Pécsen, ellenzékből már több anyagi támogatást adna a szociális dolgozóknak a Fidesz
Igazán szólhatnának a pártvezetésnek és a kormánynak, hogy több pénzt kéne adni a szociális dolgozóknak.
Igazán szólhatnának a pártvezetésnek és a kormánynak, hogy több pénzt kéne adni a szociális dolgozóknak.
A tavaly összesen 450 ezer magyarországi cég által befizetett iparűzési adó hatoda ez a 14 nagyvállalat által megkapott támogatás.
Pedig a törvények és gyakorlatok szerint eljáró bírók korlátozása helyett, a jogvédők szerint is a jogszabályok módosítására lenne szükség.
Az erről szóló javaslatot Kövér László, Kocsis Máté és Simicskó István csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek.
A képviselő-testület lemondásra akarta kényszeríteni a város szocialista polgármesterét, de ő nem akart önként távozni.
Az ellenzék összesen 815 módosító javaslattal élt a kormányzat elképzeléseivel szemben, ezeket azonban egytől egyig elvetették a Fidesz-KDNP-s többségű bizottságokban.
A szervezet szerint a szakértelemmel bíró nőszervezeteket a „futottak még” kategóriában kezeli a kormány.
A kazincbarcikaiak viszont nyomoznak a fideszes plakátbotrány ügyében.
„A következő napokban eldől az Index sorsa” – írják a szerkesztőségi állásfoglalásban.
Most már nem a koronavírussal, hanem a megnövekedett balatoni forgalommal indokolják a járatritkítást.