Járadék és segély
A magyar állam segélynek nevezi azt, amit épp el akar venni, vagy nem akar többet adni belőle, és íme, az eredmény: az európai országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a munkanélküli segély.

Üdvözlünk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének az oldalán. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít.
A magyar állam segélynek nevezi azt, amit épp el akar venni, vagy nem akar többet adni belőle, és íme, az eredmény: az európai országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a munkanélküli segély.
A miniszter évnyitóbeszédében homlokegyenest szembement a kormány agrárpolitikájával.
Arra, hogy roma közösséget a koronavírus-betegség súlyosabban érintette, mint a nem romákat, pusztán következtetni tudunk. Azonban az, hogy a járvány minden következményével egy kataklizma erejével hatott a legszegényebb községek lakóira, s ezeken belül a romákra – egyértelmű.
Legkésőbb 1933 óta olyan erőkkel állunk szemben, amelyek ellenségüknek tekintik az emberiséget mint olyant, sőt: letagadják a puszta létezését. Ezért lehet az afganisztáni és másunnani menekültek befogadását a legridegebben elutasítani, ezért lehet visszalökni őket a kín- vagy éhhalálba, mert az elutasítók úgy vélik, hogy az elutasítottak nem tagjai az emberiségnek.
Bukott szélsőjobbosokkal, illeberális szövetségesekkel és büszke nőgyűlölőkkel beszélgetnek a kormány prominensei a népesedést érintő legfontosabb kérdésekről.
Az oroszországi példa azt mutatja, hogy a kormánynak fokozni kell majd a homofób propagandát, és a szélsőjobb is fel fog bátorodni.
Hogy mindenki meggyőződhessen róla, miért nem szabad hagyni, hogy szélsőjobboldali nézeteket valló különítményesek „tegyenek rendet”.
Abdullahból sok van, nem csak egy. Ha végigsétálunk Budapest belvárosán, vagy a külváros néhány forgalmasabb csomópontján, egészen biztosan megtaláljuk őt. Amint épp mosogat, takarít vagy valamelyik sarki, plázabeli, árkád alatti kis bodegában a kebabot méri ki.
Hogyan lehet elvárni tudatos politikai részvételt azoktól, akiket meg sem szólítanak, be sem vonnak?
Valóban „fantaszta” az, aki Ausztria utolérését állítja maga és a fideszes politikai elit elé mércéül?