Milyen politikai identitást építenek a 444, a Direkt36 és a Partizán dokumentumfilmjei?
E produktumokra jellemző, hogy nem szokás kritikát írni róluk.
E produktumokra jellemző, hogy nem szokás kritikát írni róluk.
Az Uber a lobbistái révén azokat a döntéshozókat és hatóságokat környékezte meg, akiknek és amelyeknek éppen a hasonlóan működő vállalatoktól kellene megvédenie bennünket.
Amit lehet, kiviteleztetne a miniszter, hogy haladjon a projekt a végső engedélyek előtt is.
Pető György ex-riporter pilótát korábban több alkalommal is felkeresték a titkosszolgálatok.
A 12 millió dokumentumot tartalmazó szivárogtatás az eddigi legnagyobb, sokszorosa a Panama-iratoknak.
A több mint 300 magyart – köztük újságírókat, jogvédőket, politikusokat – érintő lehallgatási botrány eddig komolyabb kommentár nélkül maradt.
Kormányközeli források beszéltek arról, miért változott meg Orbánék álláspontja az iskolák bezárásáról szinte órákon belül.