteni, hogy létezik-e elegendő kiábrándult, a változásra nyitott fideszes szavazó… Csigó Péter háromrészes elemzésének második részéből kiderül, hogy ha nem a kiábrándult fideszesek számán, akkor min múlik az új rendszerváltás.
Érdemes végiggondolni, mit jelenthet a magyar ellenzék számára a népszavazás, amelynek most kezdődött meg az aláírásgyűjtő kampánya.
Aki Walking Deadet lát embertársa nyomorában, az ellenszer helyett láncfűrésszel orvosolná a szegénységet.
Beleállna-e Magyar Péter a népszavazási kezdeményezésbe?
Győrben és a Hegyvidéken is egymásra igencsak rímelő hatalomátmentési kísérletek jeleiről számoltak be.
106 jó jelölt és többezres aktivista tábor nélkül nincs esély leváltani a Fideszt, de 22 hónap még sok idő.
Böröcz László tervei szerint azonnal felszámolja majd a hajléktalanhelyzetet.