„Ha elmesélném, hogy az apám hároméves koromtól kezdve heti-havi rendszerességgel használt szexuálisan, akkor valószínűleg azt gondolnátok, hogy pedofil lehetett… Azt gondolnátok, hogy szerencsére ti nem ismertek senkit, aki ilyen súlyos erőszakot élt át, olyat meg pláne nem, aki elkövette.”
Akár nagyon különbözőnek tűnő szexuális visszaélések is mind összekapcsolódnak valahogy: nem véletlen, hogy a beszólásoktól a közel halálra verésig mindenféle történet megjelent a metoo-címke alatt.
Jelenleg Magyarországon emberfeletti erő kell ahhoz, hogy valaki kilépjen egy bántalmazó kapcsolatból. Ennek nem szabadna így lennie.
A nők elleni erőszak elleni küzdelem a hatalom és az elnyomás elleni felszabadító harc, amiben nem adhatjuk fel a reményt, mert minden örökké tartott, amíg egyszer csak már nem.
Minden mehet tovább, a magyar színház átvészelte a csúnya #metoo-t.
Móni története intő példa és emlékeztető az állam, az intézmények és a szakemberek felelősségéről, felkészültségük és megfelelő hozzáállásuk jelentőségéről. És arról is, hogy egy-két civil szervezet nem tud ellensúlyozni egy a bántalmazottak cserbenhagyását intézményesítő rendszert.
Magyarországon hetente egy nő életét követeli a nők elleni erőszak. Fontosnak tartjuk, hogy ez a probléma megjelenjen a mindennapi közbeszédben, a társadalmi párbeszédben és a médiában – hogy a nők elleni erőszak áldozatainak tapasztalatai, és az ezeknek a tapasztalatoknak megágyazó társadalmi struktúrák láthatóvá, láthatóbbá váljanak.