Országos feminista sztrájk Spanyolországban, nőnapi demonstrációk világszerte
Nőnapi demonstrációk szerveződtek az egyenlőtlenségek kapcsán a világ számos városában.
Nőnapi demonstrációk szerveződtek az egyenlőtlenségek kapcsán a világ számos városában.
A Mérce szerzőinek év végi ajánlója az idei könyvtermésből.
Anna Muzsicsuk és testvére, Marija a szaúdi nők elnyomása ellen tiltakozva hagyják ki a versenyt, ami Anna számára azt is jelenti, hogy biztosan elveszíti világbajnoki címeit.
Az „engem vertek, mégis ember lettem” mondás remekül összefoglalja, hogyan látjuk a gyermekeink életét és saját életünket: nem az a lényeg, hogy boldog emberek legyünk, hanem nagyjából csak annyi, hogy túléljünk.
A Központ felső vezetése szerint azért kellett mennie a szegedi LMBT közösségnek, mert „politizáltak.” Még a matricájukat is levakarták
Ha a Monsanto a melegjogok, és úgy általában az emberi jogok okleveles bajnoka lehet, akkor ott valami nagyon nem stimmel.
Az a baj, hogy van, akinek nem jut, vagy az, hogy a gazdag a szegény kárára hízik?
A Marton László-ügy kapcsán meghívottak közül 11-ből 2 volt nő a héten az ATV Egyenes Beszéd és a Hír TV Egyenesen, vagyis a két legfontosabb politikai hírműsor vendége. Ha megnézzük a vendégek életkorát, az is kiderül, a többségük elmúlt 50 éves, és mindannyian elmúltak 40 évesek.